Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:
Ide majd Bé-S ír valamit, ha akar

Tartalom: HP, LOTR ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

9. Csak egy gyûrû?

 

Draco belépett, maga sem tudta, mi volt ez az erõ, amely annyira vonzotta, de...
Vonzotta.
Kegyetlen égetése lelkébe ivódott, már akkor, amikor elõször megérintette...
Vagy a gömb érintette meg õt?
Hívogatta, csalogatta. Becézgette, úgy, hogy Draco teljes lázban égett. Talán csak egy lány tudta volna hasonlóképpen feltüzelni a fiút, aki most tanulgatta, milyen az, ha a teste kíván valamit...ami nem étel vagy ital...

- Draco?- Narcissának egész délután rossz elõérzete volt. Felment a szeánsz-szobájába, hogy megnyugvást leljen, de most az egyszer ez nem sikerült neki. A titkon szeretett férfi is homályosan, borúsan tekintett rá a sarokból, és...
- Draco, kisfiam!- kopogtatott az anya egyetlen fia ajtaján.
Nincs válasz az aranyló délutánban.

A fiú, akit a nõ annyira keresett, mert szíve megsúgta, hogy igenis, menjen utána, már messze járt valahol a fekete és a fehér között.
Egy masszában, ami itt is volt és ott is...

Vadul kalapáló szíve minden egyes dobbanását fülében érezte, mintha kint súlyos lapátok ásnák a sírgödröt.
Neki.
Itt van. Érezte.
- Itt vagy...- motyogta maga elé, fel sem fogva, hogy beszél...

A hatalmas ágy rendezetten állt, kis emelvényen, hogy Lucius Malfoy akkor is úrnak érezhesse magát, amikor éppen mással volt elfoglalva... múltkori kis áfférjának már az emlékét is elfelejtette...

Az ágy közepén egy halom rongy állt.
Ám Draco mást látott. Izzó gömböt, hatalmat, népszerûséget, még több pénzt, lányokat...mit lányokat!
Nõket!
Olyanokat, akik az apjával bújtak ágyba.
Rossz ribancokat, akik vérvörös ajkukat kéjesen Draco-ra biggyesztették, és lesték minden óhaját!
A fiú világosan tudta, hogy az apja szajhákkal hál, minél többször, annál jobb. És nem nyúl anyjához.
Pár hónapja történt az, ami miatt mindezt tudja.
Hirtelen állított haza, nem tudta senki, hogy jön.
Belépett a szalon ajtaja elé, ahonnan hangos szóváltás hangjai szûrõdtek ki.

Gyere!
Gyere!
Dra-coooo!

A gömb hívása magához térítette, ám a képek, amik szeme elé tolakodtak, ott lebegtek még, mint védõangyalok, és peregtek...peregtek..., mint esõcseppek álmos estéken.

Anyja perlekedõ oldalát ritkán tapasztalta meg ez a szõke ifjú, de akkor, ott...

'-... mit képzelsz?
- Narcissa, fejezd be.
-Dehogy fejezem!Most kezdek belejönni! Ha még egyszer idehozol egy ribancot is, esküszöm neked, Lucius Malfoy, megöllek.Elõbb azt az értéktelen, gusztustalan némbert, aztán téged!
- Ha jól sejtem, féltékeny vagy!
-Na,persze!Csak az átkozott férfiúi büszkeséged NE sérüljön!Más nem számít!
-Narci.Drágám.
-Ne szólíts így!
-Egyetlenem. Mit tegyek, ha te már képtelen vagy egy szimpla szexre is? Pedig nem kérek sokat. Tedd szét a lábad, és ennyi!
-Takarodj innen, te ócska szemétláda!
-Narcissa, vigyázz, mert még belehalsz ebbe a nagy dühbe.'

Draco sietve felment az emeletre, mert eleget hallott ezen a szombat délelõttön.
Szédült.
Émelygett.
Habár már voltak próbálkozásai lányoknál, a konkrét aktusra nem került sor, szégyenkezett is ezért, s soha be nem vallotta volna, hogy még...

Gyere, kicsi fiú! Megtanítalak mindenre!Ahogy apádat is!

Draco szeme elõtt most egy vörös nõ vonaglott az ágyon, a gömb helyén, hatalmas dudákkal. A fiú nem volt rest, odaugrott, s megragadta a nõt.

A gömböt.

Izzása lángolássá erõsödött, s Draco átélte élete elsõ szexuális élményét... legalábbis õ ezt hitte...

-Draco!- Narcissa kiáltozása üvöltéssé fajult, amikor nem találta sehol a gyereket. Körberohant már mindent a kastélyban, kivéve Lucius felségterületét.
Most elindult arra is.

Draco közben fogta, nem eresztette a gömböt, mely teljesen az uralma alá vonta.
Könyörtelen volt, mint Voldemort, de édesebb gyönyöröket tartogatott számára, mint a Crutiatus...

Narcissa lelke egyre sötétebb dolgokat súgott, s a nõ egyre gyorsabban rakosgatta szép cipõit egymás után...
Koppantak a léptek, dobbantak a szívek, sajogtak az árnyak a falakon, jajongtak a varjak kint...
A nõ szíve iszonyú nehéz volt.
Érezte Draco szenvedését és gyönyörét egyaránt, de tudta, a Rossz fészkelte be magát a házukba nemrég...
- Dracooooooooo!- sikította most, ám választ nem várt.
Ahol most a fia van, onnan nem tud kiáltani.
Nincs válasz.
A ház érzi a Gonoszt magában.

Narcissa futott. Ajtók suhantak el mellette, de már csak az ösztönére hallgatott. És rohant.
Rohant egyetlen gyermeke életéért és lelkéért...
-Draco!- rontott be a szobába, melynek ajtaja hívogatta, s meglátta.

A fiú az ágyon feküdt, két keze a magasban, s tartotta az izzó gömböt
A Szem!
mely vöröses sárgába vonta arcát.
Az arcot, azt az arcot, mely keskeny volt és sápadt, de a legszebb fiúarc volt a világon egy édesanyának...
-Draco!!- és a nõ az ágyra vetette magát, ám elvenni nem tudta a gyerektõl a gömböt.
Mintha hozzátapadt volna, nem eresztette. Sem a fiú, sem a palantír. Egymáséi voltak, mint két szeretõ.

S Draco átlendült hamar a másik világba, oda, ahol Szauron mutatta meg a népnek, kinek mi a jó, és felért három Voldemorttal, ami pusztítást véghez vitt.

Narcissa halálra váltan nyöszörgött, mert amint megfogta az átokverte, lángoló gömböt, az úgy megégette kecses ujjait, hogy menten rózsavörösbe váltott elõkelõ sápadtsága.
Iszonyú fájdalom csapott le rá.
A látókõ megbosszulta, hogy el akarták szakítani szeretõjétõl, Draco-tól, akinek egyre fogyott az ereje.
Narcissa Malfoy nem volt buta nõ.
Most egyenesen szárnyakat kapott. A fia élete volt a tét!!
- Lucius!- ordította bele a vészterhes levegõbe, s pálcája után kapott, majd elküldte a házastársak között elfogadott jelet, amivel vészhelyzet esetén kell értesíteni a másikat.
A másik máris felelt.

S jött.

Lobogó, szõke haja úszott utána, ahogy a lépcsõket mászta, s egyetlen fia, örököse miatt szaggatta szívét a félelem.
- Narcissa!- zengett a hangja, mely átúszott falakon, korszakokon... ez most a kétségbeesett apa kiáltása volt, s a nõ felismerte.
-Lucius! Ide!- kiáltott ki a folyosóra, s ura már ott is volt.
Elkerekedett szemekkel meredt Draco-ra, aki remegett, mintha áramütés érné folyamatosan, s fejét ide- oda dobálta, de szeme egyre csak a palantírt nézte.
-Átkozott gömb!!- rohant az ágyhoz Malfoy, de õ sem tudott mit kezdeni ezzel a ragaszkodással. Próbálta kitépni fia kezébõl, vagy átvenni fájdalmát, s arca valódi rettegést tükrözött. Ám nem saját nyomorú élete aggasztotta.
Draco mindennél fontosabb volt neki.
Ez most tudatosult benne.
Narcissa már kisírta kék szeme minden könnyét, csak állt, révetegen.
- Asszony!- kiáltott rá a férfi, de nem tudott haragudni most az egyszer. Átfogta felesége vállát, s kitört belõle a zokogás.
Lucius Malfoy megtört.

Piton megrándult.
Valami történt. Nem is messze innen.
Feje még sajgott ugyan, de nem törõdött vele. Dumbledore azonban két nap kényszerpihenõt írt neki elõ, addig az óráit más tartotta.
Piton ezt nem bánta, mert legkevésbé sem hiányzott neki Potter képe.
Most azonban olyan feszültség gyülemlett fel benne, hogy ha nem vezetheti le, azonnal megõrül, és talán kivájja saját két szemét...
- Perselus!
Ez Dumbledore.
- Igen, nyitom.
Felkelt, kinyitotta. Tudta, hogy balsejtelme beigazolódott. Ám ennek semmi köze nem volt Voldemort-hoz... vagyis nem közvetlenül.
-Baj van, Perselus, jöjjön, kérem. Nem vesztegethetjük az idõt. A Malfoy-kúrián van ránk szükség.
- Hol?- kérdezett vissza Piton, mint aki nem hallotta, de persze, hogy tisztán értette, hová készülnek...
- Malfoy fia bajban van. Draco...
Ezzel az öreg, korát meghazudtoló gyorsasággal elhagyta a szobát, majd Roxmorts felé irányult.
Piton követte.

A kis falu elsõ utcáján hoppanáltak.
Senkinek nem tûntek fel.

- Narcissa, itt csak egy valaki segíthet!- sziszegte Lucius, miután lecsillapodott,s lehajtott három pohár méregerõs whisky-t.
- Akárki az, hívd már!-toporzékolt a nõ.
Lucius bólintott, vetett még egy pillantást a rángatózó Draco-ra, s kiviharzott.

Piton és az igazgató pár pillanattal késõbb már Malfoy-éknál álldogáltak, s várták, hogy beengedjék õket.
- Uram.- kezdte Piton.- Mégis, mirõl van szó?!
Ám az öreg csak intett, hogy nem kíván erre most kitérni, s már nyílt is az ajtó.
- Lucius.- biccentett az idõs mágus.
- Jöjjön, Dumbledore, jöjjön már!
Piton fel sem ocsúdott abból a meglepetésbõl, hogy egyenesen Malfoy nyitott ajtót, máris elrohantak...
- Perselus, kérem, jöjjön!
-Piton!NE MERÉSZELJ KÉSLEKEDNI!A FIAM MEGHAL! HA MIATTAD LESZ EZ....- ordított Lucius, de Dumbledore lecsillapította.
- Ezzel nem segít senkinek.Perselus jön már.

Amikor mind a hárman beléptek a szobába, ahol- a Sors fintora- nemrég még Lucius nyögdécselt az ágyon, ám teljesen más okból... Draco állapota a mélypontra érkezett.
Megdermedt,csak meredten nézte a látókövet, mint aki mély hipnózisba süllyedt...
Narcissa felsikoltott, s még idõben lépett be Piton, hogy elkapja az ájult testet...

( folyt. Köv. )