Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:
Ide majd Bé-S ír valamit, ha akar

Tartalom: HP, LOTR ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

6. KÜLDETÉSEK

Piton elmesélte, milyen utazáson vett részt. Dumbledore sokkal vidámabban figyelte a varázsló szavait, mint a többiek. Frodó most aludt ugyan, de Samu kitágult pupillával, remegõ testtel, izzadó tenyérrel hallgatta, mirõl regél ez a fekete hajú és ruhájú, különös férfi.
Amikor Piton befejezte, kissé lehunyta szemét, mint aki rossz álomból ébred, és megnyugszik.
- Jóuram!- törte meg a fülledt csendet Aragorn. - Mégis, mit jelent ez a mi küldetésünk szemszögébõl nézve?
- Aragorn, Piton professzor több, mint jó hírekkel szolgált. Ezt magad is beláthatod! Hisz a jövõt mutatta meg neki egy felsõbb hatalom. - mosolygott megnyugtatóan az õsz mágus.
- Uram! Varázsló úr! - ugrott ekkor hozzá Samu, szinte könyörgõ arckifejezéssel. Piton rosszallóan nézte.
- Samu barátom! Hát mi aggaszt? - tette rá a kis hobbit vállára öregesen eres, szikár kezét Albus Dumbledore. A világ legnagyobb mágusa…
- Én… - gyûrögette nadrágja övét apró kezeiben a kis teremtmény, és kérdõen a Kószára pillantott, aki pipára gyújtott, s most kékes füstöt fújt ki.
- Samu, mondd csak el.- intett a hobbit felé.
- Szóval… Gandalf rám bízta Frodó uramat. - suttogta.
Dumbledore kissé még jobban elmosolyodott és bíztatóan megveregette Samu vállát.
- Magam is ezt javasoltam volna az õ helyében. Samu, ne aggódj. Amikor itt az Idõ, Frodó megszabadul súlyos, életét keserítõ terhétõl.

- Nem értem, jóuram, a hatalom miképp lehet ilyen veszedelmes?- nézett Dumbledorra Aragorn.

- Nos, a hatalom egy játékszer, ami, ha rossz kézbe kerül, elvadul.

- De ki dönti el, mi a rossz és mi a jó? Hisz nem vagyunk Istenségek…

- Ne beszéljen badarságot!- csattant fel erre Piton.

- Perselus, kérem.- intett neki az öreg varázsló szelíden. - Aragorn úr kérdése kézenfekvõ. Bizonyára õ is pontosan tudja, mi is az a hatalom. És mivel jár a küldetésük. De, hogy kinek mi a rossz és a jó, az relatív.

- Uram! Voldemort nem jó senkinek!- sziszegte dühösen Piton erre és kirontott a szobából.

Dumbledore hosszasan nézett utána.

***

Lucius Malfoy ismét ura elé hoppanált, aki azonban nem jelent meg a nagy szalonban. Malfoy várt, várakozott, majd Féregfark jelent meg elõtte, azzal, hogy a Nagyúr ma már nem akar senkit látni. Menjen a dolgára.
Lucius morgott magában egy sort erre, Féregfark pedig önelégült vigyorral nézett utána, amikor Õszõkesége dühödten kirúgta a nagy, kétszárnyas ajtót.
- Malfoy! Te talpnyaló! Azt hiszed, te vagy a legjobb szolgája Urunknak! De nem! Mert ÉN! ÉN! Peter! Még nagy varázsló válhat belõlem, Õ segít nekem! Ha megszerzi azt a hatalmas VALAMIT, amit az ostoba, átkozott roxforti szent õrizget!
Peter megnyalta a szája szélét a gondolatra, hogy mi vár majd rá, ha… ha…

Malfoy hazaérve mindent üresen talált. Narcissa sehol, a szolgák úgyszintén. Draco Roxfortban…
Levetette magát a kanapéra, arra a nagy, bársonykanapéra, amin nem egyszer szerette és gyûlölte a nejét… de inkább ez utóbbi volt sûrûbb…
- Nar-ci-ssa!- nyomta meg az utolsó szótagot. - Hol lehetsz, te átkozott fehérnép?! Hé! Valaki! Egy üveg bort azonnal hozzatok fel a pincébõl!- ordította aztán a varázsló. Levette talárját, meglazította ingét, majd lerúgta hegyes orrú csizmáját, melyen apró sarkantyú jelezte, hogy ha kell, ezt valakibe belemélyeszti a kedves gazda…
Mivel 5-6 perc elteltével sem történt semmi, Lucius feltápászkodott és elindult felfelé.
-Narcissa! Hol a pokolban vagy?! - üvöltötte fenyegetõen. Kis híján elbotlott a lépcsõfokban. Nagyot káromkodott.
- Lucius? - jelent meg ekkor a sápatag nõ a hálószoba ajtajában. Szinte meztelenül. Malfoy megtorpant.
- Mi van?! Beteg vagy? Vagy már ide hurcolod a szeretõidet?! - emelte fel kígyós botját. - Remélem, õket kielégíted, te szuka!
- Nyugodtan megtehetném, drágám, hogy ide hozzak akárkit, ahogy te is.- biggyesztette le vérvörös ajkait Narcissa Malfoy, majd kéjesen elõretolta csípõjét. - Kivételesen nem próbálnál meg kulturáltan viselkedni?
- Ha te vagy a mérce, angyalom, akkor nehéz dolgom lesz! Mert te olyan veszettül sznob vagy állandóan! Jéghideg kurva! - köpte oda Lucius, majd ügyet sem vetve a nõre, elballagott a másik irányba. A felesége enyhe mosollyal az arcán nézett utána.
- Mi az? Ma sem sikerült beszélned a Nagyúrral?- csilingelt a nevetés Lucius után, aki hátravetette aranyszõke sörényét, majd villámló tekintettel jutalmazta Narcissát.
- Ahhoz neked annyi közöd van, mint Draco- nak a Griffendélhez!
- Valóban?
- Valóban.- morogta a férfi.- És végy magadra valamit, mert már rég nem hatsz meg engem ezzel! - mutatott a nõre.
- Örömmel hallom. Akkor viszont ne is próbálkozz éjszakánként azzal, hogy be akarsz jönni hozzám. Még akkor sem, ha olyan részeg vagy, hogy nem látsz ki a fejedbõl!- emelte fel a hangját a szõke nõ.
- Húzz elõlem, mert gazdagabb leszel 1-2 kék folttal.
Narcissa erre már nem reagált, csak becsapta az ajtaját.

Malfoy kiborult.
Pitontól.
Dumbledore- tól.
Mindentõl.
És a Nagyúr iszonyúan akarja azt a VALAMIT. A TELJES, TOTÁLIS HATALMAT. De mi van, ha aztán osztozni meg nem kíván rajta?
- Én sem tenném.- mondta a poharának Lucius, mert a szobájában már talált némi piát. Most azt szopogatta, és a jövõn töprengett. Ördögi kör. Kilépni lehetetlenség. Az örök bélyeg jelentése: engem szolgálsz, míg élsz. És azt is ÉN döntöm el, meddig szolgálsz engem. Azaz meddig élsz!
Még a fülében csengtek Voldemort ezen szavai. A megbélyegzésen mindenkinek elmondja. Nem elõtte. Nehogy a gyanútlan páciens még idõ elõtt elmenekülhessen.
Lucius, ha elõtte tudod, vajon akkor is ÕT választod?
- Igen. - töltött magának még egy kört a férfi, majd egy hajtásra lenyomta. Nagyot csettintett utána a nyelvével. Ez a konyak maga volt a megváltás.
- A jó oldalon állok. Nem a sárvérûek oldalán! A rohadt életbe! - és az üres poharat a falhoz vágta. A szilánkok szertehullottak.
- Akár az életem. - dobta le magát nagy ágyára. Kivételesen egyedül vágott neki az éjszakának. Igaz, a konyakhoz mindig társult egy nõ is, de most még ahhoz sem volt kedve. Narcissával már rég nem szeretkezett. A nõ fájdalmasan rossz volt az ágyban.
- Pedig egy ilyen testbõl mást nézne ki az ember! - dünnyögte. - Ahogy én is azt hittem annak idején, micsoda jó kis feleséget kaptam! Na persze! Néha a legjobb nõk a legrosszabbak… - majd oldalra fordult, és úgy, ahogy volt, ruhástól, mély álomba zuhant.

***

Piton idegesen rohant le a pincébe. Már rég nem a jövevények miatt volt feszült. Tudta, hogy Voldemort elé kell állnia nemsoká, méghozzá egy elfogadható történettel és egy kõvel. Amíg Frodóék idõt nyernek, és visszatérnek saját idejükbe.
'Dumbledore sem talált ki még semmit!'
És aztán? Aztán mi lesz? Ha a Nagyúr rájön… ez Piton vesztét jelenti. Ahogy a pincetermek felé menetelt, Draco Malfoy- ba botlott.
- Draco?
- Piton professzor. Pont magához megyek.
- Milyen ügyben? - nézte Piton gyanakodva a fiút, aki ravaszul elmosolyodott.
- Ezt találtam. - és Draco feltartott egy zsákot.
- Mi van abban?
- Jobb, ha nem itt mutatom meg, tanár úr.
- Gyere.- intett Piton, majd elindultak a varázsló irodája felé.

Trufa és Pippin még éjszaka a palantírral játszadoztak, persze csak rugdosták erre - arra, egy zsákban, de hozzáérni kézzel nem mertek. Azonban a gömb egy óvatlan pillanatban legurult a lépcsõn…
- Pippin! Most nézd meg, mit tettél! - hüledezett Trufa, a látókõ után bambulva.
- Én ?! Talán te!
- Nem én! Te voltál, te idióta!
- Te vagy idióta! Te ostoba Borbak! ( vagy hogy kell írnya! - a szerk. )

A palantír pedig csak gurult és gurult, zsákostól, mindenestõl…

Draco a nagyterem felé tartva botlott belé. Szerencsére egyedül volt, így gyorsan talárja alá rejtette, és visszarohant vele a Mardekár klubhelyiségbe, ott pedig bedobta a titkos fali dugihelyére.
Kihagyta a reggelit, sõt, az elsõ óráját, is
-Trelawney! Kit érdekel ?! Az egy eszement dilettáns! - legyintett Crak - nak és Monsto -nak arra a kérdésre, miért nem megy jóslástanra.

Megvizsgálta a látókövet. Csak kissé ijedt meg, amikor Szauron szólt hozzá…
De mivel nem tudta, mire is jó, úgy döntött, Pitonnak megmutatja.

Piton és Draco beléptek a professzor laborjába, amely sötét volt és hideg,
- Nos? - ült le a varázsló és kérdõen nézett a szõke, sápatag fiúra.
'Olyan, akár az anyja. De az az állandó fintor az ajkán az édes drága apjára emlékeztet…' - töprengett Piton a legifjabb Malfoy - on.
Jól tudta, ha eljön az Idõ, és még Voldemort élni fog, õt is betaszítja Lucius a halálfalók sötét seregébe. Sajnálta érte Draco - t, mert még csak választása sem lesz majd…

- Szóval Draco, mi is ez?- mutatott rá Piton.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát Malfoy. - Csak egyszer bontottam ki.
- Akkor tedd meg még egyszer. - tárta szét kezét Piton türelmetlenül.
A fiú láthatóan vonakodott.
- Mi az, Draco? Csak nem mérges kígyót találtál benne?- húzta el Piton vértelen ajkait.
- Nem. Egy gömböt. Amikor hozzáértem, mintha megégtem volna, és egy nagy szem kezdett beszélni hozzám… - válaszolta Draco, miközben a zsák felé nyúlt.
Pitonban megállt a levegõ.
- Hozzá ne nyúlj még egyszer!- ugrott fel, és kiterelte Draco- t a szobából. - Errõl hallgatsz. Megértetted? A jövevények hagyhatták el. Az õ világukhoz tartozik! Semmi közünk hozzá! És most menj órára!- parancsolt a megszeppent fiúra.
- Igen, tanár úr… de…
- Semmi de!
- Uram, mégis, mi ez ?!- Draco nem hagyta annyiban a dolgot.
- Draco. Ne feszítsd tovább a húrt. Ez egy furcsa, múltbéli eszköz. Nekünk nem jelent semmit.
- Veszélyes?
- Természetesen nem! Most pedig menj.- intett neki Piton, és becsapta az ajtaját, mielõtt Draco még kérdez néhány felesleges dolgot.

Aztán Piton visszament az asztalhoz és a félig kinyílt zsákra nézett…

Dumbledore jól tudta, mit érezhet Piton. Azonban sokkal égetõbb problémával kellett foglalkoznia: hogyan juttassa vissza Aragornékat a saját idejükbe.

Piton eközben a gömböt nézte meredten. Ismerni nem ismerte ezt a varázseszközt, de érezte, Merlinre, de még mennyire érezte, hogy mivel függhet össze…
Valahogy vonzotta ez a tárgy, amely hívogatta, becézgette és simogatta szavaival…

**

Lucius nyugtalanul aludt, és egy kis sikolyra ébredt.
- Mi a franc van ?!- dörzsölte meg kivörösödött, fáradt szemeit, majd feltápászkodott. Hirtelen nem is tudta, milyen napszak van. De még bõven délután volt… ruhája gyûrötten tapadt testére, kimelegedett álmában.
A férfi levetkõzött, majd egy gyors zuhany után elegánsan lépett ki a hálóból. Neje a társalgó nagy, vörös kanapéján ült és bõgött.
Malfoy nem lepõdött meg ezen; Narcissa idegrendszere olyan labilis volt, hogy bármikor elõtörhetett belõle a zokogás. Csak úgy. Meg amúgy is, kit érdekel a hisztije ?!
Lucius nagyot ásítva lépett be, ám kis híján benne ragadt a szusz, amikor látta, miért bõg a nõ.
Egy manó feküdt a földön, összevérezve a fehér, süppedõs szõnyeget ( Narcissa iszonyú ízlését dícséri ).
- Mi a jó fene van itt?! - kiáltott fel a szõke férfi.
- Nem látod?!- zokogott a nõ hisztérikusan.- Az egyik manó megölte a másikat!
- Hogy mi?
- Merlinre! Megbolondult! Nézd!- és a sarokba mutatott, ahol a másik manójuk állt egy nagy konyhakéssel.
- Te agyatlan barom!- ment felé Lucius fenyegetõen, de a manó elkezdett hadonászni a késsel.
- Narcissa! Miért nem ölted meg?! - fordult aztán feleségéhez, aki a kanapén kuporgott, egyre kisebbre húzva össze magát.
- Mert nem fog rajta semmi!- sikított fel, mert a manó, kihasználva Lucius figyelmetlenségét, rátámadt, és jókora vágást ejtette a karján. A szép, fehér ing alól kis vérpatak csordogált le, majd egyre erõsebb tónusban színezte vörösre a férfi ruháját…
Malfoy nem hitt a szemének.
- Hogy… mi… mit merészeltél… te szerencsétlen…- suttogta villámló szemekkel. - Adava Kedavra!- ordított aztán fel. A zöld villanás beterítette a szobát… majd… semmi. A manó õrülten vihogva hadonászott. És teljesen magánál volt…
- Én mondtam! Nem fog rajta semmi!- ugrott fel Narcissa, de Lucius elkapta a karját.
- Eressz el! Összevérezel!
- Te kurva! Most ez a lényeg?!- és Lucius lekent neki egy pofont.- Fogod magad, és eltûnsz innen egy idõre! Én elintézem ezt a barom jószágot!- és kipenderítette a nõt az elõszobába.

Lucius Malfoy pár órával késõbb Perselus Piton ajtaján kopogtatott.
A fekete hajú varázsló összerezzent. Azóta a palantír bûvkörében lélegzett, amióta Draco átadta neki…
- Piton! Nyisd ki!- dörömbölt Malfoy.
- Nyitom már!- csattant fel Piton és kivágta az ajtót.- Mit akarsz? - mordult a férfira.
- Mit tudsz a manóbüvölõ szerekrõl? - és berontott a pincelaborba.

( folyt. Köv. )