Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:
Ide majd Bé-S ír valamit, ha akar

Tartalom: HP, LOTR ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


8. SZEMEK SZIGETE


Ajánlom Lucianának, aki szenvedélyes Lucius-hívõ, és ez így van jól!


Malfoy zizáltan ébredt. A bögyös karjaiban átélt izgalmak elillantak,de teljesen...
- Hé!- bökte meg durván a férfi a mellette alvó nõ vállát.- Takarodj innen!- majd kikelt az ágyból, meztelenül, és a nagy ablakhoz lépett. Kint fényes reggel volt, de még korán. Alig bukkant ki a nap a keleti látóhatár pereme alól.
- Hihetletlenül izgató vagy, Lucius!- búgta a bögyös vörös, de a férfi hátra sem pillantott.
- Még itt vagy?!- köpte oda szárazon, majd bevonult a fürdõhelyiségbe.- Mire kijövök, ne találjalak itt! És ha lehet, ne lopj el semmit!- majd bevágta az ajtót.
A nõ durcásan visszafeküdt, és nem mozdult. Hallgatta a fürdõbõl jövõ zajokat, és egyre jobban kívánta a férfit...
Óvatosan kikelt az ágyból, majd odament a fürdõ ajtajához, és belesett rajta. Lucius Malfoy a tus alatt állt, hosszú haja vizesen csapkodta hátát, izmos teste teljes pompájában tárult a lány elé...
Odalépdelt a férfihez, majd a lényegre tért. Tudta, hová kell nyúlni, hogy a varázsló ne küldje el a fenébe...
Malfoy nem ellenkezett, durván a lányba hatolt, majd a csempéhez nyomva átment rajta, aztán otthagyta.
Megtörölközött, és felöltözve a reggeli kávén járt az esze...
Meg az új manón.
- Narcissa!- mordult fel.
- Hát itthon vagy!- lépett be az emlegetett nõ az ajtón.- És ki az a vizes ribanc a lépcsõ tetején?!- nézett fintorogva az urára.
- Magad is tudod! Mondd neki, hogy takarodjon!- harapott bele Malfoy egy varázslórétesbe. ( höhö-az biztos finom...-a szerk.)
- MI?!- üvöltött fel Narcissa, hogy lecsapott egy poharat a földre.- Hogy ÉN ÜZENGESSEK A BÜDÖS RIBANCOKNAK, AKIKET TE DUGSZ ÉJSZAKÁNKÉNT?!
És kirohant.
Malfoy egykedvûen nézett utána, majd bosszúsan felállt, hogy elintézze a dolgot.
A vörös nõ valóban ott állt, pucéran s vizesen a lépcsõ tetején, dideregve.
- Mi a fészkes fenét csinálsz még itt?!- kiáltott rá Lucius.- Takarodj innen!Már kifizettelek!
- Akarlak, Lucius Malfoy! Soha nem felejtem el ezt az éjszakát!- lihegte a nõ, miközben egyre lejjebb lépdelt.
- Hülye szajha! Húzz el, vagy megöllek!
- Szívesen meghalok érted!
Malfoy- nak kezdett elege lenni.
- Utoljára szólok!- és a lányt lehúzta a lépcsõn, hogy kipenderítse.Az sem érdekelte, hogy anyaszült meztelen...
Ám a nõ rácsimpaszkodott, s nem eresztette a férfit.
Csak egy villanás volt, s a nõ holtteste a manótetemek mellett landolt.
- Mi volt ez?!- jött le Narcissa ismét.
- Semmi! Menj, és foglalkozz azzal, amivel eddig!- mondta Lucius ellentmondást nem tûrõ hangon, és visszament az ebédlõbe.

Piton elég rossz állapotban volt, de korántsem Malfoy ütésétõl. Éjszaka különféle álmok gyötörték, kínozták... nem hagyták nyugodni.
A reggel megváltás lett volna, de neki nem lehetett megváltás... soha... semmi.
Agya a palantír körül járt, s átkozta a percet, amikor Malfoy megkaparintotta...
- Perselus?- hallott egy hangot az ajtó felõl.
- Igen.- morogta, s hatástalanította a zár- bûbájt, ami magányos zugát védte, majdnem mindig...ha bent volt, ha nem...
Dumbledore lépett be, egy kupával a kezében.
- Igya meg, kérem.
- Uram, jól vagyok.- hárította el az igazgató segítõ kezét Piton.
- Azt tudom, Perselus, de a magam megnyugtatására, kérem, igya ki.- mosolygott a bölcs öreg alig láthatóan.
Piton nem tehetett mást, mégsem köphette szembe Dumbledore-t ezzel a löttyel! Lehajtotta hát, s magára terítette talárját.
- Malfoy elvitte a látókövet.
- Igen, tudok róla...- válaszolt lassan az igazgató.- Vissza kell szereznünk.
Piton csak elhúzta a száját erre.
'Persze megint én leszek az a hõs, aki visszaszerzi!'- gondolta keserûen, s életében elõször némi félelemmel.
Dumbledore azonban semmi ilyesmit nem mondott neki sem aznap, sem az elkövetkezendõ napok valamelyikén...
Telt múlt az idõ, s a palantír egyelõre nem került Voldemort- hoz.
Hogy miért?
Talán a Sors akarta így, talán csak egy hatalommániás varázsló vágya tartotta vissza... de Draco Malfoy a következõ hétvégén hazalátogatott.
Anyja majomszeretete csaknem megfojtotta a fiút, aki elátkozta százszor is a kedves Narcissát, ha ez a szeretetroham nyilvános helyen jött rá...ezért nem is vágyott sûrûn ellátogatni a kúriájukra. Ám most Dumbledore, arra hivatkozva, hogy apja látni kívánja, hazaküldte Draco-t.
A fiú, bár gyanús volt neki ez az üzengetés, nem vágyott arra, hogy a suliban maradjon, a béna Weasley-k és szent Potter, meg sárvérû barátnõjük társaságában... inkább akkor hazament.

Pippin és Trufa alaposan meg lettek büntetve, Aragorn szigorúan kioktatta õket, amiért oktalan módon elhagyták a látókövet.
Frodó átmeneti kedélyállapot- javulása is annak volt köszönhetõ, hogy a Nagyúr, s minden hatalom elcsendesedett egy idõre.
De ez csupán az a bizonyos vihar elõtti csend volt...
A lelkek tovább parázslottak, a tervek tovább kovácsolódtak mûhelyek mélyén, hová senki soha be nem léphet... s nem tudni, ki a kiötlõje sokszor egy- egy világmegváltó kiáltványnak...amik ilyen elrejtett pincékben születtek, s hogy hol teljesedtek ki, azt nem is nagyon akarta senki megtudni...
Malfoy új házimanója munkába állt, s a férfi már el is feledte, hogy pár hete ismét nõt ölt.

Csak Narcissa Malfoy tudta, hogy most komoly adu-ász van a kezében.
Õ tüntette el a nõ hulláját, a saját kis titkos birodalmába vitte, ahol alaposan elrejtette. Dupla bûbáj, tripla védelem...
A padlástérben nem voltak szobák, csak nagy, üres terek, s a nõ megszállott feketemágia- imádó volt. Kiválasztotta a keleti szárnyat, ami a legmesszebb esett minden lakott szobától,s itt tartott szeánszokat, itt alkotott, rajzolt, festett, s néha állatokat ölt, hogy azok vérébõl nyerjen feloldozást, vagy épp szórjon átkot valakire...
Az egykor dögös vörös teste itt nyugodott, hibernálva, ahogy kell.
- Jó lesz ez még valamire!- csillant fel Narcissa szeme, valahányszor meglátogatta mûtermét. A falakat saját festményei borították.
Mindegyik fekete volt, s vérvörös.
Akkor tudott alkotni, amikor tombolt, vagy amikor ...
- Rég voltál már nálunk!- simított végig egy portrén a nõ, majd óvatosan megcsókolta azt.
A képen lévõ férfi valóban régen látogatott el már hozzájuk. Ezzel együtt Narcissa alkotókedve is csökkenõben volt. A vágy és a düh szította benne a tüzet, ami aztán vad alkotásban kerekedett ki. A düh, habár mindennapos volt, kezdett elszürkülni, ahogy az egykor csodaszép nõ is.
- Anyám!
-Draco?!- sikkantott fel Narcissa, mert nem tudta, hogy képzelete játszik-e vele, vagy tényleg...
- Anyám! Hol a pokolban vagy?!
-Draco!-és Narcissa lerohant a felsõ szintre, majd még lejjebb.
-Draco!!- és keblére ölelte egyetlen magzatát, amikor meglátta.
-Megfulladok!- kapálózott a szõke fiú, de az anyai csókok elõl nem menekülhetett. Lucius hányingerrel küszködve nézte a jelenetet.
- Narcissa!Elég!- csattant fel aztán.- Draco, gyere a dolgozószobámba.
Narcissa elengedte a fiút, könnyes szemmel nézett utána.
Féltette ezt a gyereket, aki - Narcissa szerint- tökéletes keveréke volt neki, és Lucius- nak. Egykor odavolt a férjéért, de akkor még messze nem a férj titulussal illette...
Nem hosszú ismeretség, vagy elõre megtervezett jegyesség volt az övéké. Egyáltalán nem. Malfoy jött, látott, és elvitte a legszebb boszorkányt, akit talált. Narcissa gyönyörû volt, még ma is az, de már halványulóban ez a természetadta báj.
Õ volt az, aki mindig mosolygott a lányokon, amiért azok kikenik magukat. Soha nem értette, miért kell egy cseppnyi festék is... neki nem volt rá szüksége.
Arcbõre a leglágyabb selymet is felülmúlta, soha egyetlen pattanás vagy bõrhiba nem csúfította el. Szeme kék ragyogásába sok férfiszív belerokkant. Haja maga volt a megtestesült napsugár, míg magas, karcsú, törékeny alakja bõven azt sugallta, hogy ebben a nõben van VALAMI!
Amit aztán Lucius Malfoy meg is szerzett, azaz szerzett volna, ha megtalálja...
Narcissa, mint minden fiatal nõ, gyengéd szerelemrõl ábrándozott, s Lucius elhitette vele, hogy õ az.
A nászéjszaka elõtt nem ért Narcissához, kivárt.
Aztán...
Aztán Narcissa megtudta, milyen is a házasélet. Lucius nem volt barbár, csak ízig- vérig férfi, aki maga irányított az ágyban, elvette, amit akart, ami jó volt neki, ám õ szinte semmit nem nyújtott.
Narcissa végigbõgte a nászéjszaka utáni heteket, amikor Lucius rendszeresen szeretkezett vele. Egyre durvább lett, ahogy Narcissa egyre frigidebb...ördögi körré vált az egész...
Lucius dühösen és durván szerette a nejét, míg õ nem szólt, csak tûrt, majd egyszerûen 2 év elteltével, amikor Draco megszületett, átköltözött egy másik hálóba, s magára zárta az ajtót.
Lucius elõször nem értette, és iszonyúan bedühödött, de aztán jöttek a szajhák, egyre többen és többen, s Lucius elszokott Narcissa ágyából.

A nõ még mindig a fiát nézte, vagyis annak hûlt helyét, mert Draco már rég apja dolgozószobájában ült...

-Nos, Draco!- grimaszolt Lucius.- Valamirõl tudnom kéne?- nézett kérdõen a fiára.
- Nem.
- Akkor a vén hülye miért küldött haza?!
- Nem tudom.Nekem azt mondta, hogy te akartad.- vonta meg Draco hanyagul a vállát.
- Mi ez a stílus? Megmondtam, hogy viselkedj!- dörrent rá a férfi, mire Draco kihúzta magát kissé.- Szóval nem csináltál semmit? Ez a vaskalapos csotrogány egymás ellen játszik ki minket! Nos, csináltál valamit, vagy sem?!
- Nem. Tudtommal.
- És Potter?
- Nem is láttam vagy két hete!- kiáltotta Draco.- Sõt, egyik idióta barátját sem!
- Draco. Ha hazudni merészelsz...
- Mondom, hogy nem!- pattant fel az ifjú titán.
- Ülj vissza!
- Apám. Többen hazautaztak. Semmi különös nem történt.
- Nekem mégis gyanús! Sokkal okosabbnak hittelek, és remélem, ez csak rövidzárlat nálad, Draco!- sziszegte a varázsló szikrázó szemekkel.- Gondolkozz! Mostanában a vén idióta ismeretlen egyénekkel veszi körül magát, nem egy közülük kimondottan veszélyesnek tûnik! Piton foggal- körömmel védett egy ócska üveggömböt, de aztán sikerült megszereznem!
Draco nagyot nyelt ezen a ponton.
' A Nagy Szem itt van!'
- Igen, apám. Igazad van, de majd ha visszatértem hétfõn, körbeszimatolok!
- Helyes, Draco! Ezt már szeretem.- csillapodott le Lucius.- Most gyerünk ebédelni, anyád már tûkön ülhet.- húzta fintorba a száját.
Draco kiment, õ azonban egyelõre nem csatlakozott hozzá.


Piton, habár nem volt semmi nyugtalanító körülmény, mégis szorongott. Érzett már ehhez hasonlót, és akkor is égszakadás, földindulás következett...
Behúzott nyakkal várt.
Kivárt.
Valamire.
Ami rossz...
Voldemort sem hívta, Malfoy pedig szõrén- szálán eltûnt a palantírral...
És Dumbledore sem mond semmit!
Piton csak morgott egyet, s sebtében levont 30 pontot a Griffendéltõl, csak, hogy valami jó is legyen már ezen a napon...

Draco bõséges ebéd után, ( amit az anyja tömt belé....) felment a szobájába, de nem hagyta nyugodni az, amit az apja mondott.
Piton foggal- körömmel védett egy ócska üveggömböt, de aztán sikerült megszereznem!
Szóval nálunk van!
Nálunk!
Ha újra belenézhetnék... ha újra...
Draco megállíthatatlanul elcsábult; Szauron, ahogy Voldemort is, azért volt olyan hatalmas úr, mert ismerte mások gyengeségét.
Ismerte a gyarló embereket!
Draco sem volt más. Hatalmat akart, csillogást, iskolaelsõséget, kviddicskupát, halott Pottert és Grangert, megkínzott Weasley-ket...
S a Szem mindezt megígérte neki, ha megteszi, amit kell...
Cseberbõl- vederbe...
Egyik hatalmaskodó sem jobb a másiknál. Mindegyik ugyanazt akarja, csak meglehet, más formában éri el azt.
A lényeg nem változik.
A hatalom veszélyes.
S most Draco-val incselkedik.

Délután a szalonban ücsörgött kedves szüleivel, amikor idõsebbik Malfoy-nak el kellett mennie valahová.
' Menj csak a farkad után!'- gondolta megvetõen Narcissa, s egyre csak arra a férfira gondolt, akit titkon festett le, s akit csak a képen át imádhatott.
' Menj csak el, kérlek, apám, jó sokáig!'- lökte az agyhullámokat Draco apja felé.
- Mikor jössz?- kérdezte durcásan a nej.
Malfoy, Draco-ra való tekintettel visszafogta magát.
- Este. Vagy éjszaka. Nem tudom!- ezzel elszelelt.
- Draco! Kisfiam!-állt fel Narcissa, hogy ismét a gyereken lógjon, de a fiú idõben észbe kapott.
- Anyám, lepihenek a szobámban.
- Kimerít az iskola, ugye?- nézett rá a nõ mérhetetlen büszkeséggel.- Menj csak. Késõbb viszek fel uzsonnát!
- Felesleges. Majd lejövök. Senki ne zavarjon!
- Rendben, Draco, aztán majd...
- Senki! Még te se!- csattant fel a kölyök, majd egy szemöldökrántással elintézte az anyját, és felrohant a szobájába.
Látszólag.
Ám agya lázasan kutatott a palantír után.
- Hol lehet?! - és apja minden használatban lévõ szobájába besettenkedett.
Amikor odaért az ominózus hálóhoz, ahol apja és a bögyös vörös...
Érezte a bizsergést, ahogy rátelepedett, hogy hívta...
Dracoooooo
Dracooo
Szzssszzz...

A fiú benyitott.
Nem volt visszaút.


( folyt. Köv. )