Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 18+- os is…kissé…vagy nagyon…


Státusz: folyamatban

Megjegyzés:


Tartalom:HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


20. MASSZA AZ AGYBAN

 

A lomb között arany kard,
Napfény zuhant át,
Megsebzett egy fatörzset
S az halkan sírni kezdett
Aranylófényü gyantát.

/ Radnóti Miklós: Erdõ - 1944 /


Piton dühös volt Dumbledore - ra, amiért az nem bízott benne. Tudta ezt! Világosan érezte.
Keze görcsbe rándult automatikusan, amikor arra gondolt, hogy…
- Ki az?! - kapta oda fejét a kopogásra, mely élesen szólt, váratlanul.
- Piton. Nyisd ki vagy…
Piton odasétált, és kitárta.
- Malfoy. - mordult fel. - Mi dolgod velem?! Újabb manóhalál? - gunyoroskodott a bájitalmester, de Lucius szemében nyoma sem volt baráti üdvözlésnek vagy viccnek.
- Jelenés van, öregem. Jelenés.
- Mi?! Ne légy ennyire ostoba! - húzta el száját Piton. - Valahogy csak megérezném, ha a Nagyúr hivatna! - ütögette meg ruhán keresztül egyik ujjával a bal alkarját.
- Piton, ne szórakozz velem! - szûrte Malfoy a fogai közt, és belökte a varázslót a tulajdon szobájába. - Szó sincs a Nagyúrról! - és elõrántotta a botját. - Te keféled a nejemet?! Szóval te!
- Malfoy. Rakd össze magad elõbb, aztán beszélünk!
- Mindjárt összeraklak én! Mi ez?! - rándult meg Lucius, mint akit áramütés ért.
- Most valóban menni kell. - húzta fel ruhája ujját Piton. A Jegy ott lüktetett a bõrön, mint egy romlás.
- Ez a te nagy szerencséd! - fenyegetõzött tovább Lucius. - Narcissa már megkapta a magáét!
Piton szeme megrebbent, de nem szólt. Kiment a szobából, és hatalmas léptekkel elindult a kijárat felé.
Malfoy utána…
Feje majd' kiszakadt a helyérõl, annyira fájt. Ám nem a pia miatt. Nem is az asszonyverés ártott meg érzékeny gyomrának…
Sokkal inkább…

- Hé! Csapos!
- Mit kér?
- A lányt.
- Hogy mit? Ilyet nem tartunk, koktélért menjen a…
- Azt a fekete hajú, fiatal nõt keresem, aki pár órával ezelõtt… mit ingatja a fejét?! Ostoba fajankó!
- Nincs itt semmiféle lány.
- Azt látom! Idióta! Keresse elõ!
- De uram! Nem volt lány, egy szál sem! A Szárnyas Vadkanba nem dolgoznak nõk. Se muglik, se boszorkányok!
- Márpedig egy dolgozott itt! Én magam… láttam! Beszéltem vele!
- Az meglehet, kérem, de én…
- Értek a szóból: mennyi?
- Mennyi?
- Az információ!!
- Kérem, megmondanám, ha…
- Jól van! Felfogtam! Agyamentek…!


- Ezek szerint egy kísértettel dugtam! - röhögött fel Malfoy, amikor kiért a söntésbõl és arcul csapta az éjszaka. - Remek!
Ám mégsem találta olyan szórakoztatónak, hogy ez a nõ csak úgy eltûnt. És állítólag nem is látták.
- Na, persze! Elõkerítelek, te Halál Angyala!


Malfoy feje ezzel volt tele. Nem tudta felfogni, még varázsló létére sem, hogyan lehetséges ez… pont VELE?!
Pitonon akart bosszút állni, mert ki kellett tombolja magából a feszültséget, de a Nagyúrnak más tervei voltak…
- Apám!
Lucius megtorpant.
- Draco?! - nézte fiát értetlenül.
- Apám… mit keresel te itt? - kérdezte a gyerek õszinte érdeklõdéssel.
- Én… nos… felõled érdeklõdtem.
- Piton professzortól? - intett a kölyök a vágtázó varázsló után.
- Természetesen. - mordult az apja. - Tehát, Draco, hogy vagy? És mit keresel ilyenkor az elõcsarnokban?! - villant Lucius szeme.
- Még nem muszáj a hálókörletben lenni. Tegnap költöztem vissza a szobámba a gyengélkedõrõl.
- Nagyszerû! - tárta szét karjait idõsebbik Malfoy.
- Anya jól van?
A férfi olyan képet vágott, mint akit gyomrom rúgtak.
- Jobban nem is lehetne. - húzta rideg vigyorra száját, majd megpaskolta fia vállát.
- Draco. Hétvégén látogass haza. Most mennem kell.
Ezzel kiment a hatalmas bejárati kapun.
Draco egy szóval sem említette, hogy Dumbledore alaposan kikérdezte… és örült, hogy apja nem hozta fel azt a témát, amitõl a legjobban tartott: Voldemort hívását. A fiú nem akarta a Nagyúr elé járulni…


Lucius elegánsan lépdelt Piton után, meg sem álltak Roxmorts - ig, ahonnan hoppanáltak.
Remegés kúszott a levegõben, félelem szaga terjengett, valahányszor Piton belépett Voldemort - hoz.
Ez most sem volt másként…
Lucius és Piton utolsóként érkeztek. A Nagyúr rögvest hívatta õket.
- Piton! Malfoy! - csikorogta félelmetesen, õrjítõen.
- Nagyúr! - hajolt meg Lucius.
- Nagyúr! - lépett közelebb Piton is.
- Hát idetaláltatok! Elvárom, hogy azonnal jöjjön mindenki, amint ÉN azt jelzem!
- Igen, uram…
- Malfoy! Nem osztottam lapot neked! Takarodj a szemem elõl, és készítsd a fiadat a látogatásra! - vinnyogta gonoszul Voldemort.
Lucius nem szólt, csak elszelelt; átkozva a percet, amikor elhozta Roxfort - ból azt a gyomoronc látókövet!

- Nos, Piton! Úgy látom, egyedül vagy…
- Igen, Nagyúr.
- És meg is tudom még ma, miért?! Netán sétakocsikázni jöttél?!
- Nagyúr. Dumbledore egyelõre eléggé ellenáll, de…
- ENGEM NEM ÉRDEKEL, MIT CSINÁL AZ A VÉN KÓKLER! - dühöngött Voldemort, de a Crutiatus elmaradt…
- Tudom, uram. - bólintott Piton. Agya lüktetõ massza volt csupán, mely feloldozásért sikoltott… ám nem az nem jött.
- Akkor a következõ alkalommal elém hozod a Hatalmat!
- Igen, Nagyúr. És azt hiszem, vendéget is hozok magammal…
- Piton! Ne rébuszokban beszélj, mert ez nem Roxfort! Az az átkozott hely!
- Pottert hozom el neked.
Ekkor megfagyott a levegõ a teremben. Mindenki, aki eddig Piton kínján röhögött, elhallgatott.
- Hogy mondtad?!
- Elhozom Pottert. Nagyúr. - tagolta Piton.
- Azt teljesítened is kell! Ha megígéred, de nem lesz itt veled, meghalsz, te féreg! - ordított Voldemort, majd Féregfark segedelmével bekúszott szobájába.
A halálfalók csoportja szétszéledt.
Csak Piton maradt ott a terem közepén, mint aki egy álomból ébredt. Olyan volt hirtelen, mintha kilépett volna a testébõl és valaki más vette volna át az irányítást…
Nem Õ mondta e szavakat…
Fel sem ocsúdott, amikor Malfoy elkapta.
- Szóval elé hozod Pottert! Azt megnézem, te ócska méregkeverõ!
- Malfoy. Keverek neked is szívesen valamit! - sziszegte Piton és kirántotta talárját a szõke kezébõl.
- Piton! Figyelmeztetlek. Ne nyúlj többé Narcissához!
- Kihez? - kérdezte Piton, hátra sem fordulva.
Malfoy morgott valamit, aztán egy másik kijáraton távozott õ is.

Piton remélte, hogy Malfoy leszáll róla végre, mert elképesztõen idegesítette az egész ügy.
Le akarta zárni.
Narcissát.
A múltat.
A testi vágyakozását… és mindent, ami ezzel kapcsolatos!
Ez nem Õ volt! Ez nem az a Perselus Piton volt, akkor ott, amikor engedett a nõ csáberejének.
Akkor egy férfi volt, akit a pénisze irányított!
És Õ nem csak egy férfi. Õ sokkal több annál.
'Nem egy ostoba farok fog irányítani!'
Ezt hajtogatta akkor is magában, dühöngve, amikor belépve sötét szobájába, valaki már várta…


Lucius, épp, amikor kilépett a romos kastélyból, és talárját csatolgatta, megpillantott valamit.
Még inkább
Valakit.
Egy jelenés volt, egy villanás…
A fekete hajú LÁNY állt az éjben, sötéten a sötétben, mégis elkülönült, szinte tündökölt ott… és Lucius Malfoy máris bûbáj alá került.
Nem kérdezett, nem vitatkozott, egyszerûen megkapta a lányt ismét. Ott, Voldemort tõszomszédságában, egy hatalmas sziklán…
A sátáni kacajt nem is hallhatta, ami bentrõl jött, s mintha a nõbõl is szólt volna egyszerre… mégis külön - külön…
A Vágya süketté tette, s vakká.
Lucius Malfoy elveszett.
A lány pedig izzó szemekkel fogadta magába a bolond férfit, aki nem is sejtette, hogy mennyire rosszat tesz magának ezzel…
Közben Malfoy minden egyes titkos gondolata Voldemort felé áramlott.
Veszélyes dolog a Vágy: feltüzel, s miközben azt hiszed, mindened megvan, ha kiélheted ösztöneidet, akkor leszel a legsebezhetõbb… s Voldemort ezt pontosan tudta…
Lucius Malfoy csúcspontján Voldemort egy kis szelencébe zárta a gondolatait, hogy kedvére lakmározzon majd belõlük…
Ám Voldemort azt nem sejtette, hogy Piton titkos záradékával sokkal jobban járt volna.


***

- Mit keresel itt?! - fordult oda váratlan vendégéhez Piton dühösen. - Soha többé…
- Perselus… soha ne mondd, hogy soha…
- Narcissa. Tûnj el! A hites urad épp a nyomomban liheg! Hisz…
- Tudja. Persze, hogy tudja, Perselus! - simult lágyan a férfihoz a nõ, amire Piton ágyéka tüzet fogott, de legszívesebben lejegelte volna!
- Mit akarsz? Utoljára kérdezem! - dörrent a varázsló hangja, majd keményen megfogta a nõt, és leültette egy távoli székre.
- Perselus… nagyon… szenvedek…
- Szenvedésre születtünk elvégre. - közölte szárazon Piton, majd gyertyát gyújtott egy laza mozdulattal. Ekkor látta meg Narcissát… szája megrándult a látványra. A nõ ramaty állapotban volt, való igaz. Haja soha nem látott zilált állapotban lógott csontsovány, sápadt arca körül, kezén és nyakán ütésnyomok éktelenkedtek… és akkor Piton még nem látta teste nagy részét, de nem is vágyott rá túlzottan…
- Látom, remekül festesz. Gondolom, gyógyitalért jöttél. - és Piton a szekrénye felé fordult. Láthatóan elmélyülten kutatott az üvegcsék között, ám agya zakatolt. Meg akarta menteni ezt a nõt, de úgy, hogy az ne ringasson illúziókat.
- Perselus! Hát nem érdekel, mi lett a nõbõl, akit szeretsz?! - kiáltott fel élesen Narcissa.
- Azt hiszem, túlbecsülöd önmagad. - lökött a nõ elé Piton egy kis szelencét. - Idd ki, aztán menj! - szólt ellentmondást nem tûrõen. - Soha nem szerettelek, és nem is foglak. A testi vágy, az más. - villant a szeme kegyetlenül.
- Túlbecsülöm?! Idióta féreg! Igaza van Lucius - nak! - sikoltott fel Narcissa, és eldobta a szelencét, ami apró csörrenéssel törött darabokra a falon.
- Hát jó. Én próbáltam segíteni, de ennyi volt, Narcissa. Megjegyzem, az egy különleges bájital volt. Persze neked édesmindegy…
A nõ hitetlenkedõ szemekkel meredt a varázslóra, majd nekiesett. Ütötte, ahol érte, de Piton könnyedén lefogta, és visszalökte a székre.
- Fogd vissza magad, mert nagyon megjárod! - emelte fel a hangját Piton. - Tûnj el innen, és ne lássalak többé!
- Szeretnéd, mi?! - heveskedett a nõ. - Nem úszod meg! Gusztustalan barlanglakó!
- Szitkozódhatsz, csak nyugodtan. Nem hatsz meg, Narcissa. Takarodj vissza a férjedhez. Neki való vagy! Ostoba!
- Nos, Piton… - emelkedett fel a nõ. - Megyek. Máris. Csak egy dolgot akartam tudatni veled.
- Azt hiszem, semmi megbeszélnivalónk. - mutatta Piton a hátát a szõke boszorkánynak.
- Valóban, azon kívül, hogy lesz egy fattyad! - ezzel Narcissa kiviharzott az ajtón.
Piton, mint aki nem hallotta jól, kissé megrázta a fejét. Majd megfordult… a nõ már nem volt ott…
Nem hitte el, amit állított, hisz jól tudta, nem LEHET igaz. De önkéntelenül is utána vágtatott… a kapu elõtt el is kapta a nõt, aki rendkívül rossz állapotban volt.
- Na, mi az, Piton?! - hergelte a férfit. - Érdekel, mi a helyzet a gyerekeddel?!
- Csak az érdekelne, miért folyamodsz ilyen alantas trükkökhöz. De ez nem is kérdés: csak egy szánalmas asszony vagy.
- Szánalmas? Na, igen, amikor tövig bennem voltál, és élvezted, mint még SOHA, akkor istennõ voltam!!- acsarkodott a nõ, majd leült a fal tövébe.
- Beteg vagy. Menj haza. - húzta el Piton a száját, majd ott hagyta a nõt, ahol volt. Egyedül, rossz állapotban.
Irtózott tõle.
Utálta.
Undorodott a gondolattól is, hogy nem is oly rég még szerette és csókolta õt… ezt a rongyot…
Narcissa már nem önmaga volt…
Amikor a bögyös vörös hulláját fellebegtette saját rejtett kis zugába, nem gondolt arra, eszébe sem jutott, hogy rossz vége lesz ennek…
Lucius Malfoy pedig még kevésbé gondolta, hogy a nõk lassan, de biztosan megmérgezik életét, és a testi vágyát kihasználva eluralkodnak rajta…
Nõ a nõben.
Egyik sem jobb, mint a másik… és támadásra készültek.
A bögyös vörös bosszúja a küszöbön kopogtatott, s senki nem sejtette, hogy Narcissa Malfoy - ban már alig van valami a régi asszonyból…

Lucius Malfoy és a sötéthajú és életû lány vad vágyakozása alapjaiban más természetû volt.
A férfi a Nõt kívánta,
Míg a nõ
A Romlást.

- A szeretõm leszel… - súgta Lucius a lánynak, amikor kiadta magából minden tüzét.
- Így gondolja? - csillogott vissza a lány szeme, de semmi élet nem volt benne.
- Amikor hívlak, jössz! - csatolta be övét a varázsló, majd még egy õrült csókot váltott legújabb és legjobb szajhájával, és hoppanált a kúriába.
- Természetesen, Mr. Nemsokárameghalsz! - kacagott a nõ, és bevonult Voldemort - hoz…


Piton visszatért pincéjébe, és fáradtan ült le megszokott helyére. Nyugtalansága nõttön nõtt.
Amikor Dumbledore hívatta, kelletlenül ugyan, de megjelent az öregnél.
- Uram.
- Perselus. Ma ismét Tom - nál járt, ha jól sejtem.
- Valóban. - bólintott Piton. 'Tom! Neked csak TOM! Kapnál egy kis Crutiatust a kis Tom - tól!'
- Gondolkoztam a tervén. Arra jutottam, hogy…
- Igazgató úr. Voldemort Pottert akarja és a hatalmat. - vágott közbe Piton.
- És Ön felajánlotta neki. - nézett elismerõsen Dumbledore. - Bátor dolog volt.
- Ha nem viszem elé…
- Akkor bizony Voldemort megöli magát, Perselus. Bizony, Tom mindig is elég határozott volt, és a halált csak játéknak tekintette. Ma pedig munkaeszköznek…
- Uram! - nézett rá Piton összehúzott szemekkel.
- Ne aggódjon, Perselus. Harry és Frodó magával mennek. Egy feltétellel.
- Éspedig?
- Magam is megyek. Egy darabig.
A levegõ felforrósodott erre a kijelentésre.
- Az nem jó ötlet, uram.
- Perselus, Harry - t odavinni sem túl okos dolog. De ne féltsen engem, sem magukat. Én ismerem Tom - ot. Mikorra várható a látogatás?
- Sejtelmem sincs. - morogta Piton. A pengeélen való táncolás ehhez képest maga volt a biztonság példája…
- Rendben. Felkészítem Harry - t és Frodót. Ha eljõ az idõ, jelezze nekem.
- Így lesz. - hajtott fejet Piton, majd kiment.
Gyomra kavargott.
Feje kába volt.
A hullámok összecsapni készültek felette…
Dumbledore pedig egyre furcsábban viselkedet…

 


( folyt. Köv. )