Cím: Sárkánymese 2.

Író: Trilox
E– mail: trilox@freemail.hu

Jogok: Trilox

Rating: 16 év

Státusz: kész 2006. 01.

Megjegyzés:
"Némelyik Sárkány azt hiszi, csak akkor kelthet tekintélyt, ha hét fejet növeszt.
Az ilyen beképzelt, sokfejû Sárkány aztán mogorva, merev, akaratos, rideg ..."

Tartalom: Az élet, a világmindenség meg minden ...

 

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


Sárkánymese 2.

 

– Akkor ma is mesélj valamit. De ma ne szerelmeset! – Fintorgott a kissárkány. – Inkább valami véres, verekedõs izgalmasat!
– Rendben! – ült le az öreg, és a fogait kezdte piszkálni az egyik gyémántkeménységû karmával. – Úgy is elkalandoztam a történettõl, amit mesélni akartam a sárkánycsaládról. Ott tartottam, hogy népes família költözött be a kastélyba. Akadt közöttük néhány különc, ám alapjába véve teljesen normális egyedek voltak. De közülük egy, eléggé félresikerült. Az apja nagy nevû, híres sárkány volt. Alpha-Draconis-nak hívták és a legfényesebb szellem volt az õsi sárkányok között. A fiát elõször hét gyönyörû névvel ajándékozta meg a család, de idõvel a nevek koptak, ahogy egyre inkább kiderült, hogy bizony az ifjú sárkány nem fogja beváltani a hozzá fûzött reményeket. Míg végül egyszerûen "Dé"-nek nevezték.
– Dé-nek? Ez elég szánalmas. Nem szeretem azokat, akiknek csak egy nevük van. Hello, Kimberly vagyok! Szia! Én meg Monica! Brrrr! – háborgott a kissárkány és szemtelenül az öregre nyújtotta a nyelvét. – Még ebédre is kevés az ilyen, annyira nincs bennük semmi. Szóval tegnap nyál... ma meg valami üresfejû lúzer?
– Mond fiam... gondolkodtál már az örökbefogadáson? Mármint, kereshetnél magadnak valami családot, ahol megtûrnek.
A kissárkány a lenézõ pillantás nyomán lekushadt és csak a farka csapkodása jelezte, hogy alig várja, hogy az alkalmas pillanatban visszavágjon.
– Ott tartottam, hogy Dé élte a mindennapokat, és közben azon törte a fejét, hogy hogyan is érvényesülhetne egy olyan környezetben, ahol mindenki jobb nála. A sok merengés és töprengés végül teljesen az agyára ment, és úgy döntött, hogy növeszt még egy fejet. Egy okosat. Összeszedte minden erejét és növeszteni kezdte a fejet. A rokonok eleinte csodálkozva nézték az egyre terjedelmesebb kidudorodást Dé nyakán. Ám mivel a kór nem tûnt fertõzõnek, nem törõdtek vele. Titokban reménykedtek, hogy Dé-t házon kívül viszi majd el a titokzatos betegség, és nem kell végignézni, ahogy agonizál de mivel nem történt semmi, el is feledkeztek róla. Senki de senki nem vette észre Dé új fejét.
– Nem vették észre? Ezt hogy érted? Minden családtagja vak volt?
– Van aki láthatatlan. Nem azon a fenséges módon, ahogy azok vállnak láthatatlanná, akik azt választják, hanem egyszerûen nem léteznek a környezetük számára. Amit tesznek, nem sok vizet zavar, amit mondanak senki sem hallja.
– Ez... ez borzalmas! – nézett rémülten körbe a kissárkány. – Honnan lehet tudni, hogy ha valaki ilyen?
– Nem tudom. – vont vállat az öreg. – Én még nem láttam ilyen sárkányt.
– Akkor mirõl beszélsz?
– Egy lovag mesélte...
– Höh! – vigyorodott el a kölyök. – neked mindenki mesél, mielõtt megeszed?
– Õt nem ettem meg! – morrant az öreg és dühösen megrázta a fejét. – A barátom volt.
– Barátod? Egy izé... egy ember?
– Az.
– És hogy? Miért? Minek?
– Hagyjuk. Rég volt.
– Ne hagyjuk! Érdekel. – a kissárkány hízelgõ pillantást vetett az öregre és apró kék lángocskákat eregetett. – Érdekelnek a tévedéseid. Mert csak az lehetett... – gúnyolódó nevetését egy erõteljes farokcsapás szakította félbe.
– Mond kölyök, nincs dolgod Lochnes-ben? Láttak ott valami vízikígyót. Így profilból... hasonlít rád. És az üres fejed, biztosan fenntartana a vízen.
– Nagggyon vicces! – vicsorgott a kölyök. – Na, meséld. Mi volt a barátoddal? Vagy a kétfejûvel.
– A kétfejû nem sokáig maradt kétfejû. Mivel így sem tûnt ki a többiek közül, nagy szorgalommal és akaraterõvel növesztett egy harmadik fejet. Ezt a harmadik fejét leginkább erõs akart jellemezte. Dé-t a hit és bizalom töltötte el leginkább, a második fejet R-nek nevezték, mert õ volt a realitásérzék, míg a harmadikat Adverse néven emlegették, mert csak ritkán merték egyszerûen A-nak nevezni És Dé már nem bírta abbahagyni. összedugta a fejeit és némi csatározás után megszavazták, hogy növesztenek egy újabb fejet, amely majd a mágiát képviseli. És G az új fej már meg sem próbált parancsolni magának. És újabb majd újabb fejeket növesztett Dé. Egészen addig, míg 7 fejjel büszkélkedhetett. Bizony addigra annyira megnõtt az önbizalma, hogy már senki sem nézett keresztül rajta. Hogyan is tehették volna, amikor Dé közelében folyamatos volt a hangos szóváltás.
– Az élet nehéz... – mondta Dé nagyot sóhajtva.
– Az idõ, mindent megold – válaszolt N.
– Idõ... az idõ talán nem is létezik, így nem oldhat meg semmit – vonta össze a szemöldökét R.
– Megoldást csak a megbékélés hozhat – ábrándozott S.
– A megbékélés a gyengék jelszava! – süvítette A.
– Sohasem gyengeség bevallani, ha tévedtél – korholta szelíden G.
– Tévedés? Nem ismerem ezt a szót. – értetlenkedett O.
– Nem tudsz te semmit! – dörrent rá A.
– A semminek is kell lennie valahol. – Kapta fel a fejét R.
– Valahol minden bizonnyal van valami ennivaló, mert enni indultunk... – dünnyögte Dé és ment tovább vitatkozva, hangoskodva, hogy keressen legalább egy süket kecskét, amelyik nem rohan el a messzire a folyamatos lármától.
Dé-nek mind a hét feje összességében sem volt sokkal okosabb, erõsebb vagy érzõbb, mint maga Dé. Ez már csak így van. De mivel valóban impozáns látványt nyújtott, és a túltengõ önbizalom hatására többnek látszott önmagánál – remek ajánlatot kapott. Õrizhette a sárkányvárat a betolakodó kóbor-lovagoktól. Tudod, õk azok a furcsa fickók, akik különösebb cél nélkül kóborolnak a nagyvilágban, és ha találnak valami legyõznivalót, akkor legyõzik. Ha nem, akkor vége a játéknak. A Lovag elfogyasztódik ebédre, és egy céltalan tekergõvel kevesebb.
– Sohasem értettem azt a kollektív emberi elmebajt, ami céltalan keresésre ösztönzi õket.
– Szerintem az, akit egy ürücomb gondolata is keresésre ösztönöz, az jobb ha hallgat. – vigyorgott az öreg, és a kissárkány elé lökte a vacsorája maradékát.
A kölyök hálásan fogadta az ajándékot és eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzést. Egy mozdulattal eltüntette a cupákot és elégedett böffentéssel nézett újra az öregre.
– Házörzõ lett a hétfejû?
– Tulajdonképpen, az. – bólintott az öreg.
– De mivel maga az õrzés nem szórakoztatta, igyekezett elfoglalni magát. Elõször versfaragáson gondolkodott. Létre is jött egy örökbecsû darab, amelyhez mindegyik fej hozzátette a magáét. Így a költemény leginkább a szabad vers kategóriában indulhatott volna.
De itt el is akadt a dolog. Ihlet nélkül nem lehet verset írni. És Dé-nek ihlete nem, csak ideje volt töménytelen. Így azzal kezdett szórakozni, hogy találós kérdéseket tett fel az arra járóknak. A sárkánycsalád hamarosan a hátsó bejáraton kezdett közlekedni, hogy elkerülje Dé zaklatását. A lovagok, akik belefutottak a sárkány keresztkérdéseibe, többnyire vacsoraként végezték.
– Annyira ügyes lett Dé?
– Nem. Csak az elején elmondta a játékszabályokat. És a bolond lovagok betartották. Úgyhogy, amikor nem tudtak válaszolni a találós kérdésre, egyszerûen hagyták magukat felfalni. Nem is védekeztek.
– Meg sem próbáltak menekülni? – hitetlenkedett a kissárkány.
– Nem. Hova futhattak volna? A kudarc, a szégyen csak az õ fejükben létezett. Nem volt elõle hova bújni. Bár, ahogy az embereket ismerem, inkább egyszerûen feladták a küzdelmet, még mielõtt elkezdték volna.
– Meghaltak még az elõtt, mielõtt véget ért volna az életük? – a kissárkány szemei elkerekedve néztek az öregre, aki unottan vakargatta a fejét.
– Enni, inni, kefélni, aludni vagy bármi hasonló... az nem az élet. Csak az élethez szükséges dolgok.
– Höh! De okos vagy. Akkor mi az élet? – nyalta meg a száját villás nyelvével a kissárkány.
Az öreg egy pillanatig elmerengett, hogy elárulja a titkot. De nem... még nem. Majd 20– 30 év múlva, talán már ez a kölyök is lesz elég tapasztalt ahhoz, hogy megértse, amit nem lehet józan ésszel felfogni. Hogy ez... csak az élet látszata. Az öreg sárkány megrázta a fejét. Még nem jött el az idõ.
– Minden, ami ezen túl van...
Néhány perc csönd telepedett közéjük, miközben a kissárkány megpróbált elképzelni bármit, ami ezen túl van.
– Ürücomb – búgta ábrándosan.
– Az. – nyögte lemondóan az öreg – Majd ha képes leszel rá, állj meg néha egy pillanatra és figyelj. Ne foglalkozz semmi mással csak azzal az egy pillanattal. Egyetlen pillanatra. De akkor a lényed egésze legyen ott és vegyen részt. Aztán gondolkozz el újra. Tedd meg sokszor, és egyszer megérted magadtól is. Ha nem, akkor úgy sem értenéd, ha elmondanám.
– A fene a sok eszedbe! – morgott maga elé a kissárkány. – Egy pillanatot, hogyan nézhetnék egy pillanatig?
– Akkor nézd egy örökkévalóságig. Egyre megy. Minden pillanatban benne van minden. Minden, ami oda vezetett és minden, ami lehet belõle. Minden döntésünk csak reményt ad, hogy a véletlenek kiszámíthatatlan forgása a számunkra legkedvezõbbet hozza.
– Most hagyd abba! – nyögte a kissárkány. – Azonnal éhes leszek, ha ilyeneket beszélsz. – Inkább meséld tovább a mesét. Mi lett Dé– vel? Legyõzte valaki?
– Éppenséggel... valójában... szóval, a szó valódi értelmében nem. Nem gyõzte le senki, csak úgy alakult, hogy ráébredt önnön létének képtelenségére.
– Bááááá!!!! – ásított a kissárkány. – Harcot ígértél, vért és kiforduló zsigereket.
– Egy szóval sem mondtam ilyesmit. Csak azt ígértem, hogy nem lesz benne szerelem.
– Na, mond! Hogy nyuvadt ki a hétfejû? – nyúlt el kavicságyán a kissárkány miközben feje alá igazgatott egy legömbölyített lapos követ.
– Nem túl izgalmas. Jött egy lovag, és megfejtette a rejtvényt.
– Mi volt a rejtvény? – pislogott álmosan a kissárkány
– Senki sem emlékszik pontosan a feladványra. Csak a megfejtés maradt fenn.

Aki másokat ismer, okos,
Aki magát ismeri, bölcs,
Aki másokat legyõz, erõs,
Aki önmagát legyõzi hõs.
(Lao Ce)

– Anyám, borogass! De... – a kissárkány gyanakvóan nézett az öregre. – Te, átversz engem! Ez nem mese... ez valami tanítás, vagy mi.
– Minden mese "valami tanítás". Majd rájössz. De most már aludj, holnap egy egész csapat Francia jön lemészárolni minket. Sok a dolgunk reggel. Le kéne égetni a gazt a vár körül. Nagyon unalmas lenne, ha már rögtön az elején elbuknának valami fûcsomóban. és ki kéne tûzködni pár disznófejet a várfokra, hogy már messzirõl látszódjon. Sokkal élvezetesebb a móka, ha dübörög bennük az adrenalin.
A kissárkány felröhögött, majd némi kéjes vakarózás után elaludt.
Az öreg sárkánynak még sokáig nem jött álom a szemére. Gondolatai messzire kalandoztak... túl az ismert dimenziókon. A barátja, valóban tévedés volt. 2000 év alatt egy. Egyetlen ember akinek eltûrte, hogy kritizálja, hogy bírálja, és hogy tisztelet helyett a barátjának nevezze. Nem volt oka. Csak így alakult. Nem volt értelme.
Egy sárkány és egy lovag... még a mesékben sem állja meg a helyét, nem hogy a valóságban.
Megkedvelte a bolond lovagot. De a lovag sohasem nézte el, hogy egy sárkány az ami. Neki semmibe sem telt eltûrni a lovag következetlen és csapongó gondolatait. Ennyi év tapasztalatával, már semmin sem csodálkozott. Azután egy nap, valahogy furcsa érzése lett, és tudta, hogy a lovag nem jön többet. Egy ideig valami fájó ürességet érzett. Soha korábban nem ismerte ezt az érzést és úgy gondolta, hálás lehet a lovagnak, hiszen valami olyat kapott tõle, amit még egyetlen sárkány sem. Soha.


Vége