Cím: HP-GYU

Író: Bé-S
E-mail: kiddonoire@yahoo.fr

Jogok:
A HP univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona.
A LOTR univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. R. R. Tolkien jogutódjának tulajdona.

Nekünk az öröm marad :)

Rating: 14, vagy jelölt

Státusz: folyamatban

Megjegyzés:
Ide majd Bé-S ír valamit, ha akar

Tartalom: HP, LOTR ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

2. Gyûrûk ura megküzd Harry Potterrel

Piton és Dumbledore ugyanolyan tanácstalanok voltak az egész furcsa kalanddal kapcsolatban, mint a hét vándor.
Ám egyben biztosak lehettek: Voldemort minden idegszálával érzékeli a sötét Gyûrû jelenlétét.
- Perselus. Ugye tudja, hogy mennie kell? Ismét… - szólalt meg a beálló, rémületes csendben az öreg igazgató.
Piton alig láthatóan biccentett egyet és lopva bal alkarjára nézett. Semmi kétség, a Nagyúr akar valamit. Márpedig ha Õ akar valamit… jobb nem ellenszegülni. Pláne Pitonnak. - Nos, uram… mikor …
- Haladéktalanul. Induljon, kérem.
- Mi ez? Mi történik? - kotyogott bele az egyik kis szerzet. - Hová kell mennie? - mutatott Pitonra.
- Ahhoz semmi köze. - mordult fel a professzor, de Dumbledore nyájasan intett egyet.
- Kedves piciny barátom. Piton professzor segít nektek.
- Hálásak vagyunk érte. - bólintott Aragorn.
- Majd akkor legyenek, ha ép bõrrel visszatértem! - kecmergett fel a pamlagról Piton sziszegve. A Sötét Jegy minden eddiginél kínzóbban lüktetett fehér bõrén.
- Perselus. Tudja a dolgát. Mondjon sok információt neki, csillapítsa le fékezhetetlen étvágyát, tálalja fel aranytálcán a Roxfortos dolgokat!
- Igyekszem, uram. - biccentett rövidet Piton és elviharzott a vendégek mellett. **A fekete, lobogó talár eszeveszett tempóban csapódott neki a varázsló lábának minden egyes erõteljes lépésnél.
Piton rohant.
Talán a vesztébe.
Jól tudta, hogy Voldemort alapos munkát fog végezni az elméjében.
Tisztogatást?!Ezért kellett innia abból a saját fejlesztésû bájitalából, amely letompítja az agyát, ám érzékeit felizzítja.
Izzás. Akár a Jegy!Épp a pincék felé irányuló lépcsõre fordult rá, amikor "kedvenc" trióját pillantotta meg a bejárati csarnok közepén.
Lupin csevegett vidáman Potterrel és Weasley - vel.
Piton csak odakapta tekintetét, de Lupin láthatóan szóba akart elegyedni vele.
- Perselus! De jó, hogy találkozunk! - intett felé és elfordult a két fiútól.
- Neked bizonyára remek. - morogta Piton. - Lupin! Nincs most idõm rád.
- Várj! Kérlek! Arról lenne szó, hogy…
- Lupin, néha tényleg idegesítõ vagy! Eljutott a tudatodig, mit mondtam?! - csattant szárazon Piton hangja a gigászi hallban. Az érdes szavak soká haltak csak el…
Remus egy kissé megütközött ezen a szokásosnál is indulatosabb kirohanáson.
- Bocsáss meg, nem tudtam, hogy halaszthatatlan dolgod van.
- Fején találtad a szöget! - szûrte fogai közt a professzor és levágtatott a termébe.
Bedöngette ( közkívánatra kimmonak!!J ) a vastag tölgyajtót és villámsebesen elõkutatta a fõzetet.
' Hát akkor Perselus, te agybeteg! Igyál! Igyál az… életre… vagy… a vesztedre! 'És ledöntötte a folyadékot. Agya máris tompulni kezdett… szinte egy masszát érzett a fejében…
Voldemort pedig még egyszer, utoljára tudtára adta híveinek, hogy gyülekezõ van a fõnök elõtt…
A Sötét Jegy parázsa belemart Piton bõrébe és lelkébe.
Indulás.És a fekete hajú varázsló rohamléptekkel hagyta el Roxfort biztonságos falait.**
- Jó varázsló. Dumledore. - kezdte Aragorn, miután Piton elhagyta a szobát. - Bár terveitek bizonyosan a sajátjaitok és mi nem láthatunk bele…
- Ne aggódj, Aragorn. Piton megbízható. Nekünk kémkedik a régi uránál.
Erre a mondatra Pippin és Trufa ugrott egyet.
- MI?! Kémkedik? - tátotta el a száját Pippin, míg barátja jó nagyot szippantott a híres pipadohányból.
- Igen, kedves Tuk Peregrin.
- Atyaég! - ámult el a kövérkés hobbit.
- Mi az, Samu? - kérdezte Frodó kissé feszülten. Õ még mindig gyenge volt. A Gyûrû egyre nagyobb terhet jelentett számára.
- Semmi, semmi Frodó uram, csak egy valaki szokta így hívni Pippint… - halkultak el szavai a végére.
Csend szállt a szobára.
- Bizony. Csak Gandalf hívta néha így… - válaszolt Frodó gyanúsan rekedt hangon.
- Gandalf? - nézett rá szelíden Dumbledore.
- Igen. Így hívják… - de Frodó hangja elcsuklott.
- Õ volt a mi nagy varázslónk. - fejezte be Aragorn.
- Olvastam róla. - mosolyodott el halványan a bölcs igazgató.
- Valóban? Hát könyvek emlékeznek meg róla? - csillant fel Frodó szeme.
- Bizony. Ahová kerültetek, egy új világ. - bólintott Dumledore. - Ha akarjátok, a várakozás izgalmát csillapíthatjuk egy kis kastély - nézéssel.
- Jaj,de jó lenne! - ugrott fel ismét a két hóhányó hobbit és már rohantak az ajtó felé.
Samu rosszallóan csóválta a fejét, majd egy nagyobb morgás hangzott fel.
Valahonnan hastájékról…
- Samu! Csak nem vagy éhes? - nevetett Trufa. - Mert biza, én az vagyok! Olyan rég volt már az a vacsora!
- Röpke két órája… - nevetett Aragorn. Gimli és Legolas szintén megmosolyogták a bohó hobbitot.
- Akkor nincs más hátra, mint az evés! - csapta össze a tenyerét az igazgató és máris 4 házimanó jelent meg a szobában.
- Egyetek, barátiam! Jó étvágyat! - mutatott a terülj - terülj asztalkámra. A vendégeknek nem kellett kétszer mondani. Nekiestek az ételnek. **Piton egy ideig gyalog ment, majd a kietlen tisztáson hoppanált. Voldemort elé. Egy romos kastélyban húzta meg magát a Nagyúr, Piton pontosan az étkezõben kötött ki.
Ott már gyülekeztek a halálfalók.
- Nocsak, Piton! - kapta oda a fejét egy szõke, sápadt férfi, ahová a varázsló megérkezett.
- Lucius! - morogta Piton halkan.
- Együtt a banda! Remek. A Nagyúr elégedett lesz. Ápropó, Piton. Azt hiszem, fõleg miattad vagyunk itt. - mosolyodott el ravaszan Malfoy, miközben kígyós sétapálcáját simogatta kéjesen.
- Majd meglátjuk, miért hívat! - felelte tömören Piton és elindult egy ajtó felé.
- Héhéhé! Állj csak meg! - kapott utána Lucius hirtelen. - Piton. Te feltûnõen sápadt vagy.
- Hát rajtad nem teszek túl, az egyszer biztos!
- Csakhogy nem mindegy, mitõl az valaki! - sziszegte Malfoy és elengedte Piton talárját, majd úgy, hogy jól látható legyen, megtörölte kesztyûs kezét egy kendõen. - Nem szeretnék piszkos kézzel a Nagyúr elé állni. - húzta el a száját és a mögötte lévõ, kövér, szuszogó csuklyásnak dobta a fehér kendõt. Amaz alig bírta elkapni, de végül sikerült.
- Szóval, Piton? Mi hír a mi kis sárvérûpárti igazgatónkról?
- Azt nem neked adom elõ, Malfoy.
- Hanem nekem! Pontosan! - dörrent egy alvilági hang és az ajtón kilépett Voldemort. Szánalmasan gyengének tûnt, még így is, hogy testet öltött… hosszú, fekete lepel volt rajta, arca hófehér, szemei tûzben égve… és halálfalóira tekintett.
- Szóval mindenki itt van. Ennek roppantul tudok örülni. Széket! - csettintett egyet, amikor is elõugrott mögüle egy apró, csúf jószág. Peter Pettigrew. Odavarázsolt egy nagy trónt a terem közepére, Voldemort pedig méltóságteljesen leereszkedett rá.
A halálfalók pisszenés nélkül nézték a jelenetet. Piton pedig felkészült. Mindenre. Lucius majdnem kihozta a sodrából, ami végzetes hiba lett volna.
- Kedves társaim. - kezdte szinte nyájasan a Nagyúr. - Egy ideje olyan erõket érzek, ami nem e világi. Olyan hatalmas impulzusok keringenek körülöttem, aminek az epicentruma nincs is messze tõlünk. Sõt. Az egyik halálfalóm közelében van valami, ami mindennél értékesebb.
Piton egyre sápadtabban állt a sor közepén.
- Elõször a beszámolókat akarom hallani, aztán … nos, aztán jön a baráti csevely. - villant meg démoni szeme, egyenesen Pitonra…És a kihallgatás elkezdõdött. Mindenki egyesével a Nagyúr becses lábai elé járult… alig pillanthattak rá, csak ha Voldemort maga nem kérte. Malfoy és Piton maradtak utoljára.
Lucius magabiztosan, szõkén, egyenes tartással járult ura elé. Világosan, határozottan válaszolgatott a kérdésekre…
Piton csodálkozott is egy kissé ezen, mert Lucius nem az a kimondottan magabiztos varázsló volt Voldemort jelenlétében.
Ám nem sokat törõdött ezzel. Jelen állapotában sokkal jobban izgatta az, hogy õ vajon milyen kérdéseket kap…Aztán eljött ez is.
- Piton. Járulj ide. - intett a Nagyúr és reszelõs hangján felnevetett. - Egyik legértékesebb hívem. Tehát, lássuk.
- Uram! - lépett oda Piton és lehajtotta a fejét.
- Elõször is: nézz csak fel. Neked ez megjár. - súgta Voldemort hátborzongatóan. Mintha tudta volna… mintha…
Piton lassan ráemelte éjfekete szemeit a démoni úrra. Amaz mohón, fürkészve hatolt be a varázsló tudatába. Piton ellazult.
- Szóval Piton. Dumbeldore mi újat eszelt ki? Valami hatalommal átfûtött dolog van nála. Érzem. Mi az?!
- Nagyúr. Dumbledore információhoz jutott.
- Információ?!
- Igen.
- Mirõl?!
- Egy dologról, ami… ami hatalmat ad. És hatalmat vesz, ha úgy adódik!
- Potter?
- Nem. Nem Potter kezében van. A kölyöknek nincs hozzá köze.
Piton hangja elhalt a teremben. Feszültséggel terhes levegõt szívtak be. Ezt mindenki érezte.
Malfoy izgatottan várta a fejleményeket.
- Azt állítod, ennek a dolognak nincs köze Potterhez?! - állt fel hirtelen Voldemort. Piton nem értette igazán a reakcióját, aztán rájött. Hát persze. Potter. Ez a név volt Voldemortnak az élet, a halál, a számûzetés. Minden. És minden ezzel a bárgyú pojácával függött össze nála… a bosszú az eszét vette. Akarta a kölykök, a holttestét kívánta, hogy kiszívhasson belõle mindent! Akár egy dementor! Egy vámpír! Egy …
- Nagyúr. - kezdte Piton. - Ez a dolog… sokkal nagyobb, mint képzeled.
- Valóban? Hát akkor mesélj nekem errõl! - csattant fel Voldemort. Dühös volt, mert Piton a bolondját járatta vele, úgy érezte. És mert nem uralkodott ebben a percben a varázsló felett. Nem õ irányított.
- Dumbledore talált nemrégiben egy értékes kéziratot.
- Hol találta?!
- Ezt sajnos nem tudom, de hosszú útról tért vissza.
- Ezt nem említetted a múltkor! - csapott le rá a Nagyúr.
- Azért uram, mert Dumbledore hirtelen távozott, és ugyanolyan váratlanul tért vissza. Csak annyit tudok, hogy valahol Szibériában volt.
- Micsoda ostobaság! - horkant fel Voldemort. - Ott nincs az égvilágon semmi! Piton, te gúnyt ûzöl belõlem!
- Távol álljon tõlem. Uram. - hajtotta le ismét a fejét a varázsló, de Voldemort odakapott és hosszú, vékony ujjaival erõszakosan felemelte Piton állát. Vér serkent érintése nyomám.
- Akkor magyarázd el. - ült le újra Voldemort.
- Látszólag Szibéria egy kietlen puszta, ámde a föld mélye titkokat rejt. Innen hozott Dumledore egy kéziratot, amely egy mágikus kõrõl ír.
- Kõ?!
- Igen. A Hatalom Köve. Ez a neve.Ismét csend borult rájuk. Többeknek még a szája is tátva maradt.
Voldemort körbejártatta tekintetét a gyülekezeten.
- Nos, mindenki jól hallotta, mit állít Piton? Egy kõ, ami nem a Bölcsek köve…
Enyhe mormogás hallatszott… mindenhonnan 'igenek' röpködtek.
- Nos jól van. Mert ha ez igaz, akkor az a kõ az enyém lesz.
- Ez természetes, nagyúr! - szólt közbe Lucius.
- Csend! Most nem te beszélsz!
Malfoy visszahúzódott.
- Piton. A követezõkben minden lehetséges információt megszerzel nekem errõl a kõrõl.
- Igen. Uram.
- Most takarodjatok. Gondolkoznom kell.
A halálfalók egyesével hoppanáltak, csak Malfoy és Piton maradtak ott még.
- Piton, indulj. Majd hívlak!
A varázsló biccentett és eltûnt.
- Lucius.
- Nagyúr? - lépett oda kecsesen a szõke férfi.
- Gondolom tudod, mi a dolgod.
- Természetesen.
- Akkor indulj azonnal!
Végszóra Malfoy is köddé vált. Voldemort magára maradt.**Piton agya lassan felengedett. Ám szíve vadul zakatolt tovább. Ez a mese… amit hirtelenjében tálalt… kész öngyilkosság volt!
De… a kocka el van vetve.
A kis tisztáson landolt, ahonnan elindult, majd sietve Roxfort felé vette az irányt.
Csak halványan sejtette, hogy Voldemort igyekszik mindig elõtte járni egy lépéssel… ezúttal Lucius formájában.A szõke arisztokrata kecsesen ért földet nem messze Roxforttól. Most már csak az volt a dolga, hogy Piton nyomára bukkanjon és szimatoljon egy kicsit. Ez a történet neki is gyanús volt errõl a kõrõl…
Ki hallott már ilyet?! És mindez csak most derült volna ki?
Ugyan!
' Ravasz vén róka ez a Piton, nem árt rajta tartani a szemünket! '
Lucius szépen várakozó álláspontba helyezkedett.
Várt.
Várt.
Várt…Piton már csaknem Roxfortba ért, amikor furcsa érzés lett úrrá rajta.
Követnek? Vagy mi a fene?!
Akkor szokta érezni a tarkóján ezt a különös bizsergést…
Megállt, hallgatózott, körülkémlelt, de egyelõre semmi. Ezen nem is csodálkozott, hiszen mindig is gyanította, hogy Voldemort ráállít néha valakit.
És volt is egy tippje, ki lehet az most.Mivel semmi nem történt, tovább indult. A barátságtalan troll épp a falat kezdte bontani unalmában, mikor Piton dörömbölt a kapun.
A nagytestû "értelem" beengedte a professzort, aki meghökkent kissé a kibontott téglák látványától.
- Mivel nem erre van alkalmazva, nem is kellene szétszedned ezt a kastélyt! - mordult a trollra és visszavarázsolta a téglákat.
A troll zümmögõ hangot hallatott és lecsüccsent a padlóra, hatalmas dörrenés közepette.
Piton ki nem állhatta ezeket a hegyi trollokot. Csakúgy, mint az óriásokat. Kõagyú, nehéz felfogású népség! És az ilyeneket kimondottan utálta. Erre kiváló példa Potter… ( nem tudtam kihagyni!!)Rögtön Dumbeldore irodájába indult.
Malfoy már messzirõl érzékelte, hogy Piton közeledik. Elbújt hát egy nagyobb fa takarásába és figyelte "társa" minden lépését.
Azt is tisztán látta, hogy a férfi hezitál. Szagot fogott. Tudja, hogy követik. De ez édes mindegy a jelen helyzetben.
A lényeg, hogy szem elõtt kell maradnia. Aztán majd hírt viszünk róla a Nagyúrnak. Ez csak plusz pont!Végül Piton elindult, Malfoy pedig utána.
Az elsõ kellemetlen meglepetés a trollnál érte õszõkeségét. Az ugyanis nem engedte tovább.
- Ne akard, hogy elvarázsoljalak! - fenyegette meg a monstrumot Lucius, de ez körülbelül annyit ért, mintha Narcissának azt mondta volna, hogy szeretõje van…
' A drága, jó feleségem! Na persze! Soha nem volt jó, csak drága! Drágán megkéri az árát minden érintésnek! Frigid nõszemély! Hát tehetek én arról, hogy…'
De gondolatmenete itt elakadt. A troll ugyanis elindult feléje. Malfoy gyorsan cselekedett. Egy zöld villanás, és… ennyi.
A troll irdatlan robajjal zuhant el.
- Te akartad! Idióta! Egy halálos átok ide vagy oda! - kerülte ki Lucius a szörnyet és haját hátradobva Dumledore irodája felé irányította lépteit.**Az eltévedt vándorok és az igazgató keresztül - kasul bejárták a kastélyt. Pippin és Trufa szinte önfeledten ugráltak be minden terembe, ahol épp nem volt senki. Szerencséjükre még mindenki aludt, így sok termet megleshettek.
Frodó is jobban lett, csupán Legolas lépkedett gondterhelten mögöttük. Csillogó, kék szeme folyton a messzeséget kémlelte, ha elhaladtak egy - egy ablak elõtt.
- Legolas. Érzel valamit? - maradt le egyszer Aragorn a többiektõl, és tünde társához lépett.
- Valami közeledik, egy rosszindulatú terv megfogant az éjszaka méhében.
- Veszélyben lennénk?
- Ebben nem lehetünk biztosak. De a fekete ruhás varázsló visszaúton jár. Lépteit azonban egy lelketlen árny követi.
- Milyen messze van?
- Már egészen közel. - sóhajtotta a csodaszép tündefiú és szemét a Vándorra függesztette.
- Dumledore!
- Igen, Aragorn?- állt meg az öreg.
- Legolas szerint Piton barátja már visszafelé tart, de valaki követi!
- Óh, ez jó hír. Ami pedig a kémet illeti, nem újdonság. Mi itt tele vagyunk titkos "jóakarókkal". Köszönöm, tünde barátom.
Legolas mosolyogva fejet hajtott.
- Tehát azt állítod, nem vagyunk veszélyben? - fûzte tovább a szót a Kósza.
- Most nem kell aggódnotok. Mi már jó ideje harcban állunk ezzel a sötét fenyegetéssel.
- Mi a célja ennek a nagyúrnak?
- Régen nagy hatalma volt, de jött egy kiválasztott, aki 11 évre számûzte. Sõt, még tovább, hisz még nincs ereje teljében. Ez a kiválasztott most itt él velünk. Egy fiú.
- Fiú? Gyermek?
- Igen, még gyermek. Habár már nem sokáig. Fiatal felnõtt lesz hamarosan belõle. És a jóslat úgy tartja:Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött… azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli õt…
A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erõ lakozik,
Amit a Sötét Nagyúr nem ismer.
És egyikük meghal a másik keze által,
Mert nem élhet az egyik, míg él a másik…
Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött,
A hetedik hónap halála szüli…Mire elhaltak Dumbledore zengõ szavai, mind a heten rá figyeltek.
- Ez a gyermek… tehát…
- A jóslat egyik fele már beteljesedett. - bólintott az igazgató. - Csak rajtunk és a fiún múlik, hogy végzõdik a második fele.
- …És egyikük meghal a másik keze által… - gondolkozott el Aragorn. - Egy fiatal gyermek hogyan tudna legyõzni egy hatalmas mágust?
- Sok minden van égen s földön, ami szinte megmagyarázhatatlan, Aragorn. - mosolyodott el Dumbledore és intett, hogy térjenek vissza a szobájában.
- Reméljük, Perselus hamarosan itt lesz.

 

( folyt. Köv. )