Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:
Ide majd Bé-S ír valamit, ha akar

Tartalom: HP, LOTR

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
4. KOMPROMISSZUM A HALÁLLAL

Piton érzései vegyesek voltak. Eddig. Mindennel kapcsolatban.
Amikor megkapta élete második lehetõségét, az ÉLETRE, Dumbledore- tól, már- már bizakodva tekintett a jövõbe.
Ám hamar be kellett látni, ezt feleslegesen teszi. Igaz, minden vád alól kimosta az öreg varázsló Griffendéles arany szíve…
De a feltétel, amit az ÉLETHEZ kapott, maga volt a pengeélen való táncolás. Keringõ a HALÁLLAL.
Lehet bizakodni ebben a kettõs játszmában?!' Ne légy idióta, PERSELUS! 'Tette hát a dolgát, ha már egyszer felesküdött Roxfortra. És Merlin látja lelkét, õ felesküdött!
Színes kavalkád, tömeg, ujjongás és örömünnep.
Na, ezek nem voltak akkor. Csak Dumbledore, a szigorú, mindenen átható pillantása és a Wizengamot még két beavatott tagja.
És Õ.
Perselus Piton.
Örök feketében.
Lehajtott fejjel, igézve hallgatta a döngõ szavakat a félelmetes, szívszaggató csendben. Perselus Piton akkor szakított jegyesével, ám a jegyajándék örökre ott ékeskedett bal karján.
Azt még Dumbledore hatalma sem volt képes letörölni onnan. De nem is kellett. Így legalább SOHA nem feledi, mire vetemedett ifjoncként. Amikor fájdalomküszöbe még sokkal alacsonyabb volt és a Tekergõk megtették hatásukat.
Piton tombolni akart.
Fájdalmat okozni, szenvedést látni, vért és pusztulást! Megkapta.
Csakhogy soha nem érezte, hogy elégtételt is kapott volna. Hiába halt meg Potter és Black. ' De nem általam! 'Egykoron Piton valóban végezni akart velük. 16 éves önmaga éjszakánként a legkülönfélébb kínzási módszereken töprengett, elképzelte, ahogy Potter elkapja a cikeszt, ami hirtelen felforrósodik, lángra lobban és Potter vele ég! A pokol tüze kellemesebb lenne, mint az a borzalmas izzás!
Vagy ahogy Black megcsókol egy újabb lányt, egyet az ezer közül, ám a lány hatalmas rovarrá változik és leharapja Black csinos fejét!
Piton fantáziája berendezkedett ezekre a rémképekre, ám hamar lecsillapodott.
Amikor meghallotta Potterék halálhírét, elõször kis szúrást érzett a mellkasában.
Tudta miért.
Nem James miatt, annyi szent.Black halála sem rendítette meg túlzottan, ám messze nem olyan reakciókat váltott ki belõle, mint gondolta. Öldöklési vágya elmúlt abban a pillanatban, amikor zsenge újoncként, karján a friss ajándékkal, mintegy beavatásként meg kellett ölnie egy családot.
Muglikat.Utána ürességet érzett.
Hát erre esküdött fel?!
Miért?
Mi végre ?Ura, a hatalmas feketemágus többször megkínozta Pitont utána, mert elégtelennek ítélte módszereit.' Piton! Hol a kegyetlenség, amely a szívedben él?! Gyerünk! Ölj! Gyilkolj! Taposs el mindenkit! Végy elégtételt! 'Perselus Piton rideg volt és visszataszítóan szarkasztikus.
De nem hidegvérû gyilkos.
Voldemort hamar gyanút fogott, így néhány crutiatus után elzavarta Pitont maga mellõl és bizalmatlan lett vele szemben.Amikor Dumbledore mentõ szárnya még idejében lecsapott Pitonra, a fiatal varázsló fuldokolva kapott utána.
És felesküdött. Aztán kezdõdött a kettõs játszma.
A penge és az éle!Piton fejében összekavarodott múlt és jelen, ahogy a tisztás felé haladt. Minden egyes kiruccanását úgy élte meg, hogy az lesz az utolsó.
Most azonban különös módon földöntúli nyugalom szállta meg.
A tisztás közepén gondolkozás nélkül hoppanált Voldemort fõhadiszállására.**
Lucius- noha roppant kíváncsi lett volna Piton titkaira- rohant urához. Ez a szolgalelkû, aranyvérû varázsló mindig is Voldemort tanait hirdette, de csak úgy és olyan mértékben, ahogy megkívánta az aktuális szélirány.Amikor az a nevetséges incidens történt,' Egy csecsemõ! Voldemort ellen! A fõnök valamit nagyon elrontott! 'gyorsan átállt a jó oldalra, amennyire csak tõle telt; megbújt is kivárt. Szimatolt, merre érdemes haladni.
Aztán jó tíz évvel ezek után a fia egy idõben került Roxfortba
MARDEKÁR!
A kis Potter fattyúval.
Akkor kezdõdött minden.Ideje visszatalálnunk Voldemorthoz? Minden jel arra mutatott.És azóta erõsödik a Nagyúr.
Most pedig jelenés van! Ha menni kell, hát Lucius megy. A szõke haj megcsillant a hajnali fényben és Lucius elindult a kastély parkjában.

**

- Jó uram, Dumbledore! - nézett fel Aragorn, amikor elkezdett világosodni. - Van valami ötleted, miféle gonosz tréfa áldozatai lettünk?A jövevények elcsigázottan hallgatták a Vándor kérdését. Õk sem értették, mi folyik körülöttük, s Frodó egyre rosszabbul érezte magát.
- Aragorn, valószínûleg az Idõ szövetén keletkezett repedés juttatott el ide titeket. Ez ne aggasszon, találunk visszautat. Sokkal inkább… - hallgatott el az idõs mágus, és komolyan nézett Frodóra.
- Sokkal inkább? - kotyogott bele Samu remegõ hangon.
- Pitonon áll vagy bukik minden.
- Aragorn!- lépett közelebb az ablakhoz Legolas.
- Mit látsz? - ment mögé a Vándor.
A szõke tünde egy szintén szõke férfira mutatott, aki akkor vágott át a kastélyparkon.
- Dumbledore uram! Hát felétek is élnek tündék? - lepõdött meg Aragorn, ám Legolas megrázta a fejét.
- Nem. Õ nem tünde. A gonoszt érzem körülötte. Õ a settenkedõ árny.
- Igen. Tünde barátotoknak igaza van. - sóhajtott fel az igazgató .- Õ Lucius Malfoy. A fia ide jár. És Voldemort szolgája.
- Hogyan?! - ugrott fel Samu és kezét a szívére szorította. - A Gyûrûért jött hát?!
- Nyugodj meg ifjú hobbit! - intett lassan Dumbledore. - Lucius nem ezért volt itt. Voldemort soha nem bízna rá semmi igazán fontosat.
- Akkor hát?!
- Piton professzor után kémkedett.
- De jó uram! Nem kellene…
- Nem, Aragorn. Nincs ellene bizonyítékunk. Lucius ravasz róka. De ne aggódjatok. Gimli csak horkantott egyet, Legolas pedig újra az ablak felé fordította vakítóan kék, mindent látó szemeit. A szõke alakot még tisztán érzékelte, amint egyre távolabb és távolabb kerül tõlük.
**Piton egy szempillantás alatt megérkezett a sötétség birodalmába. Agyát kiürítette, amennyire ez lehetséges volt, és a fõzete is megtette hatását, amit minden ' Voldemorthivatmennikellésteljesíteni '- küldetés elõtt magába erõltetett.' Egy apró kilengés, és már nem lengedezhetsz többé sehol, talán csak a függöny lengedez neked majd Black- kel együtt! 'Ezen kissé elhúzta a száját, amit õ már heves vigyornak titulált volna… és emelt fõvel nyitott be a nagy, kétszárnyú ajtón.
És a tánc újra elkezdõdik…- Piton! Végre itt! - dörrent rá Voldemort parázsló szemekkel. Nem sokan voltak még a teremben, így Piton egyenesen a Nagyúr elé járulhatott.
- Uram! - hajtotta meg elõtte fejét mereven.
- Nézz csak fel! Bátran, Piton… hacsak nincs rejtegetnivalód…
- Természetesen minden titkomat eléd tárom. - ejtette ki Piton a szavakat lassan.
Voldemort kissé felkacagott ezen, ám ez úgy hangzott, mintha valaki végighúzott volna egy villát a tányéron…
Piton beleborzongott. Mindent képes volt elviselni, kivéve ezt az átható, éles, baljós kacajt…Ekkor hoppanált Lucius az elõcsarnokba.
Õ is tisztán hallotta Voldemort nyerítését. Elégtétel töltötte el. Piton most nagyon megbánja, ha…
Ismerte ezt a hangot.
Minden kínzás elõtt ez zengte be a Mr. Feketszív Voldemort õfelsége tróntermét…- Várj!- intette le Pitont a Nagyúr. - Lucius! Gyere be!
A Malfoy már nyitotta is az ajtót és besurrant.Ideje felvenni az alázatos pléhpofát!- Nagyúr! - hajolt meg mélyen Lucius.
- Nos, mivel Piton úgyis tisztában van vele, hogy utána kémkedtél, fordítsuk saját hasznunkra a helyzetet. Beszélj, Malfoy, mi történt Roxfortban!- zengte parancsolóan Voldemort, ám mindvégig Pitont bámulta szemhéj nélküli szem- szerûségével, mely mintha mindig vérben forgott volna.
Piton zsibbadt.
Szembesítés- show. Ilyet még nem játszottak.
Remek.- Nagyúr. A kastélyban idegenek vannak, furcsa szerzetek.
- Nocsak… Piton? A fekete hajú varázsló rezzenéstelenül biccentett.
- Nem hallottam, Piton! - emelte fel hangját a Nagyúr.
- Igen, uram! Furcsa idegenek érkeztek. Nyilvánvalóan Dumbledore vendégei!
- Nyilvánvalóan? Piton! Ennél többre számítottam tõled. Lucius?
- Valóban a vénség kísérgette õket.
- Láttál valami szokatlant rajtuk? Miféle népek?- szegezte a következõ kérdést Luciusnak Voldemort.
- Van négy apró teremtmény köztük. De nem házimanók. Van egy törpnek látszó lény, és egy ember. A szakadtabb fajtából, Nagyúr. És egy…- itt Lucius elhallgatott.
- EGY?!
- Egy olyan lény, aki láthatóan ember, de… különös képességei lehetnek.
- Lucius, tudod, õket hívjuk varázslóknak! - csattant fel Voldemort.
- Igen, Nagyúr…de õ nem a mi fajtánk… - sápadt el Malfoy.
- Piton?
- Nem volt módom sokat idõzni velük, Nagyúr.
- A vén bolond mire készül?! - tápászkodott fel satnya lábain Voldemort. Féregfark támogatta szánalmas testét. - Feldühítetek! Semmirekellõ banda! Tûnjetek el! - ordította magából kikelve, majd Féregfarkot félrelökve Crutiatust küldött Pitonra.
Amint elérte az elsõ sugár, Piton érzékei riadót fújtak.
Az Idõ lelassult.
Minden elcsendesült.
Csak a kín hullámzott fel s alá… semmi nem volt, csak Õ és a szürke lebegés…
Aztán megszûnt.Piton a földön tért magához, kint, az elõtérben.Feltápászkodott és azonnal pálcája után kapott, megvan- e.
- Én a helyedben óvatosabb lennék a Nagyúrral szemben…
Piton meg sem fordult.
- És a pálcádat nem vette el. Csak nyugalom. Egyébként rosszabb is történhetett volna, ha belegondolsz…
- Ha belegondolok, akkor megöllek, Malfoy. - sziszegte Piton mintegy magának és talárját kezdte porolni.
- Szerintem össze kéne fognunk. Minek ez a színjáték. Nyilvánvalóan egy oldalon állunk. - lökte el magát hanyag mozdulattal a faltól Lucius és tökéletes eleganciával lépett a meglehetõsen zilált Piton elé. - Egyébként ne siess. - szólt a férfi után, aki hoppanálni készült.
- Mióta parancsolgatsz te nekem?!
- Ez a Nagyúr parancsa. Itt kell maradnod. Még egy ideig… - húzta fel Lucius a szemöldökét és kis vigyorral nyugtázta Piton egyre idegesebb arckifejezését. - Én most megyek. Vár a családi fészek melege! - lengette meg kígyós botját Piton elõtt Lucius és hûvös eleganciával hoppanált.
Piton legszívesebben utána köpött volna. De még nyála is alig maradt a kínzás után.
' Családi fészek! Egy rakás kígyóval! ' - dühöngött Piton magában és elõhúzta a pálcáját. Maga sem tudta ugyan, hogy miért…
Várakozás.
Na persze. Szokás szerint.
Várakozás…
Várakoz…
Vár…Most talán eldõl minden. Piton már ezt sem bánta volna. Az elõbbi crutiatus pokolian megkínozta. Igaz, régen sokkal nehezebben viselte a kínzást. Mára már…
Megkeményedett.
Hála… mindennek. A Sorsa gondoskodott róla, hogy, így legyen. **
Lucius több, mint elégedetten ért haza. Iszonyúan élvezte Piton szenvedését, igaz, kis híján õ is kapott…
Nem lepõdött meg, amikor a társalgóba belépve sápatag nejét pillantotta meg a kandallónál, láblógatva. Olyan unott arcot vágott, miközben gyönyörûen manikûrözött körmeit reszelte, hogy Luciusnak elment mindentõl a kedve. Már ami egyáltalán volt eddig is Narcissa- val kapcsolatban…
- Látom, sok a dolgod.- szólt oda kedves oldalbordájának és egy pohár vörösbort töltött magának. Narcissa- nak eszébe sem jutott önteni…
- Csak annyi, mint neked… - szólalt meg
- a nõ, elhúzva vörösre rúzsozott, egyébként rendkívül érzéki száját. - Köszönöm, hogy tapintatosan megkérdezted, kérek- e bort… - dobta hátra szõke hajzuhatagát és áthatóan Lucius- ra nézett.
- Kedvesem! Kérsz bort? - nyomta meg a férfi az utolsó szót.
- Nem. - pattant fel aztán Narcissa és parfümcsíkot húzva maga után kiviharzott a szobából.
- Hülye szuka. - szólt utána Lucius, és ledobta magát a kanapéra. Enyhe körkörös mozdulatokkal lötyögtette a maradék bort a csinos pohárkában, miközben Pitonon tûnõdött. Mindenképp be kell jutnia a szobájába…
A Nagyúr újra a kegyeltjei közé venné, ha valami igazán érdekeset juttatna a karmai közé. Valami olyasmit, ami Pitonra nézve igencsak kellemetlen…és terhelõ.
- Terhelõ… - ízlelgette a férfi a szót. Leterhellek én, Piton! Már rég a bögyömben vagy…
Valójában maga sem tudta, miért. Igazából nem hitte, hogy Piton nem Voldemort szolgája még mindig, nem MERNÉ MEGTENNI!
Lucius, a maga szolgalelkû, gyáva módján legalábbis elképzelhetetlennek tartotta, hogy Piton VOLDEMORT ellen játszon?!
- Képtelenség. Erre Piton sem lenne jó alany.
- Tessék? - lépett be újra Narcissa. - Piton? Mi van vele? Újra meglátogat?
- Csak szeretnéd. - mormogta Lucius és felemelkedett ültébõl.
- Hogy mondtad? - lépett közelebb a nõ. Kívánatos, fekete ruhácskában feszített, ami feltûnt a férjének. Igaz, a nõ mindig csinos volt, de ma…
- Kinek öltöztél így ki? - mordult rá Lucius.
- Pitonnak. - szólt vissza dacosan a nõ, elindítva ezzel a lavinát…
Lucius szó nélkül lekevert neki egy akkora pofont, hogy Narcissa a kanapéra zuhant és vér serkent affektáló szája sarkán…
- Megõrültél?! Szemét! - kapott a férfi felé, de õ lefogta és két erõs karja bilincsében tartotta kõkeményen.
- Te szajha…- lihegte a nõ arcába. - Ne flörtölj az orrom elõtt azzal a sötét agybeteg idiótával, mert agyonütlek!
- Nem hatsz meg, Lucius! - sikította Narcissa és kapálózni kezdett. A ruhája teljesen felcsúszott, kivillantak tökéletes lábai. - Neked milliónyi szeretõd lehet?! - és szembeköpte hites urát.
Lucius elengedte a nõt és lerángatta a kanapéról. Le, a bársonyszõnyegre, majd kirohant a társalgóból.

**

Amikor Piton belépett újra Voldemort tróntermébe, már felkészült mindenre.
A Nagyúr azonban meglepõen lecsillapodott. Már- már nyájas hangon közölte Pitonnal, mit vár tõle.
A varázsló pedig hallgatta.
Mint mindig. Aztán sípoló hangja megszûnt, csend ereszkedett a halálfalókra.
- Piton. Tudod a dolgod. - szólalt meg újra Voldemort és Férekfark vezetésével betámolygott a hátsó hatalmas hálóba.
Piton kiballagott a romos kastély elé és hoppanált a tisztásra. 5.
Ami elkezdõdött...'Átlát rajtam, semmi kétség. A kétkedés ideje immár... lejárt.'Piton a hoppanálásból térdre érkezett a kis tisztásra. Valahogy furcsán nyugodt volt minden. És amikor jobban körülnézett, érzékszervei elárulták neki, nem ott van, ahol lennie kéne.
Azaz mégis...
- Mi a fene...- kapta körbe a tekintetét.
Minden ugyanolyan volt, tehát minden megváltozott.
- Ha azt akarod, hogy minden ugyanolyan maradjon, mindennek változnia kell...- súgta a fekete varázsló elmélázva, ami igazán nem volt rá jellemzõ.
Térdcsontja lüktetett, de korántsem ez volt a legzavaróbb tényezõ ezen a megdermedt délutánon.
Az ég sötét volt, Piton mégis tudta, hogy a nap még nem mehetett le... ám a fellegek messze elõtte tornyosultak.
'Nem fognak ideérni, hisz azok odarögzültek Mordor éjfekete földje fölé.'
- Mi?! Már teljesen elment az eszem?!
Piton belsõ hangjai...
A varázsló leült a kemény földre, ami forró volt. Izzott a levegõ. Ott, a messzi távolban.
A férfi beszívta a levegõt. Mélyet lélegzett, ám ez is parázsként marta torkát és légcsövét.
- Hová a fenébe hoppanáltam?!- húzta elõ pálcáját, ám rögtön vissza is csúsztatta talárja mély zsebébe.
' Erre nem lesz szükség. Csak figyelj. '
Piton megfeszült. A hang,a mi hozzá szólt, földöntúli nyugalmat árasztott. Belülrõl jött, mégsem belõle. Nem az õ megszokott belsõ hangjainak egyike tört ki agya rejtett zugaiból... ez egy
Nõi hang.
Ezzel egyidõben, ahogy a hang eltûnt, a horizont kitágult Perselus Piton elõtt.
Ült, mégis úgy érezte, villámsebesen utazik az Idõben és a Térben.
A fellegek elnyelték alakját, az orkán zúgott és...
A Végzet Hegye.
A hegy ontotta gyomrából a fertelmes mordori izzást. A Szem pedig... figyelt.
Piton már tudta.
Most nem szabad elmulasztania egyetlen pillanatot sem.
' Ez hát a küldetésem?! '
- Na persze!- horkantott volna fel. Csakhogy már rég nem volt abban a Dimenzióban, hogy szóhoz jusson.

**

Lucius Malfoy istentelen dühe hamar elpárolgott. Narcissa kegyetlenül fel tudta idegesíteni.
- Az a nõ egy vipera! Szerencséje, hogy fiút szült nekem!- szorongatta a borospoharat, immár hatalmas hálószobájában ülve. Ha ez a szoba mesélni tudna... megélt egy- két érdekes mozzanatot Lucius Malfoy életébõl.
Nászéjszaka egy érintetlen, hamvas lánnyal, aki megremegett minden egyes érintéstõl,és ugyanez, a hajdanvolt, szinte megközelíthetetlen fiatal lány aztán házasságuk második évében, karján elsõszülött csecsemõjükkel, ugyanitt mérget kevert hites ura poharába, miután az jól elpáholta.
' Még jó, hogy mindig is hülye voltál a méregkeveréshez, drágám!' - gondolta Malfoy fintorogva.
Aztán jöttek a szeretõk egymás után. A szõke arisztokrata itt élte ki minden perverz vágyát és fékezhetetlen dühét. Nem egy nõ élete és halála száradt az õ lelkén.
Ide jött minden egyes Voldemort- nál tett látogatás után, hogy õ is ugyanazt adja áldozatainak, amit õ maga szenvedett el.
' Te soha nem lehetsz Õ! '
A Nagyúr.
A kínzás mestere.
A látás mûvésze.
Az Élet és a Halál ura.
- És most már egy Gyûrû ura is akar lenni.- dünnyögte Lucius félrészegen. - Piton elhozza neki azt a Nagy Hatalmat, amivel majd... - és Lucius Malfoy erõs kezei közt darabjaira hullott az elegáns kristálypohár. A fehérbor végigcsorgott ujjai közt, de a férfi szinte nem is érezte.
Voldemort ma olyan helyre repítette el, ahol megláthatta, mi az, ha valakinek Hatalma van.
Malfoy nevetséges hatalom- elképzelései eltörpültek amellett, amit ma látott. Egy porszemnek érezte magát, és tökéletesen megértette: ha Voldemort nem szerzi meg ezt a Gyûrût, akkor...
Megöl mindenkit maga körül. **
- Áh! Samu!- kiáltott fel Frodó.
- Frodó uram!
- Frodó!- ugrott oda Aragorn is.- Mit érzel?
- Nagyon erõs... a Gyûrû... húzza a nyakamat... meg kell szabadulnom tõle! - sikoltotta aztán a kis hobbit és megrándult.
- Akarja...- suttogta hirtelen.- Adjátok oda neki. Adjátok oda neki!- suttogása üvöltéssé erõsödött, majd dobálni kezdte magát.- Vegye le rólam valaki! Vegyétel LE!
Dumbledore Frodó- hoz sietett és fölé helyezte bal tenyerét.
Az izzás szûnni kezdett, a hobbit lecsillapodott.A felszínen. Ám szívében rettenetes fájdalom és halálfélelem dübörgött.
- Akarja... õ is... akarja...- nyögte a szavakat, aztán félrebillent a feje.
- Mi törént vele?!- nézett fel Samu sírva.
- Semmi, barátom. Enyhítettem kissé félelmén.- mosolygott rá az õsz hajú varázsló, de aztán a Vándornak odasúgott valamit.
Õ bólintott és bíztatóan Samura kacsintott.
Legolas közben mindvégig azt az utat vizslatta, ahol Malfoy eltûnt.
- Aragorn.- vonta félre Dumledore a Kószát.- Voldemort akarja a Gyûrût. Ez világos. Ám valahogy... kapcsolatba került Szauronnal.
Aragorn szeme lecsukódott.
- Ez rosszul hangzik, jóuram.
- Bizony. És aggódom Pitonért is. Elvesztettem nyomát. Ne érzékelem, merre lehet.- nézett ki az agg mágus az ablakon, nyugat felé.

**

Piton figyelme nem lanyhult.
Mordorban járt.
Mordor éjfekete följén, ahol a sötétség az úr, minden Õt szolgálja és védi. Rettentõ bestiákat látott útja során.
' Szolgák hada... erõgyûjtés. Hatalomátvétel. Riadt gyülekezés. Félelemben edzett szívek és Sorsok...'
És végre meglátta.
Két jelentéktelen alak a kopár, kietlen, izzó, gonoszságtól lüktetõ sivatagban.
' A két manószerû lény! Akik Roxfortban vannak! '
Perselus Piton a Múltat és a Jövõt látta egyszerre.
Frodó küzdelme hamarosan véget ér. A kis hobbit életereje fogytán. A Gyûrû mérgezi egyre, a Gyûrû vissza akar jutni gazdájához.
Egy gyûrû mind felett, egy Gyûrû kegyetlen, egy a sötétbe zár, mert bilincs. Az Egyetlen! Mordor éjfekete földjén, sûrû árnyak mezején." Minden Egész eltörött,
Minden Láng csak részekben lobban (...)
Minden Egész eltörött. "
( Ady: Kocsi- út az éjszakában )Piton érzékszervei kiélesedtek. Tisztán látta Frodót. Nem is kívülrõl. Belürõl. ( jóvan, nem úgy!!- a szerk. )
Szíveket és lelkeket látni nem vidám móka. Piton most csak árnyakat érzett mindenütt.
A kis hobbitok kapaszkodtak. Körülöttük a végsõ harc dúlt. Õk csak mentek. Rendületlenül.
Frodó.
Samu.Samu.
Frodó.Gyûrû.
Gyûrû.
Gyûrûûûûû!Dühöngõ vihar és lávafolyam. És a Hatalom Gyûrûje egyre mérgezi Frodót.
Elesik. Samu szíve azonban bátor. Felveszi a hobbitot és feljebb jut vele. Egyre csak fel... az omladozó hegy szájához.
Test- test elleni küzdelem. Elkeseredettség és
Frodó...
Felhúzza a Gyûrût.' Ne! '
Ne!
- Ne!- hallja Piton mindenhonnan.
Aztán megszûnik a nyomás és a hegy... kilövelli magából a legförtelmesebb lávafolyamot, ami benne volt.Vége.' Az egész világ szõttje kibomlott. '
Voldemort ekkor ordított hatalmasat.
Féregfark rettegve kúszott hozzá.
**Lucius Malfoy és Albus Dumledore felkapta a fejét.
- Aragorn, azt hiszem... Piton professzor... itt van.- és az õsz varázsló kisietett az ajtón. A Vándor vetett egy pillantást Frodóra, majd Dumbledore után rohant. Legolas ruganyos lépteivel szintén követte õket.
Piton a tisztáson ébredt. De ez nem álom volt.
- Nem álom...- kóválygott a feje, térde pedig már határozottan lüktetett.
- Remek.- morogta, majd feltápászkodott és Roxfort felé vette az irányt.Malfoy keze vérzett, ahogy a széttört pohár darabjai a tenyerébe álltak. Ám Voldemort jegyajándékának izzása mindent feledtetett vele.
- Már megint... hív a kötelesség...- állt fel a férfi és Urához hoppanált.

**

- Perselus!- várta már Dumbledore Pitont a parkban.
- Uram.- bicegett oda a varázsló.
- Jöjjön. Bent mindent elmesél.
Piton Aragorn- ra nézett és enyhe biccentéssel üdvözölte a szedett- vedett férfiút. Már közel sem volt olyan bizalmatlan a jövevényekkel szemben...6.KÜLDETÉSEK
Piton elmesélte, milyen utazáson vett részt. Dumbledore sokkal vidámabban figyelte a varázsló szavait, mint a többiek. Frodó most aludt ugyan, de Samu kitágult pupillával, remegõ testtel, izzadó tenyérrel hallgatta, mirõl regél ez a fekete hajú és ruhájú, különös férfi.
Amikor Piton befejezte, kissé lehunyta szemét, mint aki rossz álomból ébred, és megnyugszik.
- Jóuram!- törte meg a fülledt csendet Aragorn. - Mégis, mit jelent ez a mi küldetésünk szemszögébõl nézve?
- Aragorn, Piton professzor több, mint jó hírekkel szolgált. Ezt magad is beláthatod! Hisz a jövõt mutatta meg neki egy felsõbb hatalom. - mosolygott megnyugtatóan az õsz mágus.
- Uram! Varázsló úr! - ugrott ekkor hozzá Samu, szinte könyörgõ arckifejezéssel. Piton rosszallóan nézte.
- Samu barátom! Hát mi aggaszt? - tette rá a kis hobbit vállára öregesen eres, szikár kezét Albus Dumbledore. A világ legnagyobb mágusa…
- Én… - gyûrögette nadrágja övét apró kezeiben a kis teremtmény, és kérdõen a Kószára pillantott, aki pipára gyújtott, s most kékes füstöt fújt ki.
- Samu, mondd csak el.- intett a hobbit felé.
- Szóval… Gandalf rám bízta Frodó uramat. - suttogta.
Dumbledore kissé még jobban elmosolyodott és bíztatóan megveregette Samu vállát.
- Magam is ezt javasoltam volna az õ helyében. Samu, ne aggódj. Amikor itt az Idõ, Frodó megszabadul súlyos, életét keserítõ terhétõl.- Nem értem, jóuram, a hatalom miképp lehet ilyen veszedelmes?- nézett Dumbledorra Aragorn.- Nos, a hatalom egy játékszer, ami, ha rossz kézbe kerül, elvadul. - De ki dönti el, mi a rossz és mi a jó? Hisz nem vagyunk Istenségek… - Ne beszéljen badarságot!- csattant fel erre Piton.- Perselus, kérem.- intett neki az öreg varázsló szelíden. - Aragorn úr kérdése kézenfekvõ. Bizonyára õ is pontosan tudja, mi is az a hatalom. És mivel jár a küldetésük. De, hogy kinek mi a rossz és a jó, az relatív. - Uram! Voldemort nem jó senkinek!- sziszegte dühösen Piton erre és kirontott a szobából.Dumbledore hosszasan nézett utána.

***
Lucius Malfoy ismét ura elé hoppanált, aki azonban nem jelent meg a nagy szalonban. Malfoy várt, várakozott, majd Féregfark jelent meg elõtte, azzal, hogy a Nagyúr ma már nem akar senkit látni. Menjen a dolgára.
Lucius morgott magában egy sort erre, Féregfark pedig önelégült vigyorral nézett utána, amikor Õszõkesége dühödten kirúgta a nagy, kétszárnyas ajtót.
- Malfoy! Te talpnyaló! Azt hiszed, te vagy a legjobb szolgája Urunknak! De nem! Mert ÉN! ÉN! Peter! Még nagy varázsló válhat belõlem, Õ segít nekem! Ha megszerzi azt a hatalmas VALAMIT, amit az ostoba, átkozott roxforti szent õrizget!
Peter megnyalta a szája szélét a gondolatra, hogy mi vár majd rá, ha… ha…
Malfoy hazaérve mindent üresen talált. Narcissa sehol, a szolgák úgyszintén. Draco Roxfortban…
Levetette magát a kanapéra, arra a nagy, bársonykanapéra, amin nem egyszer szerette és gyûlölte a nejét… de inkább ez utóbbi volt sûrûbb…
- Nar-ci-ssa!- nyomta meg az utolsó szótagot. - Hol lehetsz, te átkozott fehérnép?! Hé! Valaki! Egy üveg bort azonnal hozzatok fel a pincébõl!- ordította aztán a varázsló. Levette talárját, meglazította ingét, majd lerúgta hegyes orrú csizmáját, melyen apró sarkantyú jelezte, hogy ha kell, ezt valakibe belemélyeszti a kedves gazda…
Mivel 5-6 perc elteltével sem történt semmi, Lucius feltápászkodott és elindult felfelé.
-Narcissa! Hol a pokolban vagy?! - üvöltötte fenyegetõen. Kis híján elbotlott a lépcsõfokban. Nagyot káromkodott.
- Lucius? - jelent meg ekkor a sápatag nõ a hálószoba ajtajában. Szinte meztelenül. Malfoy megtorpant.
- Mi van?! Beteg vagy? Vagy már ide hurcolod a szeretõidet?! - emelte fel kígyós botját. - Remélem, õket kielégíted, te szuka!
- Nyugodtan megtehetném, drágám, hogy ide hozzak akárkit, ahogy te is.- biggyesztette le vérvörös ajkait Narcissa Malfoy, majd kéjesen elõretolta csípõjét. - Kivételesen nem próbálnál meg kulturáltan viselkedni?
- Ha te vagy a mérce, angyalom, akkor nehéz dolgom lesz! Mert te olyan veszettül sznob vagy állandóan! Jéghideg kurva! - köpte oda Lucius, majd ügyet sem vetve a nõre, elballagott a másik irányba. A felesége enyhe mosollyal az arcán nézett utána.
- Mi az? Ma sem sikerült beszélned a Nagyúrral?- csilingelt a nevetés Lucius után, aki hátravetette aranyszõke sörényét, majd villámló tekintettel jutalmazta Narcissát.
- Ahhoz neked annyi közöd van, mint Draco- nak a Griffendélhez!
- Valóban?
- Valóban.- morogta a férfi.- És végy magadra valamit, mert már rég nem hatsz meg engem ezzel! - mutatott a nõre.
- Örömmel hallom. Akkor viszont ne is próbálkozz éjszakánként azzal, hogy be akarsz jönni hozzám. Még akkor sem, ha olyan részeg vagy, hogy nem látsz ki a fejedbõl!- emelte fel a hangját a szõke nõ.
- Húzz elõlem, mert gazdagabb leszel 1-2 kék folttal.
Narcissa erre már nem reagált, csak becsapta az ajtaját. Malfoy kiborult.
Pitontól.
Dumbledore- tól.
Mindentõl.
És a Nagyúr iszonyúan akarja azt a VALAMIT. A TELJES, TOTÁLIS HATALMAT. De mi van, ha aztán osztozni meg nem kíván rajta?
- Én sem tenném.- mondta a poharának Lucius, mert a szobájában már talált némi piát. Most azt szopogatta, és a jövõn töprengett. Ördögi kör. Kilépni lehetetlenség. Az örök bélyeg jelentése: engem szolgálsz, míg élsz. És azt is ÉN döntöm el, meddig szolgálsz engem. Azaz meddig élsz!
Még a fülében csengtek Voldemort ezen szavai. A megbélyegzésen mindenkinek elmondja. Nem elõtte. Nehogy a gyanútlan páciens még idõ elõtt elmenekülhessen.
Lucius, ha elõtte tudod, vajon akkor is ÕT választod?
- Igen. - töltött magának még egy kört a férfi, majd egy hajtásra lenyomta. Nagyot csettintett utána a nyelvével. Ez a konyak maga volt a megváltás.
- A jó oldalon állok. Nem a sárvérûek oldalán! A rohadt életbe! - és az üres poharat a falhoz vágta. A szilánkok szertehullottak.
- Akár az életem. - dobta le magát nagy ágyára. Kivételesen egyedül vágott neki az éjszakának. Igaz, a konyakhoz mindig társult egy nõ is, de most még ahhoz sem volt kedve. Narcissával már rég nem szeretkezett. A nõ fájdalmasan rossz volt az ágyban.
- Pedig egy ilyen testbõl mást nézne ki az ember! - dünnyögte. - Ahogy én is azt hittem annak idején, micsoda jó kis feleséget kaptam! Na persze! Néha a legjobb nõk a legrosszabbak… - majd oldalra fordult, és úgy, ahogy volt, ruhástól, mély álomba zuhant.***Piton idegesen rohant le a pincébe. Már rég nem a jövevények miatt volt feszült. Tudta, hogy Voldemort elé kell állnia nemsoká, méghozzá egy elfogadható történettel és egy kõvel. Amíg Frodóék idõt nyernek, és visszatérnek saját idejükbe.
'Dumbledore sem talált ki még semmit!'
És aztán? Aztán mi lesz? Ha a Nagyúr rájön… ez Piton vesztét jelenti. Ahogy a pincetermek felé menetelt, Draco Malfoy- ba botlott.
- Draco?
- Piton professzor. Pont magához megyek.
- Milyen ügyben? - nézte Piton gyanakodva a fiút, aki ravaszul elmosolyodott.
- Ezt találtam. - és Draco feltartott egy zsákot.
- Mi van abban?
- Jobb, ha nem itt mutatom meg, tanár úr.
- Gyere.- intett Piton, majd elindultak a varázsló irodája felé. Trufa és Pippin még éjszaka a palantírral játszadoztak, persze csak rugdosták erre - arra, egy zsákban, de hozzáérni kézzel nem mertek. Azonban a gömb egy óvatlan pillanatban legurult a lépcsõn…
- Pippin! Most nézd meg, mit tettél! - hüledezett Trufa, a látókõ után bambulva.
- Én ?! Talán te!
- Nem én! Te voltál, te idióta!
- Te vagy idióta! Te ostoba Borbak! ( vagy hogy kell írnya! - a szerk. )A palantír pedig csak gurult és gurult, zsákostól, mindenestõl…Draco a nagyterem felé tartva botlott belé. Szerencsére egyedül volt, így gyorsan talárja alá rejtette, és visszarohant vele a Mardekár klubhelyiségbe, ott pedig bedobta a titkos fali dugihelyére.
Kihagyta a reggelit, sõt, az elsõ óráját, is
-Trelawney! Kit érdekel ?! Az egy eszement dilettáns! - legyintett Crak - nak és Monsto -nak arra a kérdésre, miért nem megy jóslástanra.Megvizsgálta a látókövet. Csak kissé ijedt meg, amikor Szauron szólt hozzá…
De mivel nem tudta, mire is jó, úgy döntött, Pitonnak megmutatja. Piton és Draco beléptek a professzor laborjába, amely sötét volt és hideg,
- Nos? - ült le a varázsló és kérdõen nézett a szõke, sápatag fiúra.
'Olyan, akár az anyja. De az az állandó fintor az ajkán az édes drága apjára emlékeztet…' - töprengett Piton a legifjabb Malfoy - on.
Jól tudta, ha eljön az Idõ, és még Voldemort élni fog, õt is betaszítja Lucius a halálfalók sötét seregébe. Sajnálta érte Draco - t, mert még csak választása sem lesz majd…

- Szóval Draco, mi is ez?- mutatott rá Piton.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát Malfoy. - Csak egyszer bontottam ki.
- Akkor tedd meg még egyszer. - tárta szét kezét Piton türelmetlenül.
A fiú láthatóan vonakodott.
- Mi az, Draco? Csak nem mérges kígyót találtál benne?- húzta el Piton vértelen ajkait.
- Nem. Egy gömböt. Amikor hozzáértem, mintha megégtem volna, és egy nagy szem kezdett beszélni hozzám… - válaszolta Draco, miközben a zsák felé nyúlt.
Pitonban megállt a levegõ.
- Hozzá ne nyúlj még egyszer!- ugrott fel, és kiterelte Draco- t a szobából. - Errõl hallgatsz. Megértetted? A jövevények hagyhatták el. Az õ világukhoz tartozik! Semmi közünk hozzá! És most menj órára!- parancsolt a megszeppent fiúra.
- Igen, tanár úr… de…
- Semmi de!
- Uram, mégis, mi ez ?!- Draco nem hagyta annyiban a dolgot.
- Draco. Ne feszítsd tovább a húrt. Ez egy furcsa, múltbéli eszköz. Nekünk nem jelent semmit.
- Veszélyes?
- Természetesen nem! Most pedig menj.- intett neki Piton, és becsapta az ajtaját, mielõtt Draco még kérdez néhány felesleges dolgot. Aztán Piton visszament az asztalhoz és a félig kinyílt zsákra nézett… Dumbledore jól tudta, mit érezhet Piton. Azonban sokkal égetõbb problémával kellett foglalkoznia: hogyan juttassa vissza Aragornékat a saját idejükbe.
Piton eközben a gömböt nézte meredten. Ismerni nem ismerte ezt a varázseszközt, de érezte, Merlinre, de még mennyire érezte, hogy mivel függhet össze…
Valahogy vonzotta ez a tárgy, amely hívogatta, becézgette és simogatta szavaival…

**

Lucius nyugtalanul aludt, és egy kis sikolyra ébredt.
- Mi a franc van ?!- dörzsölte meg kivörösödött, fáradt szemeit, majd feltápászkodott. Hirtelen nem is tudta, milyen napszak van. De még bõven délután volt… ruhája gyûrötten tapadt testére, kimelegedett álmában.
A férfi levetkõzött, majd egy gyors zuhany után elegánsan lépett ki a hálóból. Neje a társalgó nagy, vörös kanapéján ült és bõgött.
Malfoy nem lepõdött meg ezen; Narcissa idegrendszere olyan labilis volt, hogy bármikor elõtörhetett belõle a zokogás. Csak úgy. Meg amúgy is, kit érdekel a hisztije ?!
Lucius nagyot ásítva lépett be, ám kis híján benne ragadt a szusz, amikor látta, miért bõg a nõ.
Egy manó feküdt a földön, összevérezve a fehér, süppedõs szõnyeget ( Narcissa iszonyú ízlését dícséri ).
- Mi a jó fene van itt?! - kiáltott fel a szõke férfi.
- Nem látod?!- zokogott a nõ hisztérikusan.- Az egyik manó megölte a másikat!
- Hogy mi?
- Merlinre! Megbolondult! Nézd!- és a sarokba mutatott, ahol a másik manójuk állt egy nagy konyhakéssel.
- Te agyatlan barom!- ment felé Lucius fenyegetõen, de a manó elkezdett hadonászni a késsel.
- Narcissa! Miért nem ölted meg?! - fordult aztán feleségéhez, aki a kanapén kuporgott, egyre kisebbre húzva össze magát.
- Mert nem fog rajta semmi!- sikított fel, mert a manó, kihasználva Lucius figyelmetlenségét, rátámadt, és jókora vágást ejtette a karján. A szép, fehér ing alól kis vérpatak csordogált le, majd egyre erõsebb tónusban színezte vörösre a férfi ruháját…
Malfoy nem hitt a szemének.
- Hogy… mi… mit merészeltél… te szerencsétlen…- suttogta villámló szemekkel. - Adava Kedavra!- ordított aztán fel. A zöld villanás beterítette a szobát… majd… semmi. A manó õrülten vihogva hadonászott. És teljesen magánál volt…
- Én mondtam! Nem fog rajta semmi!- ugrott fel Narcissa, de Lucius elkapta a karját.
- Eressz el! Összevérezel!
- Te kurva! Most ez a lényeg?!- és Lucius lekent neki egy pofont.- Fogod magad, és eltûnsz innen egy idõre! Én elintézem ezt a barom jószágot!- és kipenderítette a nõt az elõszobába.Lucius Malfoy pár órával késõbb Perselus Piton ajtaján kopogtatott.
A fekete hajú varázsló összerezzent. Azóta a palantír bûvkörében lélegzett, amióta Draco átadta neki…
- Piton! Nyisd ki!- dörömbölt Malfoy.
- Nyitom már!- csattant fel Piton és kivágta az ajtót.- Mit akarsz? - mordult a férfira.
- Mit tudsz a manóbüvölõ szerekrõl? - és berontott a pincelaborba.

( folyt. Köv. )