Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 18+- os is…kissé…vagy nagyon…


Státusz: folyamatban

Megjegyzés:


Tartalom:HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


18. ESÕ UTÁN


Lucius visszaült a székére, s egyre felszabadultabban kortyolgatta a forró italt. A bárpultnál támaszkodó, unott arcú fiatal lány õt nézte.
Lucius tudta ezt, hisz azért volt õ a csábítás mûvésze- ismerte a nõket. Minden egyes porcikájukat, az összes apró trükkjüket… betéve tudta.
Mosolygott magában ezen a nõn, mert szinte érezte lüketõ pulzusát, s egyre nyíló vágyát.
Könnyedén megtehette volna, hogy figyelmen kívül hagyja, de akkor nem Lucius Malfoy lett volna.
'Egyébként is csinos vagy, te kis kurva.' És rámosolygott, azzal a lábelgyengítõ, beindító, pírt hozó villanással, ami Malfoy egyik fontos kelléke volt. A lány azonnal abbahagyta a körömrágást, s elkapta tekintetét a férfiról. Lucius magában helyeselt.
Pontosan ilyennek gondoltalak, kicsi rózsaszál!
- Elnézést! - tartotta fel mutatóujját. A lány máris ott termett.
- Parancs…izé…hozhatok még…
- Megmutatná, merre van a mellékhelyiség? - csücsörített Malfoy.
- Óh, persze, a bárpult mögött jobbra, majd…
- Úgy értettem, mutassa az UTAT. - vágott a szavába a varázsló. Élvezte felsõbbrendûsége minden egyes pillanatát.
- Óh… hogyne… - jött zavarba a fruska. Malfoy most már biztos volt benne, hogy a lány nem több 18 évesnél. Egészen hamvas bõre teljesen kipirult, fekete haja nem volt túl hosszú, féloldalasan elválasztva bájt kölcsönzött hordozójának. Magas sem volt ez a gyereklány, de igencsak nõies domborulatainak Lucius, ha akart volna sem tud ellenállni.
A lány elindult, Malfoy pedig kedvtelve legeltette izmos hátsóján a szemét. Nem volt túl vékony sem ez a lány, de iszonyú izgató alkattal rendelkezett.
Egy forduló, még egy… aztán egy ajtó. Messze mindentõl…
- Köszönöm. - állt meg a férfi, majd a lányra nézett. - Sok dolga van?
- Én… hát…
- Szóval nincs. Remek. Várjon meg, kérem, útbaigazításra lenne szükségem… de kérem, itt várjon!
- Persze! - vágta rá a hajadon, s ismét elvörösödött.
- Tartsa meg ezt a jó színt. - fordult vissza Lucius az ajtóból. - Kiválóan áll magának! - és megpaskolta a lány arcát, majd besétált a helyiségbe. Miután megkönnyebbülten tükörbe nézett, elsimított néhány kósza szálat homlokából, és eligazította talárja redõit, kilépett.
A lány ott ácsorgott, ahol hagyta.
- Óh, kedvelem az ilyen illemtudó alkalmazottakat… nos… - és odalépett.
Közel.
Egészen.
A lány alig ért fel a szájáig, így a férfi lenyúlt, s megfogta az állát. Keskeny arca szinte könyörgõen nézett a mágusra.
- Uram…
- Ne félj. Megkapod. - és megcsókolta a teremtést. Nem vadul, de lényegretörõen. A lány kapkodó, ideges zihálása azonban idegesítette Malfoy- t.
- Na jó. Gyere be ide. - és ismét kinyitotta a férfimosdó ajtaját.
- Miért?! - kérdezte kissé riadtan a lány.
- Sakkozni támadt kedvem.
- De én nem tudok…
- Dehogynem, kedvesem! - válaszolt Lucius, miközben megnyalta a lány nyakát, és az apró kacsót farka körvonalára helyezte.
A lány egyet sóhajtott, majd olyan csókot adott Malfoy - nak, amilyenben alig volt még része.
A nõ átváltozott. Igazi kis bestia lett. Vadult, karmolt, s belökte a férfit az ajtón.
- Ezt már szeretem, kislány! - röhögött fel a mágus, majd zár - bûbájt tett az ajtóra, biztos, ami biztos alapon.
A lány a túlsó falnál állt már, ingerlõen nyalogatta a száját, s kezével blúzát gombolgatta. Egyik lába a falon támaszkodott, a másik a padlón volt.
- Lássuk, mit tudsz még, szépségem! - s Malfoy ledobta a talárját. Most nem érdekelte, hogy a földön landol. Majd a végén felszedi ez az ócska szajha!
Elszabadult a pokol, amikor a lány elõvette Lucius hímvesszõjét. Olyan szakértelemmel látta el, mint aki egész életében mást sem csinált. Lucius, életében elõször ( leszámítva a kamaszkori botlásokat ) nem bírt uralkodni saját testén. Képtelen volt kontrollálni, de a lány idõben abbahagyta izgató játékát, ettõl Lucius lecsillapodott kissé. De csak kissé. Letépte a lány szoknyáját, ami alatt nem volt semmi, s durván a falhoz lökte, könnyedén felemelte a lábait, s behatolt.
Lucius a nyakát csókolta, habár ez inkább harapásnak illett volna be… míg a kis cafka a férfi hajába túrt, és azon élte ki az orgazmus élményét.
Amikor ez bekövetkezett, Malfoy csillagokat látott. Rég nem érzett ilyen egetrengetõ gyönyört.
- Micsoda egy ócska ribanc vagy te! Érted a dolgodat! - ordította a lány fülébe, aki sátánian kacagott, s kirántotta magából Lucius péniszét. Még kényeztette egy darabig, aztán ellépett a fal mellõl.
- Végeztünk?
Malfoy kissé meglepõdött ezen a heves váltáson, de zihálva bólintott.
- Helyes. - grimaszolt a lány. - Jobb, ha tudod, édesem, hogy szûz voltam! - nevetett fel, és magára kapta szakadt szoknyáját, majd kisétált.
- Mi?! - röhögött fel Lucius is, és megrázta a fejét. - Képtelenség, te szajha!
Eszébe sem jutott, hogy felvetesse a lánnyal a ledobott talárt…
Amikor rendbe szedte magát, úgy lépett ki a mellékhelyiségbõl, mint aki épp valami tudományos megbeszélésen vett részt…
- Kisasszony. - lépett a pulthoz. A lány ott állt… rávillant fekete szeme a varázslóra.
- Igen? Netán nem elégedett valamivel?
- De. Minden rendben volt. Nagyon is elégedett vagyok. Viszont… - és félrehajtotta csinos fejét. Elég sokan ültek a bárpultnál. - Egy valamivel nem vagyok tisztában.
- Éspedig?
- A szakadt szoknya a cég arculatához tartozik, vagy kihízta? - és az ördögi vigyor megcsillant, majd a férfi kilépett az utcára.
Sok szórakozást tartogatott még neki a mai nap…
Az esõ utáni csillogás is ezt súgta neki…
A szõke hajú, magas, egyenes tartású férfi aztán elegáns mozdulattal köddé vált a kis falucska egyetlen utcájának közepén.
A fekete hajú lány követte minden mozdulatát, akinek már egyáltalán nem volt tépett a szoknyája…


***

Piton nyugtalansága egyre csökkent. Minden olyan távolinak tûnt már, minden, amit átélt, amit elviselt és…
- Hogy?- nézte gyanúsan szobáját, amikor belépett. Végre taníthatott, azaz kiélhette pontlevonási és egyéb dühét a diákokon… soha nem csapkodott és dühöngött nyilvánosan, csupán szúrt. Szavakkal. Mint egy skorpió, pedig nem is az volt a csillagjegye; vajákosságnak tartotta ezt a mániát. Mintha csak a csillagok állása miatt lenne olyan valaki, amilyen!
Ennél nagyobb értelmetlenséget még Potter - tõl sem nagyon hallott… persze azon kívül, hogy nem tudta, mi az a bezoár!
A varázsló most gyanúsan nézett körül.
Valami
Hiányzott.

Valami, ami nem szembetûnõ, mégis fontos kelléke volt a szobának… lassan könyvespolcához sétált.
Ott minden rendben volt.
Bájitalok?
Üvegcsék?
Rendben.
Üstök?
Szintúgy.
Egyébként is! Ki vinne el egy üstöt és miért? Akkor inkább már egy…
- Preparátum. - nyögött fel a férfi. És már át is látta a helyzetet. A legritkább varangyfaj volt, ami eltûnt. A varázslóvilágban csak két példány létezett ebbõl az óriásfajból, mindegyik már csak holt formájában. És most ez tûnt el Perselus Piton értékes gyûjteményébõl…
- Potter… - szûrte pengevékony csíkká szorított ajkai közt, ám még valami átvillant az agyán...
Amikor kilépett a szobából, mert olyannyira kiborította Narcissa
Hogy ki?!
Távozása…
Akkor… látta… a szeme sarkából.
Valaki állt a szemközti pinceablaknál s várakozott, látszólag kifelé bámulva… Piton akkor nem tulajdonított ennek nagy jelentõséget: magyarán nem érdekelte. Ám agya rejtett zuga most riadót fújt neki.
Az ajtó.
- Hát persze… - sziszegte félelmetesen. Habár a magányos szobát kevéssé hatotta meg ezzel…
Kirontott, de most bezárta a legbiztonságosabb bûbájjal az ajtaját.
Dumbledore az irodájában tevékenykedett, de meglepetésre, az idegenek ( Mulder! Az idegenek!-J a szerk.) nem voltak ott. Eltûntek, mind egy szálig.
- Uram! - lépett be Piton. Dühe az arcára volt írva…
- Mi történt, Perselus? Tom?
Piton gyûlölte, amikor a kis öreg csak úgy "letomozta" Voldemortot, mintha egy iskolás fiú lenne…
- Nem, egyelõre. - rázta meg Piton a fejét. - Hol vannak a különös vendégei?
- Perselus, õk ugyanúgy a maga vendégei is. - intett mosolyogva az igazgató - Elszállásoltam õket a Griffendél - torony mellett lévõ kihasználatlan szobákba. Elvégre nálam - mutatott körbe - nagy a hely, de nem eléggé. Nos tehát?
- Eltûnt valami a szobámból.
- Valóban? Netán egy dolgozat?
- Nem, és nem hinném, hogy diák volt, uram. - húzta el Piton a száját.
- Van tippje, Perselus? - nézett rá Dumbledore.
- Talán.
- Mi tûnt el?
- Az óriásvarangy - preparátum.
Dumbledore alig bírt elfojtani egy mosolyt.
- Nos, drága barátom, azt valóban nem egy diák lovasíthatta meg. És nem is egy manó… - tûnõdött az öreg.
- Nem járhatnak manók hozzám. - szögezte le Piton.
- Valóban? - csillant õszinte érdeklõdés Dumbledore arcán.
- Magam végzek mindent.
- Dicséretes. Akkor hát, én mit tehetek?
- Malfoy volt.
- Draco? Ugyan!
- Nem. Lucius. - vett egy mély levegõt a bájitaltanár, majd felhúzta szemöldökét.
- Mire alapozza?
- A neje nálam járt.
- Óh… és ezért Lucius elvitt volna öntõl egy…
- Uram. Lucius Malfoy régóta tévesen következtet velem kapcsolatban.
- Ez valóban így lenne? - és Dumbledore elviselhetetlen pillantással méltatta Pitont. A férfi úgy érezte, az aggastyán mindent tud, sõt, minden látott…elhessegette ezeket a rémes gondolatokat és felszegett fejjel bólintott.
- Igen. Malfoy - nak az agyára ment a kémkedés utánam. De féltem Narcissa testi épségét. Ezért elmegyek a kúriájukhoz.
- Ha nincs rejtegetnivalójuk, miért félti Narcissa Black - et?
- Mert Malfoy egy õrült. - biccent meg Piton feje egy hangyányit.
- Nos, Perselus, tegye, amit jónak lát. - tárta szét Dumbledore a karjait. - Ehhez nincs szüksége az engedélyemre, ha jól sejtem…
- Ehhez valóban nincs. De máshoz van.
- Éspedig? - villant ismét a szikrázó kék szem. Még a szemüveg sem tompította csillogását.
- Magammal kell vinnem Pottert. - közölte Piton szárazon.
- Harry - t?
- Igen. És még azt az apró szereztet, akinek a nyakában egy gyûrû himbálódzik.
- Perselus, be kell valljam, nem értem! - húzta össze az igazgató a szemöldökét.
- Nem esik bántódásuk.
- Nem kétlem, de avasson be - és hellyel kínálta a fekete hajú varázslót a világ legnagyobb mágusa.
- Hallgatom. - szólt, miután Piton ledobta magát az öblös fotelbe.
A férfi biccentett és beszélni kezdett…


( folyt. Köv. )