Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 18+- os is…kissé…vagy nagyon…


Státusz: folyamatban

Megjegyzés:


Tartalom:HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


21. MEGSZÁLLT TERÜLET


Albus Dumbledore bölcs volt, de ami még fontosabb: ravasz. Hogy Piton Voldemort - nak ajánlgatta Harry - t?
Ám legyen!
A terv, amit kiötlött, veszélyes volt és szinte kivitelezhetetle, és Dumbledore azzal is tisztában volt, hogy nem vesztheti el az egyik legértékesebb kincsét.
És most mindkét féltve õrzött kincsével az ellenség elé készül.
- Ha így kell lennie, állok elébe… - dünnyögte az igazgató Armando Dippet képmásának, aki figyelte, miként vergõdik a mindig oly higgadt egykori kollégája…
- Albus. Jól meggondoltad te ezt?
- Armando, hidd el, számtalanszor átrágtam magam az ügyön. Ez az egyetlen megoldás. Ha pedig pusztulni kell… pusztulunk. - és Dumbledore felballagott a csillagvizsgáló tornyába.

***


Narcissa Malfoy és Lucius Malfoy szinte egyszerre értek a kúria elé. Mindketten ziláltan, fáradtan, ám míg az egyik a gyönyörtõl, a másik a vad kíntól volt elcsigázott.
- Nocsak! - grimaszolt Lucius, és hátravetette szõke haját. - Mit látok? Koldusoknak tilos a bejárás!
- Remek a humorod, édesem! - villant Narcissa szeme, mely most élettelenül, fakón meredt ki üregébõl.
- Mint mindig. - Lucius belépett az ajtón, esze ágában sem volt elõreengedni nejét. - Pitonnál voltál? Milyen érdekes! Én is! Sõt! Együtt mentünk a Nagyúrhoz! A legnagyobb barátságban. Most mit szólsz?
- Piton lassan családtag lesz, kedvesem. - válaszolt higgadtan a nõ, amivel igencsak meglepte urát.
- Mi az, Narcissa? Megjött az eszed? De ennyire?! Nem kellett volna erõlködnöd. Mindenképpen hülyeségeket beszélsz. - dobta le magát a kanapéra Malfoy, majd italt töltött, de amint megízlelte, le is tette. Valahogy alig volt gusztusa most ehhez…
- Vagy épp most ment el az eszem! - és a nõ megvillantotta combjait, amit nem volt szokása korábban… majd démoni csípõmozdulatok kíséretében elvonult.
Lucius tátott szájjal bámult utána.
- Most vagy nagyon jót tett veled az a méregféreg, vagy… - és az italra nézett, és ördögi vigyor kíséretében neje után indult.


***

Piton csak létezett, kiégetten, a kavargó masszaként lüktetõ VALAMI az agya helyén egyre jobban nyomakodott elõre. Már - már hallucinációkat okozott a gazdinak, aki csak ült, ült és
várt.
Jobb híján…
Minden átalakult most.
Dumbledore, aki odaveti ezt a két szerencsétlent majd magát Voldemort ( TOM! ) elé…
Narcissa, aki furcsán és élettelen szemekkel nézett rá…
S õ, Perselus Piton, ott hagyta. Hadd dögöljön bele a bánatba, vagy amibe akar!
- Mi lehet ezzel a nõvel? - tûnõdött Piton fennhangon. Abban biztos volt, hogy pár nap alatt Narcissa negatív változások tucatját produkálta. Fakó lett a mindig oly bársonyos bõr, haja is vesztett fényébõl, és a szeme…
Az volt a legijesztõbb.
Mintha egy halott bámult volna vissza a varázslóra… és ez az agyrém, hogy gyereket vár…
- Tõlem!? Képtelenség! - csapta le hatalmas könyvét az asztalra, melyet csak úgy, rutinosan emelt le a polcról, hogy aztán bele sem nézve nyugtassa kezei közt…

Életében egyik válság követte a másikat, de õ jóformán tudomást sem vett róluk. Olyan természetesen élte meg minden percét a kínnak és a megaláztatásnak, mintha ez lenne a legjobb dolog, ami vele történhet.
Szinte soha, soha nem volt egyetlen önfeledt, boldog perce sem… hiába szexelt látástól vakulásig halálfaló korában;
Na, igen! Mintha most különb lennék!
Hiába élvezte pokolian Narcissa érintését is…
Akkor sem volt boldog, csak megkönnyebbült. Kiadta magából a mérget. Õ így lazított…
De el nem bírta volna viselni, ha valaki folyton ott sertepertél a lába alatt.
A lábam között talán!
Egy asszony?
Neki?
Elképzelhetetlen.
Minek?!
Nem vágyott utódra, mint az a felfuvalkodott Malfoy…
- Perselus! - törte meg a lanyha csendet egy hang.
- Igazgató úr! - nyitott ajtót a varázsló. - Áh. - és önkéntelenül elhúzta a száját, amikor meglátta Pottert is az öreg mellett.
- Harry - nek tudnia kellene, mire készülünk. Kérem, avassa be. És van egy sajnálatos hírem. Frodó egyre rosszabbul van. Nem biztos, hogy célszerû lenne elvinnünk…
- Na, de…
- Elõbb, kérem, Harry - vel beszéljen. Én addig Frodót ápolom, aztán mindent megbeszélünk, lépésrõl - lépésre.
- Igen. - morogta a mágus, és rá sem nézett üdvöskére.
- Negyed óra múlva visszajövök érted, Harry. - bíztatta Dumbledore a gyereket, aki szintén nem mutatott semmi extázisra utaló jelet, amiért Pitonnal kell töltenie az elkövetkezendõ negyed órát…
Miután Dumbledore elballagott, a maga lassú, komótos és idegesítõ módján, Piton elfordult az ajtótól és visszament a székéhez.
Leült, és ismét kezébe vette a könyvet, amit ki sem nyitott.
Eddig.
Most megtette.
Lapozgatott kedvére, olvasgatott.
- Nos, Potter, ha úgy képzelted, hogy az ajtóban ácsorogva fogok neked kiselõadást tartani, akkor alaposan félrenézted a helyzetet. Vagy bejössz, vagy mehetsz. - szólt oda Piton fintorogva a kölyöknek.
Harry beljebb lépett.
- Az ajtót, leszel szíves! - intett a varázsló. - Ha túl vagy ezen a megterhelõ feladaton, szólj. - és ismét könyvébe mélyedt pár percre.
- Becsuktam.
- Professzor úr! - emelkedett fel Piton.
- Professzor úr. - dünnyögte Harry.
- Szóval, Potter. Te most el fogsz jönni velem a Nagyúrhoz.
- Mi?! - kiáltott fel Harry.
- Ne ordibálj itt nekem. Majd a kis barátaiddal. Esetleg. - dörrent rá Piton. - Jól hallottad egyébiránt. Dumbledore is jön. Hogy megnyugodjon a kicsi szíved!
- Miért megyünk?!
- Mint tudod, ismeretlen idegenek érkeztek ide. Van náluk valami, ami érdekli a Nagyurat.
- Voldemortot csak a hatalom érdekli!
- Ne mondd ki a nevét! - sziszegte Piton. - Ez nem vall nagy bátorságra! Hiába kérkedsz!
- Nem kérkedem!
- Dehogynem! És most hallgass! Ha minduntalan belevágsz a mondandómba, a negyed órából egy óra lesz!
Harry hallgatott.
- Dumbledore és jómagam úgy gondoljuk, az egyetlen, amivel repedést generálhatunk az Idõ szövetén, az, ha a Nagyúr és az idegenek hatalmas ura találkoznak. Roppant veszélyes küldetés.
- És én miért kellek ehhez?! Semmi közöm…
- Mióta megszülettél, közöd van a Nagyúrhoz! Kellesz, mert te leszel a villámhárító! - förmedt a gyerekre Piton. - Jössz, és kész! Mindent elmondtam, leszel szíves kint várakozni.
- De…
- Igen?! - kapta oda a fejét Piton villámló szemekkel.
- Viszlát. - morogta Harry és kivágtatott az ajtón.
- Menj csak, idióta! - szûrte fogai közt Piton, és mélyet lélegzett. Minden egyes találkozás ezzel a kis ostoba majommal csak felidegesítette. Ne tudott ránézni úgy, hogy ne James - t látta volna… vele pedig Sirius -t , és a keserves diákéveket…


Lucius Malfoy felrohant neje után, akit határozottan megkívánt, hosszú idõ után elõször.
Ám hiába kutatott a utána, nem találta sehol.
- Narcissa! A pokolba veled! Hol vagy?! Ne merészelj játszadozni velem, mert kaphatsz újabb kígyós emlékeket! De nem leszek olyan kegyes, mint legutóbb!
- Nem játszadozom, édesem! - hallotta Lucius a nõ hangját valahonnan fentrõl. - Ez az elõjáték! Ha megtalálsz… megkaphatsz!
- Vagy te kaphatsz, de azt nem teszed zsebre. - morogta a varázsló, és elegánsan kibújt talárjából. Felment a következõ emeletre. Ott is voltak hálók, neki is, és Narcissának is, ám egyikben sem volt az asszony…
- Na, most már kezd elegem lenni! - ágyéka lüktetése egyre türelmetlenebbé tette. Hiába kapta meg alig egy órája a fekete szépséget, nem lohadt le a vágya. Azaz ez a ribanc neje ismét felszította… de Lucius el sem gondolkodott rajta, hogyan lehetséges ez…
- Itt vagyok! - hallatszott egy gyöngyözõ kacaj, mely egyre magasabbról hullámzott a férfi felé, alaposan felhergelve azt.
Lucius rohant, lépcsõfokról lépcsõfokra egyre közelebb jutott asszonyához, s távolodott a Valóságtól…
Amikor arra szintre ért, ami felett csak a padlástér volt, megtorpant.
- Narcissa! Hülye szuka! Hová vezettél eng… - de ekkor kinyúlt egy kar, berántotta egy olyan helyre, ahol semmi nem tûnt annak, mint ami volt valójában. Az asztalon nem állt meg egy pohár sem, mert az asztallap folyamatos mozgásban volt; az ágy pedig keményebb lehetett, mint a padló. A plafonon tótágast álltak a bútorok, s egy szörcsögõ hang indult meg Lucius felé…
- Hé!!!!!!! - üvöltött fel a férfi, amikor valami megmarta.
- Csak én vagyok, drágáááám… - búgta egy nõi hang, mely már nem Narcissáé volt…
Lucius szeme elõtt zajlott a változás.
Narcissa, ez a halovány, sápatag asszony elterült a földön, s undorító, gusztustalan hullámokban járt a bõre alatt valami.
Majd szétnyílt a mellkasa, de aztán rögtön be is zárult, és egy vörös hajú, vörös ajkú s szemû nõnek látszó lény emelkedett ki belõle…
- Mi a francot ittam?! - zihálta Lucius, de ekkor a szajha megfogta a farkát, keményen, kíméletlenül, és megrántotta a férfit, aki csillagokat látott, de közben merevedése akkora volt, mint egy ház. Arra már nem emlékezett, mikor került le róla a nadrág…
- Ez kell neked, Malfoy! A szex! Hát megkapod! Utoljára! - és a lény csókot lehelt a szájára, majd a nyakára, ahol kissé belemélyesztette a fogait is, ám Lucius csak azt érzékelte, hogy a lény ráül, és õ keményen benne van a forró testben.
A gyönyör akkora volt, hogy Lucius Malfoy életében elõször felordított. Kezeit a nõre tette, s szorította, ahol érte… de a csúcspont még tartott. Hörögve élvezett a mágus, s közben a nyakán terjengeni kezdett a vér… a ribanc tartotta magában, s hagyta, hadd õrjöngje ki magát ez a dög.
Bosszúja kegyetlen lett volna…
Ha nincs Narcissa.
Eszméletre tért, s utolsó erejével a pálcáját döfte a lény szívébe… majd lenyisszantotta a rusnya fejet…
A látomás úgy oszlott el, mint a köd, ha kisüt a nap, s csak egy porhüvely maradt az egykori szajhából…
Narcissa aztán újra elájult.
Lucius Malfoy, egy szál farokban nézte, mi történik elõtte, de nemigen hitte el…
Nyakához kapott, mely égett, mint a Jegy és véres keze elárulta neki: valami baj történt.
Izzadva kapkodta a levegõt, gatyát rántott, aztán felnyalábolta Narcissa testét, és lelebegtette a földszintre.
Felhajott egy pohár italt, kitiltott minden manót a szalonból, és felélesztette a nejét…
Azaz csak élesztette volna.
Ha képes rá…
- Narcissa! - pofozta már kínjában a varázsló, amikor egyik ráolvasás, bájital és még a méregerõs vodka- whisky keverék szaga sem térítette magához… az íze még annyira sem…
A földhöz csapta a poharat, majd tehetetlenül téblábolt az asszony teste felett… lélegzett, tehát él.
De miért nem tért magához?!
Lucius a nõ fölé hajolt, és ismét pofozgatni kezdte.
- Apám!
- Draco! - kiáltott fel Malfoy, amikor meglátta sápadt fiát a szalon ajtajába, kezében talár, arcán dermedt döbbenet.
- Mit csinálsz?! Mi van anyámmal?! - és odarohant, de apja elhárította.
- Semmi. Rossz gyógyszert vett be.
- Miféle gyógyszert?! - kiabált a gyerek.
- Draco! - dörrent rá Lucius. - Fejezd be! Viselkedj tisztelettudóan!
- Amikor az anyám haldoklik?!
- Attól messze van még! Ezeket a kijelentéseket is Pitontól tanulod, igaz?! - méregette Lucius a fiút.
- Nem! Azonnal mondd meg…
- Most szépen visszamész Roxfort- ba és idehívod Pitont. - zárta le a vitát Lucius.
- És veled mi történt?! - nézett apja véres ingére Draco.
- Semmi jelentõs. Nem látom, hogy indulnál!
- De…
- Draco! - villant Lucius szürke szeme.
A gyerek nem vitatkozott tovább, ment.
Habár a szíve majd' kiszakadt a mellkasából, annyira dobogott…
Valami nem volt rendben, és ezt érezte zsigerbõl…

 


( folyt. Köv. )