Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:


Tartalom:HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

17. AZ ÉLET ÉS AMI MÖGÖTTE KÚSZIK

Elmúlt a vihar. Fellélegzett a világ. A zivatar elõtti suttogó, félelmetes Csend úgy ült mindenen és mindenkin, mint egy rossz ómen, egy lappangó betegség vagy egy átok, mely még nem teljesült be…
Ám a tomboló, nyargaló szél szétszaggatta a felhõket, s eltépte a vihar láncait. Hadd õrjöngjön!
Aztán jött a némaság.
Ezt a hallgatag világot szerette Perselus Piton, általában. De nem most.
Most?
Miben különbözött a Most és a Tegnap?
Talán semmiben.
Ezt csak Piton tudta volna megmondani, de Piton nem az a fajta varázsló volt, aki sokat beszél. Aki egyáltalán beszél.
Néha.
Ha kellett. De akkor is inkább kétszer meggondolta…
Tehát Most volt valami, ami kiszakította a megszokott rutinból. Amíg nem tudta, hogy van, addig nem is érzékelte, mennyire kellemes az az élmény, amit úgy hívnak: remény.
Csekélység volt, egy semmiség. Röpke érzés, illanó nüansz; de az övé volt. Mindig lehetett rá hivatkozni, még ha nem is tudatosan; de Perselus Piton egyben biztos volt: Narcissa Black- ben.
Benne meg pláne!
Amikor benne volt…
Már amikor volt…
Néhanapján. Tíz évben egyszer… de ez legalább állandóságként létezett nyamvadt életében, amiben amúgy minden a feje tetejére állt már akkor, mikor anyja kitolta erre a romlott világra…
Ez a remény veszett oda, amikor megnyíltak az égi csatornák, és Piton utoljára magáévá tette a nõt.
Miért utoljára?
Az Élet nevû játszótér súgta a fülükbe, játékosan, szinte rájuk kacsintva, hogy most már elég kedveseim. Mindketten érezték lelkükben, hogy túlléptek egy határvonalat, ami nem erkölcsbõl volt fonva, sokkal inkább emberségbõl, s anyai érzésekbõl.
Narcissának mindenekelõtt a fia számított, aki már nem volt kisgyerek. Kamasz volt, élesen észlelte a világ dolgait, s kezdett értelemre ébredni. A szerelem nem sokáig várat magára, jól tudta ezt a boszorkány, s inkább véget vetett a bûnös viszonynak.
A fia nem szerezhet róla tudomást!
Lucius már eszébe sem jutott…
Ezzel vétett öreg hibát az asszony…
Lucius Malfoy ugyanis egy ideje tökéletesen tisztában volt azzal, hogy neje és Piton szeretõk. Csak a körülményeket nem ismerte, sõt, mindenféle vad dolgokat képzelt. Meg mert volna esküdni, hogy a nõ hetente többször is Piton karjaiban élvezi az életet…
A bosszú nem fogalmazódott meg benne; de valamit tenni kellett. Voltaképp büszkesége sérült s hiúsága.
Hülye szajha! Lecserél egy olyanra, mint Piton?! Egy gusztustalan FÉREGRE?! Mégis, hogy képzeli?! Piton! Aki soha nem fürdik! Mindig ugyanaz a ruha van rajta, és egyébként is! Undorító, alantas csúszómászó! Egy valódi vesztes!

A vihar idején telt be a pohár. Malfoy ugyanis követte Narcissát. Az ostoba, vágytól fûtött nõ észre sem vette… pedig Malfoy nem sokat szórakozott azzal, hogy elrejtõzzön.
Rögtön a nõ után hoppanált, és a kastélyon belül is szorosan a nyomában volt. Na jó, azért egy álcázó bûbájt magára küldött…
És miért is tûnt volna fel Narcissának, hogy egy rózsaszín ruhás lány jár a nyomában?! ( J télleg nem rejtõzött el nagyonJ-a szerk. )
Lucius tisztán látta így, s könnyedén, hogy becses felesége Pitonhoz lép be azon a szép és kellemes délutánon, amikor mindenki a megváltó esõ után áhítozott.

Malfoy nem volt különösebben kíváncsi rá, vajon Piton hogy csinálja,
Klasszikusan egykedvûen. Még csak arcizmod sem rándul, te ótvar kókler!
De azért várt.
Várt a nejére.
Akihez lassan annyi köze sem lesz, mint egy útszéli elszáradt kóróhoz…
Miután a vihar kitombolta magát, Narcissa kilépett a pincehelyiségbõl.
Egy lyukban dugsz, te átkozott ribanc! Egy ódúban! Talán még ágya sincs!
Amikor becsukta maga mögött Piton ajtaját, a rózsaszín ruhás kislány az ablakban álldogált, kezében könyv.
Narcissa még halványan rá is mosolygott, amitõl Malfoy- nak erõs émelygése támadt.
Ennyi elég is volt neki.
Azt azonban nem vette már észre, hogy egy teljesen más nõ lépett ki abból a szobából,
Alantas odú!
Mint aki belépett.
Malfoy- nak ehhez nem volt szeme. Neki minden nõ egyforma volt.
Egy dologra használta õket.
A szexre.
A nõsülés is csak az a szükséges rossz volt, amin túl kellett esni, de azért abban is a maximalizmusra törekedett… legalábbis ami a felszínt illette.
Egy asszony ne legyen eszes, csak szép, és szüljön fiút. Ezzel vége is a szerepének! Ahogy Narcissa el is végezte ezt kitûnõ eredménnyel.
Amikor Piton elvitte a fiát, Lucius- nak elsõ dolga volt informálódni az állapotáról, magától a vén hülyétõl. Dumbledore megnyugtatta, hogy Draco rendbe jön. Ezzel Lucius meg is nyugodott. Nem volt az a lelkizõs fajta, aki sokat kesereg egy- egy szerencsétlen esemény miatt; ahogy most sem. Draco felépül, és õ majd szépen beszél a fejével, ha már kellõképpen visszanyerte az erejét. Nem marad el a fejmosás, az tény. Draco kezd kamaszodni, s Lucius már elfelejtette, milyen is ez az idõszak. Nem értette, a fia miért lázadna!
Hisz megvan mindene!
Mindene ezen a világon!

A kilépõ nõvel nem törõdött többé, csak annyira, hogy Narcissa tudomására hozza, igenis bûnhõdni fog, amiért más férfinak suttogta a szenvedélyes szavakat! Egy nõ ne lépjen félre, pláne, ha egy ilyen jóképû, gazdag és arisztokrata férj jutott neki, mint Lucius Malfoy õfelsége!
A varázsló kikérte magának.
- Hülye kurva.- szólt bele a csendbe a rózsaszín ruhás lány, amikor hirtelen elfordult, mert Piton rontott ki az ajtón. Fel sem tûnt neki az álldogáló hölgyemény, holott máskor igencsak szemet szúrt volna neki egy ilyen gusztustalan színbe öltözött egyén…
Malfoy sem volt rest, behúzódott Piton szobájába, s becsukta az ajtót, amit Piton oktalan módon nyitva hagyott.
Véletlen rövidzárlat az agyban…
Lucius körülkémlelt.
Látta a nagy széket, ami elrúgva állt az asztaltól, ahonnan különféle könyvek szóródtak le.
- Szóval az asztalon dugtak, kedvesem! Ezt tõlem is megkaphatod még!- vicsorgott Malfoy. Nem volt gusztusa hozzáérni semmihez.
Ám egy dolgon megakadt a szeme… egy hatalmas preparátum volt, valami undorító lényé, ami egyértelmûen Pitonra jellemzõ "dísztárgy"…
- Hát, akkor ezt most el is viszem. - fülelt, jön- e valaki, de nem hallott semmi gyanúsat. Fellebegtette a preparátumot,
A hányinger kerülget, Piton, hogy te milyen undorító lehetsz…
Aztán észrevétlenül kisurrant a kapun.
Senki nem érzékelte, hogy ott járt.
Minden körülmény a kezére játszott. Roxmorts -ban azért betért egy adag erõs kávéra, mert mostanában túl sok alkoholt szlopált magába. Az elmerényelt preparátumot bûbájjal álcázta.
- Nem leszek alkoholista egy ócska nej miatt, aki ostoba kóklerekkel kefél!- morgott magában a férfi, ám mindezt úgy tette, hogy veleszületett eleganciájából nem vesztett szemernyit sem. Kígyófejes botja, melybe pálcáját rejtette cselesen, mindig nála volt. Alváskor sem vált meg tõle. Ha egyedül hált, ha nõvel, a bot ( mely, sokak szerint Lucius igazi ereje és hatalma volt ) ott pihent párnája mellett, mint leghûségesebb társa. Talán így is volt… nem egyszer fordult elõ, hogy egy ócska szajha megfogta ezt a szent tárgyat. Azon nyomban repült Malfoy ágyából, és akkor még örülhetett, hogy ennyivel megúszta!
Malfoy itta a méregerõs feketét a Szárnyas Vadkanban. Feje lüktetett, de nem volt ideges, vagy feszült. Csupán bünteti akart.
Amolyan kõkeményen.
Ez kattogott az agyában, s észre sem vette, hogy valaki belépett a fogadóba. A fekete alak azonban kiszúrta Luciust, de egyenesen irtózott tõle, hogy akár egy odaköpött szót is váltson vele, így leült egy félreesõ sarokba.

Piton most nem találta a helyét. Az iskola zajos volt, a szobája emlékekkel terhes, és már maga sem értette, miért láncolta hozzá lelkét egy nõhöz…
Nevetséges, szánalmas dolog! Egy nõ?! Hisz te nem is tartod sokra a nõket! Sõt, emberszámba sem veszed õket! Lenézed az asszonyokat, Perselus Piton! Hát most ezzel az eggyel miért kivételeztél?!
Utálta magát, ordítani tudott volna, de a szex pokolian jólesett neki, ezt be kellett vallja. Gyakorlatilag egy odvas fát is megdugott volna, annyira ki volt már éhezve. Narcissa viszont önként jött…
Õ, Perselus Piton egy tapodtat sem tett az ügy érdekében! Jött a nõ, hát belenyomta rég terhes dühét és mindent.
Egy valami zavarta.
Lelke háborgása.
Ezt nem tudta legyûrni. Most nem. Pedig muszáj lesz. Morózusabb lett a bájitalmester, mert olyan hatalom tartotta fogva,
Voldemort ehhez képest illanó felhõcske!
Amit nem értett, de nem is akart érteni, sõt ISMERNI SEM!
Borús képpel üldögélt a varázsló. Éppen rálátott Malfoy- ra, aki kihúzott háttal kortyolgatott valamit,
Talán kávé. Vagy remélem, cián!
Még ilyenkor is mennyire magasan tartja azt a fenséges orrát! Pedig neki is ugyanolyan vörösre fújja a szél! Vagy talán erre is talált egy bûbájt?!
Tenyérbemászó pojáca.
Piton rendelt valamit, de maga sem tudta, mit is… mindegy. Nem lényeges. Malfoy- t nézte továbbra is.
Miközben Malfoy Pitonra gondolt. Nem fért a fejébe, hogy Narcissa miképp mehetett ehhez az éjfekete rémséghez gyönyört találni?!
Piton pedig gyûlölködve legeltette szemét Lucius hátán, haján, karjain…és egyre csak azon jártak gondolatai, hogy Narcissát vajon hányszor ölelhette ez a ganéj, öntelt vadbarom…
De erre is csak egyre idegesebb lett, míg nem aztán felpattant, ledobott pár galleont az asztalra, és az ajtó felé lépett.
Ám ott már állt valaki…
- Áh, Piton!- csúsztak ki a szavak Lucius száján. Maguktól siklottak, udvarias felhanggal.
- Malfoy.- morogta oda Piton, majd felhúzta fekete kesztyûjét.
- Netán fázol, Piton?- kapta oda pillantását a szõke.- Vagy valaki, hoppá, akarom mondani valami megégette a kezedet?- és vesébe látó kék szeme meg sem rezdült.
- Igen. Hozzáértem Potterhez.- közölte szárazon a prof, majd egy lépést elõrébb ment.
- Netán ki akarsz jutni?- ütötte a vasat tovább Malfoy.
- Nagy valószínûséggel, mivel bent vagyok.- húzta fel a szemöldökét Piton.
- Az nem gond, Piton, maradhatsz is akár. Hisz semmi dolgod! Vagy várnak már?- emelte meg kissé botját Lucius.
- Attól, Malfoy, hogy neked semmi dolgod…- és Piton most már határozottan eltolta a férfit az útjából.
- Vigyázz, Piton!- sziszegte neki Lucius, amolyan hideg, vérfagyasztó hangon, amit csak az érintett hallhatott.- Nehogy egy dühödt férj rajtad keresse a nejét!- majd Lucius kilépett, meglökve a fekete varázslót, s eltûnt a sarkon.
Piton szája megrándult a mondatra.
Szóval tudja.
Ez volt az egyetlen reakció, amit kiváltott belõle Malfoy odavetett vicsorgása…
Hát majd megemészti!
Piton felslattyogott Roxfort- ba, ahol kevert egy bájitalt magának. Amolyan mindenmindegy - hangulata volt.
Baromság.
De minden percben várta, hogy a nõ felbukkanjon, összeverve, véresen, kisírt szemekkel…
És nem kívánta ezt a pillanatot. Sõt, nem akarta pátyolgatni Narcissa Malfoy- t! Csak egy nõ…
Csak egy szuka. Aki használatra született. Semmi másra!
Nem is tudta Perselus Piton, mennyire egybevágtak e téren gondolatai Lucius Malfoy- éval…
Lelke háborgása mintha csitult volna…
Ami nem öl meg, az erõsebbé tesz. Elvégre.
És Piton gyorsan levont 50 pontot, amint betette a lábát a bájitaltanterembe…

( folyt. Köv. )