Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 18+- os is…kissé…vagy nagyon…

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:


Tartalom:HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

19. AMIKOR KÉT SZÁL ÖSSZEFUT

 

Piton szónoklata rövid és lényegre törõ volt. Szokásához híven. Dumbledore azonban nem szólt semmit, amikor a varázsló abbahagyta.
Piton csak ücsörgött, s nem nézett az igazgatóra. Majd reagál, ha akar!
- Nos… Perselus, - emelkedett fel végre az aggastyán hatalmas székébõl - azt hiszem, ez, amit most elmondott nekem…
- Uram. Engedelmével. Bizonyítékokon alapul minden. Nem kockáztatok ártatlan életeket feleslegesen.
- Tisztában vagyok ezzel. - nézett nagyon komolyan Piton szemébe Dumbledore. - Mégis azt kell tanácsoljam, ne vigye el Harry - t és Frodót.
- Hogyan?!- csattant kicsit élesebben Piton hangja, mint akarta.
- Jól hallotta. Harry nem kerülhet Voldemort közelébe. És úgy vélem, Frodó sem.
- Uram! - és Piton már állt. ( ehhem-nem úgy…J - a szerk.) - Bízhat bennem, hisz…
- Nem errõl van szó, Perselus. - intette le az öreg. - Másról.
- Mégis mirõl?!
- Idõvel megtudja.
- Na, de…
- Perselus, most menjen. - és Dumbledore elfordult, mintegy befejezettnek tekintve a szópárbajt.
Piton összehúzott szemekkel fixírozta egy ideig az igazgató hosszú haját, mely a derekát verdeste, majd pisszenés nélkül elhagyta az irodáját.
Márpedig az lesz, amit én akarok! - száguldott dühöngve a folyosókon.

Dumbledore már akkor tudta, hogy Piton mire akar kilyukadni, amikor a varázsló épp csak elkezdte mondandóját.
Az ötlet már neki is szöget ütött a fejébe, s úgy látszik, nem csak neki…
Perselus Piton volt az egyik legjobb kolléga az egész iskolában. Megbízható volt, nagy tudású és pengeéles logikája soha nem hagyta cserben.
Most sem.
Ám Dumbledore ennek ellenére hezitált.
Most nem bólintott rá rögtön Piton tervére…
Egyelõre semmiképp.

***

Narcissa, amint kiviharzott Pitontól, könnyeitõl alig látva hoppanált és lépett be kacsalábon forgó palotájukba.
A házimanó azonnal hajbókolva rohant eléje, de õszinte megdöbbenéssel tapasztalta, hogy úrnõje olyan fehér és áttetszõ, mint egy kísértet. Meg sem mert mukkanni, amikor Narcissa rádobta köpenyét, s felrohant az emeletre.
Feljebb.
Egyre feljebb…
Magasra, olyan magasra, ahol csak a csillagok ragyognak, hidegen, szúrós szemmel, hazugként fényeskednek, de mégiscsak…
Ott…
Ott vele lehet.
Azzal, akivel soha többé.
Csak lélekben.
Nézte a képet, mely most is sötéten, baljósan meredt rá, s közben meg sem moccant.
Narcissa nem varázsfestékkel készítette, sokkal inkább Vággyal és Szerelemmel. Azzal, ami kiégett asszonyi szívében sejlett fel, melyet Lucius porlasztott el akkor, amikor elõször döntötte meg.
A világos lepedõ beszennyezõdött, ahogy Narcissa Black hófehér, érintetlen teste is. Nem bánta, hogy húsz évesen még ártatlan volt, s így ment férjhez, mert õ is nagy szerelemrõl ábrándozott, s ezt Lucius Malfoy - ban vélte megtalálni, kevés sikerrel…
Az egyetlen, amit Lucius - tól megkapott, az a fia volt.
Draco.
- Draco… - suttogta bele a padlás homályába, mely ugyanaz, s mégis teljesen más volt, mint Pitonnál… ez a sötétség hallgatózó volt, könnyen átlátható s kiismerhetõ. Egy nõ szõtte maga köré, akiben még pislákolt némi Remény, és álmai kiirthatatlanok voltak.
Fia sorsa csak kevéssé van az õ kezében, jól tudta ezt Narcissa. De benne is élt az a bizonyos anyai megérzés, ami most nyugodtan ült lelke mélyén. Ebbõl érzékelte az asszony, hogy egyetlen, édes gyermeke biztonságban van…
Ismét…
De meddig?
- Meddig tart még ez a borzalom? - simított végig Perselus sápadt arcképén a nõ vékony mutatóujja, s erõteljes borzongása tudatta vele: még nem tért véget semmi. Semmi, amit befejezettnek hitt…
Elmélyült átszellemülésében nem tûnt fel neki, hogy három szinttel alatta hites ura érkezett meg, ajtókat nem kímélõ stílusban…

Lucius széles jókedvvel lépett be a kúriába. Pokolian jólesett neki ez a durva szex a mosdóban azzal az elsõ osztályú rüfkével…
Azon tûnõdött, eddig hol bujkált ez a kincs? Amint elintézte az itthoni dolgokat, visszamegy a Szárnyas Vadkanba, és pár hancúrra " leszerzõdteti" a macát!
- Annyi szent, szépségem, tudsz te még cifrább dolgokat is! - kiáltotta el magát Malfoy, és ledobta izmos ülepét a szalon kanapéjára.
- Hé! Manó! Hozz egy üveg vodkát!
Öt másodperc sem telt bele, az áttetszõ, karcsú nyakú üveg ott tündökölt az elegáns asztalon, és csak arra várt, hogy Lucius Malfoy megfogja erõs, eres férfias kezeivel, s kiszabadítsa a szellemet a palackból…
És Lucius Malfoy így tett.
Poharat sem vett magához, csak amolyan laza módon kiszlopálta a negyedét az üvegnek.
Marta a torkát, mint az istennyila, de csak itta… itta, amíg apró izzadsággyöngyök meg nem jelentek a homlokán.
Ekkor letette az üveget, s levette a talárt, majd meglazította az ingjét. Egyik lába a kanapén nyugodott, a másik a földön.
Sarkantyús csizmájának orra fénylett a lenyugvó napban… mely vöröslött, egyre vöröslött, szelet ígérve másnapra… vagy valami mást…
Malfoy aztán felment, kissé szédelegve az emeletre, és azonnal Narcissa szobáját célozta meg.
Benyitott, s kisebb meglepetésére az ajtó feltárult elõtte. Ám a becses nej nem tartózkodott az objektumban…
- Hol vagy, te penészvirág?!- nézett körül. - Hisz most dugott meg az a féreghajcsár! Máris máshoz rohantál?! Manóóóó! - ordított egyet aztán. Amint a kis szerzet megjelent remegve, Malfoy kiadta a parancsot:
- Amit ideküldettem, hozd be.
És Piton óriásvarangy - preparátuma az estét már Narcissa Malfoy szép, nagy szobájában töltötte…
Lucius kimerült volt, és bágyadt a piától, ami igencsak megfogyatkozott már. Leült a nõ ágyára, és várt.
Érezte a furcsa, különleges illatokat, látta a lágy színekkel és szövetekkel bevont méregdrága bútorokat, a hatalmas ablakokat, melybõl mindjárt három volt a szobában, s fenséges kilátást mutatott az arra tévedõknek.
Igazi királynõi lakosztály… és mégis oly idegen volt ez Lucius - tól…
Most járt másodszor itt, azóta, hogy Narcissa elköltözött a közös hálóból.
Lucius szeme körbepásztázta a hatalmas szobát, mely Narcissa minden titkát rejtette. Legalábbis a varázsló így gondolta…

A nõ, amikor lelke megnyugodott valamelyest, lesétált az Égbõl. Hihetetlen, de Lucius eszébe sem jutott…
Csak akkor eszmélt fel, amikor már késõ volt.
Rab lett, a saját aranykalitkájában…
- Szvíthárt. De jó, hogy elõkerültél végre. - mordult fel egy testet öltött árny valahol a Képzelet és a Valóság közt félúton. Narcissa megtorpant.
- Ki…
- Gyönyörû kedvesem. Meg sem ismersz?! Lumos!
- Lucius! - sikkantott a nõ, és már fordult is volna vissza az ajtóhoz, ám az becsapódott pisze orra elõtt.
- Nem mész innen sehová! - és Malfoy a nej mögé lépett. Narcissát megcsapta férje jellegzetes Malfoy - illata, csak így nevezte magában ezt a pacsulit, amit a férfi magára locsolt. Olyan agresszív volt ez az illat, mint maga Lucius. Ha egyszer behatolt valaki orrába, nem szabadult onnan. Örökre beette magát az agyba, és már messzirõl érzékelni lehetett…
- Lucius. Részeg vagy. - fordult meg a nõ.
- Óh! - kapta a szája elé a varázsló a kezét, és elröhögte magát. - Narci, te olyan bölcs vagy! De ha te lehetsz szajha, akkor én lehetek részeg!
A nõ ekkor elsápadt, és a kis kék erecskék már szabályosan látszódtak áttetszõ arcbõrén.
- Lucius… ez… - és remegõ ujjakkal a preparátumra mutatott.
- Ez? Nászajándék, kedvesem! - szúrt nagyot Malfoy. - A szeretõd küldte! Nekem!
A nõ lába megbicsaklott és elzuhant a szõnyegen. Szigorúan távol - keleti boszorkányok keze munkája…
- Ezt persze magas fokon mûveled… - forgatta Lucius a szemeit, és kígyós botját elõkapva felrántotta a nõt, mint egy tollpihét, a szoknyája övénél fogva.
- Lucius… menj ki! - sikoltott egyet Narcissa, de ekkor durva pofon érte. Igaz, kesztyûs kézzel kapta… Lucius AZT nem vette le…
- Megyek, édes egyetlenem, amint elbeszélgettünk. Óh! Most látom csak! Milyen csúnya piros lett a pofikád! Talán ver a szeretõd?! - és lekevert még egyet a nõnek. - Nocsak! A másik oldalon is… enyje… azt hittem, büszke nõ vagy, szerelmem! Hát hagyod, hogy egy férfi kezet emeljen rád? - és Malfoy gonoszul csillogó szemekkel beleröhögött Narcissa égõ arcába.
- Nem vagy magadnál! Undorító, brutális állat! - ordított most már a nõ. - Miféle kegyetlen tréfa ez?!
- Tréfa? Vagy úgy! Szóval te vicceket mesélni jársz PITONHOZ!
- Piton… - suttogta az asszony.
- Bizony, Piton. A denevérember. Tudod, az a magas, csúf varázsló, aki, azt állítják, eunuk, vagy hasonló torzszülött… képtelen bármiféle szexuális aktusra… voltaképp igazad lehet… mi másért járnál oda, mint nevetgélni… hát, Narcissa, nevetgélj nekem is! Kérlek! - és Lucius levágta asszonyát a puha ágyra.
- Te beteg vagy… - sírt a nõ, sõt, zokogott. Könnyáztatta arca hol elsápadt, hol kipirult.
- Igen. Beteg vagyok. Valóban. De neked nagyobb bajod lehet, édesem… - és Lucius tettetett aggodalommal a nõ fölé hajolt. - Mondd, mindenhol ennyire kékek az ereid? - és letépte a kis fehér blúzt Narcissáról. - Óh. És még melltartót sem vettél? Piton bizonyára ki sem tudná kapcsolni… nézzük csak… - Malfoy most durván belemarkolt a nõ melleibe, úgy, hogy Narcissa megvonaglott.
- Élvezed? Akkor kapsz még! - vicsorított a férfi, és kéjes, kegyetlen gyönyörrel tartotta fogva a két keblet, melyek elfértek a tenyerében. A nõ kapálózni kezdett, de Lucius azonnal ráült a két vékony lábra. Aztán kinyitotta kezeit…
- Jaj, mézecském… - csücsörített. Narcissa érezte az alkoholszagot. - Milyen csúnya piros lettél itt is…ezt nem hagyhatom… - ezzel letépte a mélyzöld szoknyát is, majd a falatnyi fekete bugyit. Feltárult elõtte felesége meztelen teste. Azon nyomban a kígyófejes bot után kapott Lucius, majd éles karcokat hagyott a hason, a combon és a nyakon. Narcissa sikoltozott, de Malfoy durva csókkal tapasztotta be az érzéki ajkakat. Nyelve hevesen tekerõzött a nõ szájában, aki csaknem megfulladt ettõl, de a mágus élvezte. De még mennyire!
Amikor már alig maradt érintetlen bõrfelület, Lucius kinyitotta nadrágja övét, és merev hímvesszejét legeltette a nõ lapos hasán.
- Pitonnak mekkora van? Nem ekkora, az biztos!
- Hát nem!! - õrjöngött egy sort a nõ.
- Tudtam én… - húzta sátáni vigyorra száját Lucius.
- Sokkal nagyobb, te idióta vadállat!
Lucius elveszette az eszét erre.
Durván szétcsapta Narcissa lábait és olyan keményen és hirtelen hatolt a nõbe, hogy az csillagokat látott.
Lucius hevesen mozgott, aztán egyszer csak abbahagyta.
Bent volt a feleségében.
Tövig.

Keze a nõ száján, majd elõvette a kígyófejes botot…
Narcissa szemében páni félelem uralkodott el.
- Ezt már szeretem… - sziszegte a férfi. - A félelmed erõsebbé tesz engem! Kaphatsz nagyobb szerszámot is, te ócska kurva! - és szembeköpte a nõt. Zilált haja izzadtan nyugodott a selyempárnán a nõnek, de már alig mozdult. Malfoy levette kesztyûs kezét a szájáról végre.
- Lucius Malfoy… - nyögte a nõ, de hangja félelmetesen csengett. - Ha belémereszted az ezüst kígyódat, a megölt nõ feltámad! Merlinre esküszöm!
Lucius kihúzta péniszét a nõbõl, és az arca elé tartotta, majd gusztustalanul elélvezett. Narcissa becsukta a szemét.
- Nos. Narcissa. - kezdte aztán Malfoy. - Elõször is kár beléd az anyag. Másrészt mirõl fecsegsz?! - és rácsapott a nõ hasára a bottal. Az felordított a fájdalomtól. - Örülj neki, hogy nem beléd vertem! - jegyezte meg aztán könnyed hangon, majd becsatolta az övét. - Szóval? Mirõl zagyválsz?!
- A vörös szajhádról, akit megöltél! - köpte a nõ.
- Nem célom neked fájdalmat okozni, ugye tudod? - simított végig a boton Malfoy, majd Narcissa felé lendítette. Az eleje épp csak elkerülte a csinos arcocskát.
- Veszem észre! - kiáltotta a nõ.
- Narcissa. Nem hozzád beszéltem! - dörrent Malfoy, - Tudod, van egy olyan dolog, amit úgy neveznek: fontossági sorrend. Nos, közlöm veled, te ezen rajta sem vagy nálam! - majd megrázta a nõ vállát. - Akkor tehát: üzenem a vörös szajha barátnõdnek, hogy támadjon fel nyugodtan. Már ha képes rá! - röhögött fel újfent Malfoy, majd lelökte az ágyról a nõt. - Ha még egyszer Pitonnal hálsz, - lépett rá sarkantyús, kígyóbõr csizmájával a nõ szétterülõ hajára - akkor megízleled mindkét botom erejét. Ehhez tartsd magad. És ne is fáraszd magad azzal, hogy be akarsz feketíteni. Nem fog menni! - és beletörölte a fényes, szõke hajba a cipõtalpát. Narcissa felsírt.
Malfoy kirontott a hálóból. Hímvesszeje még lüktetett, újabb nõre lett volna szüksége, vagy egy tisztességes szexre. Ez csak fenyítés volt, de akkor már összekötötte a kellemest a hasznossal…
Habár ez minden volt, csak kellemes nem. Alig érte el a csúcsot, és Narcissa bágyadt pofája csak lelohasztotta a vágyát…
Ilyenkor félelmetesen ideges tudott lenni Lucius Malfoy, amikor nem elégítették ki… máris tudta, kihez kell fordulnia…

 

( folyt. Köv. )