Cím: Baglyok
Író:
BéS G. L. Sárkány Trilox
Jogok: A Harry Potter univerzum szereploi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona. Minden más a miénk :)
Rating: 14
Státusz: kész 2005. 09.
Megjegyzés:
Mit is mondhatnánk...? :))))
Tartalom: Lucius Malfoy és Perselus Piton levelezése
Kedves Lucius Malfoy!
Kellemes kötelezettségemnek teszek eleget azzal, hogy mint a Mardekár ház vezetõje beszámolok a szülõknek gyermekeik iskolai elõmenetelérol. Az viszont mélységes sajnálattal tölt el, hogy Draco bár a képességei minden bizonnyal megvannak sajnos nem teljesít a maximumon. Pillanatnyilag úgy tûnik, hogy a kitartását, és az eszét nem kivételes tehetségû édesanyjától örökölte. Annál is inkább szomorú ez a számomra, mivel kötelességemnek érzem, hogy pártfogoljam a fiút, akinek az apjával olyan régi és kitörölhetetlen emlékek kötnek össze.
Sajnos azonban, hosszú távon nem tudom leplezni, hogy a fiatalember több idõt tölt a lányok hajkurászásával, mint olvasással, és jelentõsebb eredményeket ér el a folyosói párbajok terén, mint a kötelezõ vizsgáin.
Bizonyára megértesz Lucius, hogy ezeket mint felelõsségteljes tanár nem hallgathatom el a szülõk elõl.
Úgy döntöttem, hogy Draco elõmenetelét segítve, magamat és kollégáimat nem kímélve, Dracot pótfeladatok elvégzésére szorítom, amiben kitunõ segítséget fog nyújtani az éltanuló Hermione Granger.
Aggodalomra azonban nincs okod, a Roxfort továbbra sem támogatja a diákok testi fenyítését, és természetesen bármi ilyesmi a tudomásunkra jut megtesszük a szükséges intézkedéseket.
Amennyiben Granger kisasszony segítségéért szeretnéd kifejezni a háládat, azt rajtam keresztül megteheted.
Üdvözlettel
Perselus Piton
Piton!
Örömmel látom, próbálsz rendes házvezetõ
lenni. Vagy annak látszani! Megható, hogy ennyire szíveden
viseled Draco sorsát, és követed MINDEN lépést...
( a lányokat biztosan nem a tanórán hajkurássza...).
A folyosói párbajok csak az õ épülését
szolgálják. Errõl TE is tudnál mesélni!
Minden bizonnyal a sikerei szúrják a szemedet. Ha nem tudnám,
hogy gyûlölöd Pottert, azt hihetném, még sajnálod
is, amiért a fiam rendre legyûri!
Ha a tudomásomra
jut, hogy egy alantas sárvérû tanítgatja a fiamat
arra, amire egyébként nincs szüksége, akkor elbeszélgetek
VELED, Piton, személyesen!
Draco édesanyja
köszöni, de jól van, és éles eszével
sem üdvözöl!
Lucius Malfoy
Lucius!
Sajnálattal látom, hogy az elmúlt években sem
sikerült a pénzen kívül mást felszedned. A
stílusod még mindig hagy csiszolnivalót. Így egyértelmûvé
vált, hogy Draco miért kínlódik annyit a dolgozataival.
Valamennyi diákom, valamennyi lépését követem.
Házon belül és kívül. Te, aki nem tanítasz
hiszen ez a munka nemcsak önuralmat, hanem kimeríthetetlen tudást
is feltételez ezt nem értheted.
Megidézheted,
korábbi összetûzéseinket, de ne feledd, hogy voltak
események, ahol én álltam a második helyen és
te csak valahol hátul remegtél. Talán Te sem akarnád,
hogy ezekrõl meséljek.
Potterrel kár
példálózni. A fiad a legnagyobb sajnálatomra,
NEM gyûri le.
Az általad "alantas sárvérû"nek titulált
Grangert nem én, hanem Dumbledore javasolta a fiad mellé. Ha
problémád van ezzel, azt vele kell megbeszélned. El kell
azonban mondanom, hogy Dumbledore nem támogatja a faji diszkriminációt.
(diszkrimináció (lat.) = hátrányos megkülömböztetés)
Néhány
hete, amikor Dracot meglátogatta az édesanyja, még csillogtatta
briliáns elméjét. Talán többet kéne
beszélgetnetek.
Perselus Piton
Piton!
Ha ennyire savanyú a szõlõ, akkor iratkozz be egy "Sikeres
varázslók" tanfolyamra, illetve továbbképzésre...
amire egyébként is kellene járnod, mivel a tanítási
módszereid olyannyira visszavetik fiam szellemi fejlõdését
és épülését, hogy rossz nézni! Lassan
már olvasni is elfelejt...Kérdem én: mit keresel TE a
katedrán, ha akkora önuralomra van ott szükség? TE,
aki egy nyomorult kölyköt nem adtál a világnak és
az utókornak?! TE, aki egy piszkos kis kém vagy! Vajon Dumbledore
akkor is TÉGED tenne meg a bájitalok mesterének, ha minden
kis titkoddal tisztában lenne?
( Az más kérdés, hogy Dumbledore messze nem igazgatónak
való! Nevetséges...)
Sárvérû Grangernek ismerem a fajtáját,
sõt, TE is, Piton! Amikor a kellemesen eltöltött esték
után hátradõltél, lábadnál egy
egy sárvérûvel, vagy félvér boszorkával,
vajon akkor is az járt az agyadban, hogy Albus Dumbledore nem kedveli
a faji diszkriminációt? Egyébiránt köszönöm,
hogy megmagyaráztad, mire mentem volna e nélkül...
Narcissa még mindig jól van, és ismét csak NEM
üdvözöl... Én nem beszélgetni szoktam a nõkkel,
drága barátom. De ezt te úgysem értheted...
Lucius Malfoy
Lucius!
Nem járok tanfolyamokra, többnyire Én tartok tanfolyamokat.
Például bájitalkészítésrõl,
amiben Te sohasem jeleskedtél. Ellenben tökélyre fejlesztetted
lepedõakrobatikádat, amit viszont (sajnálatodra) a Nagyúr
nem sokra értékel. Bár ki tudja, miféle szolgálatokat
nyújtottál neki, amíg mi, többiek az életünket
tettük kockára.
Tanári állásomat viszont részben annak a minisztériumnak
köszönhetem, melyben neked annyi befolyásos ismerõsöd
van. Valahogy, ki tudja miért...mégis én tanítom
a jövõ varázslóit és nem Te. És bár
az elsõ kudarc után beláthattad volna, hogy neked nem
érdemes szaporodnod, továbbra is elhullatod magad errearra.
Gondolom Narcissa nagyon elnézõ lesz majd.
Én viszont nem tûröm, hogy sértõ módon
felemlegess olyan dolgokat, amikben az én kezem legalább nem
lett véres! Frissítsd fel a memóriád Lucius! Esetleg
segíthetek?
Tisztában vagyok vele, hogy Te mit szoktál csinálni a
nõkkel. Bízom benne, hogy a fiad más úton jár
majd.
Perselus Piton
Piton!
Büszke is lehetsz, hogy ennyit legalább elértél:
tanfolyamokat tartasz. Befõzésbõl! Csak gratulálni
tudok... Ha már itt tartunk: vajon miért nem tudtál megfõzni
akkor egy nõt sem még magadnak? Ám meglehet, neked ilyen
alantas dolgokra nincs is szükséged...
Nos, mindegy. A szexuális
életed ( avagy annak hiánya ) egyáltalán nem érdekel...
Megjegyzem: Narcissát se traktáld ilyenekkel, ha kérhetjük!
A tanítást
meghagyom neked, köszönöm, hogy azért gondoltál
rám... az én mûfajom valahogy... hogy is fogalmazzak:
fontosabb dolgokat tartalmaz? Igen, ez a pontos definíció. Tanítani
minden elmebeteg tud. Erre tudnék remekebbnél remekebb példákat
felhozni, mégsem teszem.
Nem is rabolom tovább
az idõdet, habár ebbõl bizonyára van neked bõven...
Ami Dracot illeti,
kérlek, hadd döntsem el ÉN, milyen úton kell, hogy
járjon. Mindenesetre biztosan nem bájitaltannal fog foglalkozni
a jövõben...
Grangert üdvözlöm. Biztosan kellemes játékszer!
Lucius Malfoy
Barátom!
Az a mód, ahogyan megpróbálsz belém kötni,
ostoba és pórias. Úgy látszik, a tiszta vérvonal
sem jelent garanciát az egyéniség megjelenésére.
Azt, hogy a bájitalkészítés milyen fontos része
az életének, azonnal megtapasztalhatod, mihelyt a bájos
feleséged tölt neked egy újabb pohár whiskyt. Igyál
nyugodtan, neked már semmi sem árt.
Teljesen megértem,
hogy fontosabbnak tartod a fiad tanulmányainál a szerencsejátékot
és a tõzsdemanipulációt. Fontos is! Hiszen nélküled,
esetleg kiegyensúlyozottan folyna a gazdaság. És mivé
lenne akkor a világ?
Így, mivel neked nem jut rá idõd... többnyire olyan
elmebetegek oktatják a fiadat, akiknek (számodra zavaros) eszméibõl
a fiú megtudhatja, hogy kicsoda is az apja. És lásd be,
ennél fontosabb nincs a világon!
A játékszereimre ne legyen gondod! Ellenben ha finnyás
vagy a társaságra jobb, ha érdeklõdsz az "ártatlan"
barátnõidnél, hogy ki járt náluk korábban.
Valahol csak tanulták azt a sok jót, amiben részed van.
Perselus Piton
Piton!
Meghatódom, mennyire kiütközik az üldözési
mániád... belédkötni? Ugyan, drága barátom!
Miért? Veled vitatkozni? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Nem vagy
ellenfél, Piton!
Ártatlan és
kellemes barátnõim okán ne fájjon a fejed, és
ha igényed lenne rájuk, tudod, hol találod õket.
Habár úgy hiszem, a te játékszered sem kevésbé
kellemetlen. Kár, hogy a vére olyan... piszkos!
Jut eszembe, Piton:
Draco hazahozott múltkor valamit, amit állítólag
te adtál neki. Remélem, érdeklõdésed a
fiatal fiúk felé nem terjed ki! Ha mégis, az ÉN
fiamat kíméld meg a piszkos fantáziádtól,
és NE adj neki mindenféle löttyöt, amirõl hadd
ne tudjam, hogy mi is voltaképp.., bizonyára nagyon unatkoztál,
amikor összekeverted...
Ja, és ajánlom, végy egy új sampont: a régi
már nem hat, úgy láttam minap...
Szívélyes üdvözlet: Lucius Malfoy
Malfoy!
A Te ellenfelednek lenni, akár vitában akár bármi
másban inkább sértõ, mint megalázó.
Felszínes civódásaidat hagyd meg a ribancaidnak. Õk
egyenrangú partnereid lesznek!
Talán emlékszel, a kis vöröshajú aranyvérû
szukára, akivel a napokban találkoztál. A sötét
folt a bal vállán az én névjegyem. Remélem,
eleget cirógattad.
A házimanók érdekes dolgokról suttognak egymás
között. Vannak házak, ahol különös dolgok
történnek. De errõl bizonyára Te nem tudsz. Mert
amennyiben tudnál (feltéve, de meg nem engedve) minden bizonnyal
értesítenéd az aurorokat. És ettõl feltehetõleg
az sem tántorítana el, hogy a módszereik elég
... hm... sajátosak. Én találkoztam már olyannal,
aki túlélte.
Jut eszembe! nem akarsz mesélni, milyen volt a koszt az Azkabanban?
Hogyan tudtad nélkülözni a napi betevõdet? Vagy volt,
aki segített rajtad?
A fiad betegségeit, amiket a szedettvedett barátnõitõl
szerez igyekszem legjobb tudásom szerint kúrálni. Sajnos
az apja vérét nem tudom kihajtani belõle. A tisztító
bájitalokat viszont szednie kell! Vagy nem, ha nem akarod. És
akkor idõvel magától is leszárad.
A samponom, amit magam készítek, továbbra is kitûnõ
minõségû. Ám amennyiben a sárga hajfesték,
(amivel olyan hatékonyan tünteted el az õsz hajszálaidat)
már fogyóban lenne... szívesen állok a rendelkezésedre,
egy újabb adaggal.
Perselus Piton
Piton!
Nekem legalább vannak pártnereim, amit te nemigen mondhatsz
el magadról... ugyan, ki akarna szóba állni veled?
Ugye érted...
A vörös hölgy használt árucikk volt, így
természetesen nem próbáltam fel.
Házimanóügyben igencsak gratulálok, ha nekik hiszel,
és nem a józan ítélõképességednek.
Számtalanszor voltál nálunk... tudod, amikor leplezetlenül
bámultad a nejemet. Igen, az a szõke nõ, magas, vékony,
nos, Piton, Õ a nejem! Az enyém. Ha esetleg tapasztaltál
volna valamit szerény kúriámban, biztosra veszem, jelezted
volna... tehát vádaskodásod alaptalan és nevetséges.
Csak magadat járatod le.
Azkabant egyszer neked is ki kell próbálnod! Segíthetek
ez ügyben!
Draco fiam vére pure. Tiszta, mint a legtisztább gyémánt.
Lepzeletlen irigységed irányába kimondottan mulattat...
sõt: irányomba is, mert TE, ha akarnál, sem tudnál
aranyvérû utódra szert tenni. Egyébiránt
néhány fattyadat a Nagyúr megölte minap... épp
szemtanúja voltam az esetnek. Mind olyan szánalmas görcs
volt, mint te...
Egyszer összeülhetünk õsz hajszálakat számolni!
Lehet, hogy ebben te lennél a nyertes... de csak ebben.
Lucius Malfoy
Lucius!
Ne feszítsd tovább a húrt! A nemi életem csak
rám tartozik és arra, akivel megosztom. Bár számodra
központi kérdés a falloszod ÁLLapota, az én
éltemben vannak más örömök is. Kifinomult emberek
számára kitalált szórakozások, amelynek
a vége nem az okádás. Vésd az eszedbe: ahol én
járok, ott neked semmi keresnivalód!
Bár Narcissa tagadhatatlanul vonzó és érzékeny
(ami rólad nem mondható el), sohasem aláznám meg
magam azzal, hogy más asszonya után érdeklõdjem.
A tiéd. Légy vele boldog!
A kétes ügyeidet, ugyan mások elõtt jól titkolod,
de ne adj okot arra, hogy akár Dumbledorenak, akár Corneliusnak
számot kelljen adnom rólad. Vajon te is belekapirgáltad
kínodban a neved, az Azkaban valamelyik téglájába?
Folytathatnád a vésést, hogy legalább ott, nyomot
hagyj magad után.
A fiad vére csak annyira tiszta, mint a legtöbbünké.
Már amennyiben tudni lehet, hogy kikinek a gyereke.
A fattyakról még annyit. Ha végük van, jól
van. Nem hinném, hogy közöm lenne hozzájuk. Én
ugyanis, ellentétben veled, körültekintõ és
alapos vagyok. Nincs gyerekem, mert nem akarom, hogy legyen. Aki mást
állít: hazudik.
A napokban feltûnt
nekem, hogy Draco állvonala annyira emlékeztet valakire. Ha
eszembe jut ki volt az, feltétlen megírom.
Üdvözlettel
Piton
Piton!
Valóban azt hiszed, érdekel bármily részlet is
az életedbõl? Minden, amit eddig közöltem, megállapításként
szerepelt a repertoáromban...
A nemi életed ( a mid?! ) maradjon csak a tiéd... egyedül...
néha én is szoktam... egyedül, de azért az nem az
igazi...
Caramel és Dumbledore szimata csalhatatlan: tehát nálam
sem találtak semmit, még ha akartak volna sem... de eljöhetsz
egyszer egy házkutatásraravasz róka vagy, Piton, sõt,
néhanapján még szórakoztatsz is...
Draco állának vonala emlékeztethet egy ismerõsödére:
az ENYÉMRE! Drága barátom: már ezt sem látod
tisztán? Tudod, igazad lehet: ezek a fránya családi kapcsolatok...
ezeken te úgysem tudsz kiigazodni...
A propos: család= az emberi társadalom alapegysége; família,
rendszertani egység, melybe nemzetségeket sorolunk. Szülõk
és ivadékaik együttélése.
Fontosnak tartom, hogy tudd ezt, mivel neked ilyen nincs ( tán nem
is volt ) és kevés esélyt látok arra, hogy lesz...
Egy teljesen más ügy: ha nem tévedek, téged láttalak
múltkor a Mungóban. Piton, szeretetteljes dolog a barátaidat
látogatni, pontosabban ezt az egyetlen barátot. Gilderoy Lockhart
bizonyára neked is adott dedikált fotót...
Meleg baráti üdv: Lucius Malfoy
Rohadj meg Malfoy!
A Mungóban azért láthattál, mert gyakorta meghívnak konzultálni egyegy rendkívül nehéz esetben. De ha jól sejtem, Te nem ez ügyben jártál ott. Hát nem tanulsz semmit? A Roxfortban még tõlem szerezted be a szégyenletes nyavalyáidra a bájitalokat, és az ostoba barátnõidet is én segítettem ki, ha bajba keverted õket... vajon most melyik gyógyítót fizeted le a hallgatásáért?
Valóban nagyszerû
dolog, ha az embernek van egy szép, szeretõ családja...
egy másik városban mondják a bölcsek.
Te is jobban tennéd, ha távolmaradnál a sajátodtól.
Talán úgy, egy kis boldogság is jutna nekik.
Ha a családi élet az amit Te csinálsz Narcissával
és a fiaddal, akkor Én köszönöm, abból
nem kérek!
Csak egy felkapaszkodott ficsúr vagy, aki felhasználta a felesége
vagyonát a saját boldogulására!
Ha Narcissa nem kért
volna rá, hogy foglalkozzam a fiaddal, tõlem akár a Griffendélbe
is kerülhetett volna! A feleségednek köszönheted, hogy
támogatom az ostoba kölyködet, úgyhogy húzd
meg magad és hallgass, vagy a börönben fogsz elrohadni!
Az én hallgatásomnak is megvan az ára. Jobb lenne, ha
tiszteletteljesebb hangot ütnél meg, mert esetleg felmérgesítesz,
és valami ostobaságot mondok... Talán emlékszel
még, ahogy Dumbledore kérdezi..."Van valami, amit el akarsz
mondani"...és én minden nap találkozom vele...
Piton
Piton!
Láthatod, új lappal kezdtem ma, jobban tennéd, ha te is ilyen lépésen gondolkoznál... a Mungóbeli kis "ügyed" roppant megható... ha nem ismernélek, mint a tenyeremet (a rendkívül csinos tenyeremet), azt hihetném, te félrevezetsz engem, Piton! De ilyesmit nem is feltételezek... mindenesetre nyugtass meg: Lockhart még sokáig bent marad, ugye!?
Mondd csak, nem unod még, hogy minden leveledben felemlegeted a barátnõimet? Ez már már az irigység egy apró lángja lehet... nem tudsz elszakadni e témától. Miért fáj az neked, Piton, hogy engem mindenki akar, téged meg senki? Megszokhattad volna már a magányt!
Ha jobban beletúrnál a családi költségvetésembe, láthatnád, hogy én sokkal gazdagabb voltam már a házasságkötésünk elõtt is, mint Narcissa. Egyébként vigyázz az asszonnyal, hajlamos mindenféle ingyenélõ, undorító egyénre ráakaszkodni... remélem, téged megkímélt!
Dracot a süveg nem helyezte volna az aranyoroszlánba ezt magad is tudod.
Ócska fenyegetésed nem rémít meg, hisz Dumbledoreral jómagam állandó levélváltásban vagyunk. Hidd el, többet tudok Roxfortról, mint te... kedves professzor...
Szívélyes üdv: Lucius Malfoy
Lucius!
Ugyan nem értem miért érdekel ennyire a hülye Lockhart ápolása, ami nem tartozik rám, de tudomásom szerint nincs jól. Utoljára annyit javult, hogy már tudott folyóírással írni. Miért is érdekel ez téged?
Nem érdekelnek a nõügyeid! Tisztában vagyok vele, hogy próbálsz rájönni, hogy vajon nekem kivel van kapcsolatom... de csak annyit mondhatok: Van. Vele. És a maradék idõmben élvezem a magányt, mert a legjobb társaságban vagyok!
A családi költségvetésed pontosan ugyanúgy nem érdekel, mint ahogy az sem, hogy hogyan jutottál ki az Azkabanból. Mert valahogy kijöttél... Bizonyára valaki közbenjárt.
Igen, Dracot valóban
a süveg osztotta a Mardekárba. A süveg meg egész évben
Dumbledore szobájában. Dumbledore pedig nincs mindig ott. Errõl
ennyit.
Dumbledore nem levelezik. Ha igen, maximum cukorkát rendel. Gondolom,
errõl folyik köztetek az eszmecsere.
Üdvözlettel
Perselus Piton
Kedves barátom, Piton!
Minap épp azon vitáztunk Narcissával, hu nejemmel, mi lenne a fiad neve, ha lenne. HA. Namármost, oda lyukadtunk ki, hogy ilyen névvel nehezen lehetne normálisan hangzó utótagok választani hozzá. Már megértem terméketlenséged okát...
Lockhart miatt csupán azért aggódom, nehogy Dumbledorenak, akinek mindig megesik mindenkin a szíve, te vagy rá a legjobb példa eszébe jusson újra felvenni a Roxfortba, tanárnak. "Tanárnak", akartam írni...
Ha Azkanban ily mértékben izgat (habár engem más szokott izgatni...ha érted, mire célzok...), akkor menj el, látogasd meg azt a helyet. Hidd el, csókokkal fognak várni!
Dumbledore levelezik. Maximum nem veled...
Lucius Malfoy
Kedves Lucius!
Bokros teendõim mellett, sajnálatosan csak most jutottam el addig, hogy az apróságokra is szakítsak idot. De most válaszolok a leveledre.
Bár a görög
és latin mûveltségem lehetõvé tenné,
hogy szabadon válogassak a szebbnél szebb nevekben, de olyan
egyszerût, mint amit Ti találtatok, lehet, hogy nem választanék.
Sárkány? Egy lábatlan sárkány, akiben nincs
tûz. Ahhoz, meg hogy kígyó legyen, nincs benne elég...
hm... méreg.
És ha belegondolok, hogy a Te nevedet már egy szamár
is viselte. Mennyivel többet tanult O a kalandjai során, mint
amennyit te valaha is felszedhetsz magadra. De hagyjuk a latint, tudom neked
nem erõsséged, és nem akarlak zavarba hozni.
A minap hallottam, hogy valóban új tanárt keresnek. Valaki olyat, aki a volt halálfalók gyerekeit venné kezelésbe, és helyes útra terelné a téveszméiket. Mivel az aurorok nem kerülhetnek kapcsolatba kiskorúakkal. És mivel a törvények tiltják a Veritaszerum gyermekeken való használatát. Ezt ugyan én magam nem értem, mi okból nem engedik, de gondoltam szólok. Bár Te ezt Dumbledore leveleibõl bizonyára már tudod.
Üdvözlettel
Perselus Piton
Drága barátom!
Te mindig meg tudsz
nevettetni! Valóban! Nagyon jókat derülök a leveleiden,
majd begyújtok velük a kandallóba... Még, hogy te
és a sárkányok? Neked valóban egyszerû névnek
tûnhet Draco fiam nevemivel nem, ismered a körülményeket,
amiért kapta.
Drága barátom, csak ezt tudom ismételgetni, mert annyira
a szívemhez nõttél... a kalandok találják
meg az embert, nem õ maga keresi azokat, de te errõl vajmi keveset
tudhatsz, ezért elnézem neked eme hiányosságot
és nyelvbotlást...
Természetesen tudok a megüresedett helyrõl a becses tanári
karban, de ha jól értesült vagyok, még egy tanárra
szükség lesz majd... nem értelek, Piton: ha magad is tudod,
hogy törvénybe ütközõt cselekszel, miért
teszed azt meg? Aztán fennhangon szajkózod, hogy "Ezt ugyan
én magam nem értem, mi okból nem engedik, ".
Potter igencsak sértésnek
vette, hogy Veritaserummal akartad kiszedni belõle, mi van a kiscsaj
bugyijában, azaz ki vette el azt, ami ott volt...
Piton. Ezt az információt finomabb módszerekkel is meg
tudtad volna szerezni.
Néha elefánt tudsz lenni a porcelánboltban...
A propos: bolt. Ha a Czikornyai és Patzában jársz, kérlek, hozd már el onnan a Draconak rendelt könyveket!
Köszönettel: Lucius Malfoy
Kedves Lucius!
Felhívnám a figyelmedet, arra az apróságra, hogy bár lehet, hogy benned nem ragadt meg az információ, de a Czikornyai és Patzából is házhoz rendelheted a szükséges könyveket. Természetesen lehetséges, hogy azért nem tudsz róla, mert nem szoktál könyveket vásárolni. Minek is porosodnának nálad, hisz úgysem olvasod oket.
A módszereim mindig
finomak és a helyzetnek megfelelõek. Potter pedig egy undok
kis bajkeverõ. Megérdemelte, amit kapott. Gusztustalan, hogy
valaki ilyen fiatalon ennyire öntelt és arrogáns legyen.
Te magad is, hány évet vártál, míg tökélyre
fejlesztetted.
Ahogy Potter a lányokkal halad... hamarosan együtt járhattok
(hármasban, Dracoval) a Mungóba kezelésre. Már
amennyiben a múltkori eset után, kapsz engedélyt a belépésre.
Tudod, amikor kilógó pöccsel rohangásztál,
hogy "nõt akarok, nõt akarok" és majdnem meghágtad
a vaságyat. Nem kellett volna a teljes adag Viagrát bevenned.
Ezt még egy ostoba elsõéves is tudja itt a Roxfortban.
Leszámítva persze Pottert.
Üdvözlettel
Perselus Piton
Piton!
Örülök, hogy tájékoztatsz errõl a házhozszállításról... azt hiszem, kirúgom Mancikát, és felveszlek helyette titkárnõnek. Akarom írni titkárnak. Azért annyira nõies mégsem vagy... Viszont Draco könyveit Roxfortba kellene vinni, ezért kértelek meg TÉGED! Oda nem szállítanak "házhoz". Úgyis a fél életedet a szerelmeseid, a könyvek társaságában töltöd, és tisztában vagyok vele, mennyire odavagy a Czikornyai és Patzáért, fõleg, amióta kebelbarátod, Lockhart egyszer ott dedikált. Neked is dedikált, remélem! Egyébiránt lelkesen körbevezetlek egyszer majd a könyvtárszobámban. És az is meghat, mennyire a szíveden viseled, veszeké könyveket, vagy sem... Igazán oktathatnál néha engem is. Minden vágyam, hogy olyan legyek, mint te. De TE csak Narcissát szeretnéd oktatni, hadd ne írjam le, mire... mellesleg, az asszony már megkapta a legjobb oktatást a mestertõl... Semmi újat nem nyújtanál neki...
Potterrel csak keményen, Piton! Megérdemli! De legalább a szüzességét hadd veszejtse el, legalább õ hadd! Ha te még nem is...
A Mungóbeli történeten jót mulattam: Piton, neked írónak kellene menned! Ekkora fantáziát! a Viagra egy ócska mugli szer. Te bizonyára ismered, bár használni esetleg csak a saját szórakoztatásodra használod néhanapján... Jómagam semmi pénzért nem nyúlnék mugli cucchoz. Ami mugli, az közönséges és használhatatlan. Ezt is megtanulhattad volna már! Mire mentél az elektromos borotvával is? egyszer kipróbáltad, és az óta sem nõtt ki a szakállad... / mégis noise lennél?! /
Baráti üdv: Lucius Malfoy
Luciusom!
Vagy a körülményekre tekintettel szólítsalak úgy, hogy drága Luciám?
A szõrtelenítõ fõzetet szabadalmaztattam, szépen
jövedelmez mifelénk és a mugliknál egyaránt.
Úgyhogy az anyagi helyzetem miatt továbbra sem kell aggódnod! Tudod, félvér lévén, én már régen megtanultam, hogy a muglik technikai tudása nem lebecsülendõ. Én mindkét világban otthon vagyok, míg Te lassan már egyikben sem.
Valóban nem Viagratúladagolás okozta a legutóbbi
kis balesetedet? Hogy többékevésbé kvibli valaki,
és ezt évtizedeken át ügyesen titkolja, mint Te,
azt megértem. De hogy azért jársz titokban kezelésre
a St. Mungóba, mert egy...khm... helytelenül alkalmazott merevítõ
varázslat következtében "eltûnt" az intim
testrészed és fogalmad sincs, hogyan kell visszanöveszteni...
Ah, és most már értem a célozgatást a Sikeres
Varázslatok tanfolyammal kapcsolatban. Mintha Frics említette
volna, hogy látott arrafelé settenkedni, csak nem értette,
mit keresel ott. Ugye Te sem akarod, hogy mindez nyilvánosságra
kerüljön, esetleg Luna Lovegood édesapja leközölje?
Pedig már magam elõtt látom a szalagcímet: "Lucius
Malfoy levarázsolta a saját farkát".
Most az egyszer, utoljára segítek. Csakis és kizárólag
bájos és intelligens feleséged jó híre
érdekében teszem, amit teszek, aki nálad továbbra
is jobbat érdemel. Csak szorgalmasan kortyolgasd tovább, amit
a múlt héten küldtem, és egy hónap múlva
visszanõ. Vagy nem... Nem várható el tõled, hogy
megértsd, miért kell a kockázatok és mellékhatások
tekintetében tájékozottnak lenned. A Sötét
Nagyúr után Te vagy a második, akit ilyen problémával
kezelek. Majd tájékoztass, hogy beválte a készítmény.
Ezzel is hozzájárulhatsz üzleti vállalkozásom
sikeréhez.
Ha eredményes a kezelés, esetleg a Te ajánlásoddal
hozom forgalomba az új szert. Pl. "Ettõl még Lucius
Malfoy farka is újra kinõtt!" Persze, mint legkedvesebb
páciensem, más reklámszöveget is ajánlhatsz.
Amennyiben elnyeri a tetszésemet, nem fogom sajnálni tõled
a 2 %t!
Piton
Piton a farkas!
Barátom.
Ez már felettébb
gyanús, amit mûvelsz a hímtagommal. Ennyi idõt,
energiát rá pazarolni... ilyen törõdést még
egy nõtõl sem kaptam. Egyszóval: megtisztelsz, Piton!
Megtisztelsz!
Habár a történeted egyre színesebb és szórakoztatóbb
lesz, mindenesetre kezdek aggódni érted...
Menj el egy lélekbúvárhoz.
Vagy legyél Luna Lovegood szeretõje. Egyik jobb megoldás,
mint a másik;))
Szalagcím: Piton és a farkak.
Szívmelengetõ... már az is eszembe jutott, nem vonzódsze
inkább a férfinéphez!! Tehát nem azokhoz, akik
olyanok mint te...hanem FÉRFIAKRÓL beszélek.
Gondolkozz el ezen... nem szégyen, habár akkor hozzá ne merj érni Dracohoz, ha felismerésre jutsz ez ügyben!!
Lucius Malfoy a FÉRFI
Barátom, Tesztoszteron!
Én akartam javasolni NEKED, hogy látogass meg egy agyturkászt. Mert az, amennyire nem tudsz elszakadni a szextémától, már klinikai eset! Fogadd el, hogy öregszel és egyre több munkádba kerül a jó teljesítmény megõrzése.
Hidd el a minõség sokkal fontosabb a mennyiségnél! Az apró méreteden se aggódj! Amin már a nyújtó varázslatok sem segítenek lévén, hogy ugyanazt a mennyiséget tudják csak nyújtani. Hosszabb de vékonyabbra azon a jó technika sokat javíthat.
Luna Lovegoodõt jó hogy említed, mert tényleg beszélnem kéne az apjával.
A tanárok és a diákok között tiltott a testi kapcsolat. Bizonyára magad is emlékszel a közted és McGalagony közötti liesonra, amibõl az a csúnya botrány keveredett.
Már fiatal korodba is nagyon heves voltál. De, hogy McGalagony... nem értettelek akkor sem. Most sem értem a fura ízlésedet. Fenntartani egy ilyen kapcsolatot ennyi éven át. Nincs benned semmi jóérzés? Semmi ízlés? Ne is tagadd a dolgot! Maga Minerva sírta el nekem valamely nap, hogy milyen vad voltál és most ülni sem tud. Mennyi munkámba került a bájital, hogy segítsek rajta!
Ilyen lenne egy FÉRFI?
Kétlem.
Narcissa itt felejtett valamit, amit kért. Szólj neki.
Üdvözlettel
Perselus
Bagoly mondja verébnek, Piton!
Mivel kettõnk közül TE vagy kielégítetlen, mint egy ábrándos kamaszfiú, nevetséges állapot, ezért kérlek, a saját érdekedben, NE hozd fel újra a szexet és a nõket, mert a végén még kellemetlen helyzetbe hozod magad! Nálad sem minõségrõl, sem mennyiségrõl nem beszélhetünk, hisz a nulla, az akárhonnan is nézem, nem mennyiség.
Tudod, Piton, ajánlom, szedj gombát! Hisz mindegyik ehetõ, van amelyik többször, és van, amelyik csak egyszer...
Azt kívánom neked, tiszta szívbõl, hogy egyszer egy kannibállánnyal franciázz...!
McGalagony nyilván Dumbledore miatt borult ki, s nem miattam. Tudtommal nem szereti a szõkéket, és engem azzal rázott le, hogy egy feketére fáj a foga! Szóval, ha a TE válladon sírta ki magát, az nem lehet véletlen... És Dumbledore már öreg...
Kétlem, hogy
Luna Lovegood és közted lehetne bármikor is testi kapcsolat,
lévén ahhoz TEST kell, Piton. Test.
Nem valami
formátlan görcsös szánalmasság...
Narcissa nálad hagyta a mérget, amit Bella küldetett neked, nincs rá szüksége, de te kipróbálhatod magadon. Ha beválik, Bella is használni fogja, persze nem rajtad... addigra neked már nem lesz ilyenre szükséged...
Üdvözlet: Lucius Malfoy a FÉRFI
Ennyi év hallgatás
után, nem akarok tovább titkolózni.
Mindig is lenyugözött a szemed és a csodálatos tested
varázsa!
Intellektuális fölényeddel a sárba tiportad a lekemet
és most könyörögve kérlek... beszélj még
hozzám!
Ne dobj el magadtól!
Rajtad kívül nincs senkim, aki megértené a magányomat,
és aki olyan gyönyörben részesítene, mint Te!
A férjem nem jelenthet akadályt...
N.
Lucius!
Bocsánat, hogy csak erre a sajtcédulára tudok írni, ez van itt a jegyzeteknek.
Mit akartál mondani? Szó volt valamirõl...
Ja! Mintha már korábban említettem volna, hogy a "rendszeres" csupán azt jelenti, hogy két alkalom között közel egyenlõ idõ telik el. Nálad ez félóra, nálam 1 nap. Kinek milyen heves a vérmérséklete. Én inkább megfontoltnak tartom magam.
Most például megfontolom, hogy elküldjelek-e a kurva anyádba.
Elküldelek.
Anyádba!!!!!
Ne írjál többet te vadbarom, mert nem fogom elolvasni!
Egy gyíkfejû tetüláda vagy, aki a mosolyával
ijesztgeti a gyerekeket a farkával meg a nõket! Vagy fordítva.
Bah!!!
Kedves Luciusom!
Most, hogy jobb kedvre derültem...
Beszéljünk valami másról. Édesanyád
hogy van?
Üdvözlettel
Perselus
My friend!
Relax!
Ha nem akarsz agyvérzést, vagy más mugli betegséget
kapni! Amit a Mungóban kezelni sem tudnak!! Mi lenne Veled egy mugli
egészségcentrumban?
Kis cetlid érdekes volt, de a kézírás teljesen
ismeretlen... Ezzel az Nnel nem volt dolgom. Neked is csak elvétve,
úgy látom... Szerencsére Narcissa nem írt már
vagy... hát, amióta ismerem ha mégis Nálad lopná
a napot, egészségére, de ha átadsz neki valami
nyavalyát, te is fogod kikezelni!
Édesanyám köszöni, rosszul van. Már két
éve Veled él. Add át neki üdvözletemet!
Lucius Malfoy
Lucius!
Nagy ég! Ez az anyád lenne? Ha tudom... nem rajta kísérletezek a mérgeimmel. Itt koldult a kastély bejáratánál. Jelenleg a seprûtárolóban lakik. Majd megüzenem neki, hogy üdvözlöd. Bár nem tudom, az orrát még visszabûvöltem valahogy de, hogy hogy halle még, amióta a füle leszáradt... Légy jó fiú! Már mondtam, hogy látogasd meg anyádat!
Üdvözlettel
Piton
Látod Piton, teljesen összezavarsz!
Anyámat nem látogatom. Nem átallott összeállni
veled, hát vállalja a következményeket! Az, hogy
így bánsz egy hölggyel, teljesen rád vall.
Ajánlom, ne legyen semmi baja, mert rádszabadítom Grangert!
Azt ne akard.
Rettenetes.
Lucius Malfoy
Luciusom!
Õszintén sajnálom, hogy a kezelés eredménytelen! Narcissa elárulta, hogy nem mûködik, ami kinõtt. Hiába, a gyík farka is visszanõ, mégsem olyan, mint a régi. Draco még derekasan helyt áll védi a kvibli apját, mint tudod de Narcissa elzokogta a vállamon, hogy a továbbiakban inkább rám bízza jobb sorsra érdemes fia nevelését, mintsem "arra az elszegényedett... szexõrült... impotens... kviblire..." (Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy Fricsre vagy Rád gondolt. Ahogy Draco arcélét vizsgálom, többé már semmi kétségem, ki az apja...)
Mis Granger és Mis Lovegood kitûnõ munkatársam, csak a legnagyobb tisztelettel beszélhetek mindkettõjükrõl. Akárcsak McGalagony professzorról, akinek töretlen bizalmában sohasem kételkedtem. Dumbledore gratulál, amiért kiverekedted magad az Azkabanból. Reméli, új elhelyezésedet is méltányolni fogod. Umbridge professzor pedig garantálta, hogy gondoskodik életfogytig tartó gyógykezelésedrõl a St. Mungoban. Megígérte, hogy gyakran meglátogat. Ahogy ismerem, tartja a szavát.
Baráti üdvözlettel:
Prof. Perselus Piton
Fiúi tisztelettel:
Draco Malfoy
Dögölj meg,
te állat, többé a nevedet sem viselem:
Narcissa BlackPiton
továbbá: Hermione Granger & Luna Lovegood és McGalagony professzor
Piton!
Tiszteletre méltó hölgykoszorú, de a fiamat kihagyhatod
mindenbõl.
Elmesélte, milyenek nálad a büntetõfeladatok...
Ha még egy ujjnyomot találok Draco fenekén, (ordítva
mutatta meg nekem, mennyire belilult...) számíts arra, hogy
az az ujjad le lesz vágva. És még valami biztos.
Narcissa rég nem beszámítható, kiváló
példája ennek az, hogy veled kokettál. Habár gyógykezelésre
küldtem, látom, hajtja a vére, és egyik férfitól
megy a másikig. Vigyázz vele, még elkapsz valamit tõle,
vagy õ tõled? Na, ezt majd megbeszélitek.
Na, de Minerva?
Biztos adtál neki valamit bõrlöttyedés ellen...
Mondd csak, Piton! Nincs benned egy cseppnyi tisztelet sem?!
A propos! Nem keresett fel egy régi ismerõsöd véletlenül
a napokban?
Annyira szeret, hogy meg akar majd csókolni! Ne is tiltakozz majd,
élvezni fogod... kedves barátod, Black már vár.
Varrt neked egy új függönyt!
Üdv: Lucius
Kedves egykori gazdám,
Lucius Malfoy!
A Mester nagyon elfoglalt,
a továbbiakban sajnos nem áll módjában a St. Mungo
ápoltjai rendelkezésére állni. Õszintén
sajnálja, hogy legkedvesebb barátjával sem kivételezhet.
Ezért döntött úgy, hogy régi kedves ismerõsét,
engem bíz meg azzal a megtisztelõ feladattal, hogy válaszoljak
helyette.
Sem Draco, sem Narcissa miatt nem kell aggódnia többé,
köszönik szépen, mindketten kitûnõ egészségnek
örvendenek. Narcissa vonzóbb és üdébb, mint
valaha, valósággal kivirágzott. A Mester még az
emlékeiket is kipucolta, így az Ön zaklatásait is
csak úgy élik meg, mint egy lidérces álmot.
Lucius gazda képzelgései Sirius Blackrõl természetesek. Az ápoltak gyakran ot vélik látni, ha közeleg a vég így Önnek sincs miért aggódnia. Odaát nem lesz semmi gondja! Tudtommal még senki sem jött vissza reklamálni. Ha hátralévõ napjaiban megküldené a Mester számára az Azkabanbeli élményeit, vagy a Mungoban titokban vezetett naplóját, nagy szolgálatot tenne a tudománynak, amely mellett a Mester elkötelezte magát.
Fel a fejjel, kedves volt gazdám! Harry Potter ugyancsak szívélyes üdvözletét küldi.
Dobby,
a szabad és független házimanó,
Piton professzor hûséges szolgálatában
P. S. A függönyt köszönöm és örülök, hogy a kézimunkázás jó hatással van egykori gazdám idegeire. Igen hasznos holmi. Kedves Édesanyja vackában a helye. Máris viszem a seprûtárolóba.
(Átmenetileg vége...)